Orfűre utazik? Ezzel kísérleteznek, hogy csökkentsék a turisták szén-dioxid-kibocsátását!
![Orfű](https://cdn.origo.hu/2023/12/rle_AADjNbACougN1lNwMZnctN716u9QZ5-BsdgS45o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3MDYyNDYzNDk3MzQ3NzJhMWJkOGUwZjdkNGU1OGZk.webp)
Nemrég egy felmérés kimutatta, hogy a klímagáz-kibocsátás 10 százaléka a turizmusnak "köszönhető". Ez a tény vette rá az orfűieket arra, hogy fákat telepítsenek az egyre népszerűbb település üres területeire.
– Olyan pihenőerdőt szeretnénk kialakítani, ami 40-50 évig biztosan ott lesz és növekedik – mondta a projekt egyik ötletgazdája. Gonda Tibor hozzátette: a faültetésben bárki részt vehet, aki Orfűre érkezik és tenni akar a környezetvédelemért.
A jövőben Orfűn azzal is "kísérleteznek", hogy melyik fa hogyan járul hozzá a frissebb levegő előállításához.
– Nemrég hároméves hársfát ültetett egy német ifjúsági csoport. Mostantól azonban bárki csatlakozhat ehhez az akcióhoz és örökbe is fogadhat, vagy épp saját maga ültethet fát Orfűre – tette hozzá Gonda Tibor.
Egyre népszerűbb a turizmusban, hogy már azt is nézik, egy-egy utazás mennyi szén-dioxiddal terheli a környezetet. Most Orfűn helyben is lehet kompenzálni a gázkibocsátást. Aki csatlakozna, októberben egy nagyobb ültetési akcióban is részt vehet. Erről részleteket majd ősszel közölnek.
(Forrás: Pécs Aktuál: https://pecsaktual.hu/)