Nem voltak félszeműek, kiderült, miért viseltek szemkötőt a kalózok

Kalóz szemkötővel (illusztráció)

A szemtakarót viselő kalózok zöme nem vak volt, hanem így gyorsította meg a szeme alkalmazkodását a félhomályhoz, állítja egy amerikai szemorvos.

Az emberekben élő kalózképtől elválaszthatatlan a szemkötő és a faláb. Ezt a sztereotípiát a kalózfilmek és a régi kalózábrázolások is erősítik. A legtöbben úgy gondolják, hogy azért viselt sok kalóz szemkötőt, mert a csatákban elvesztették a szemük világát, és az üres szemgödröt takarták el a kendővel. Valójában nem ez a helyzet, állítja Jim Sheedy, a látástudományok doktora, az oregoni Pacific Egyetem Látásteljesítményi Intézetének igazgatója.

Sheedy a Wall Street Journalnak adott interjújában kifejti, hogy míg a szem gyorsan alkalmazkodik, ha sötétről megyünk a fénybe, a tanulmányok kimutatták, hogy akár 25 percig is eltart a teljes alkalmazkodás, amikor fényről megyünk a sötétbe. A lassú alkalmazkodásért nem a pupilla felelős, amely rendkívül gyorsan tágul vagy szűkül, hanem a látósejtekben található fényérzékeny pigmentek regenerációja vesz igénybe ilyen sok időt.

A kalózoknak is gyakran kellett mozogniuk a fedélzet és a hajóbelső között a tűző napfényből a majdnem teljes sötétségbe. Sheedy szerint az okosabb vagy gyakorlottabb kalózok szemtakarót viseltek az egyik szemükön, hogy kint is megőrizzék a sötéthez való adaptációját.

Kalóz szemkötővel (illusztráció) Forrás: Mental Floss/ThinkStock

„Amikor lementek a hajóbelsőbe, akkor áthúzhatták a szemkötőt a másik szemükre, és jól láthattak a sötétben, ami különösen hasznos lehetett egy másik hajó lerohanásakor."

Sheedy elképzelése nem először merül fel az idők folyamán. A Discovery csatornán sugárzott Állítólag... (MythBusters) sorozat készítői is tesztelték az elképzelést 2007-ben, és hihetőnek tartották, csupán a történelmi források hiánya miatt nem tekintették bizonyítottnak.

A szemfedők harci hatékonyságára azonban van korabeli bizonyíték. Egy 1995-ös katonai kézikönyv az amerikai hadsereg számára arra utasítja a katonákat, hogy "az egyik szemüket csukják be, amikor erős fények közelében vannak", hogy megvédjék "a sötét alkalmazkodást az éjszakai műveletek során". A hidegháború idején az atombombázók személyzetének állítólag szemfedőt adtak ki, hogy az egyik szemüket elfedhessék és működőképes állapotban tartsák, ha egy nukleáris robbanás villanása megvakítaná őket.

Még a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is azt ajánlja, hogy a pilóta csukja be az egyik szemét, ha világítást használ, azért, hogy bizonyos fokig megőrizze az éjszakai látását, írja a Mental Floss oldal.

A szemtakaró segíthette a sötéthez való alkalmazkodást Forrás: Flickr/Greyloch

Felmerül, hogy ha a kalózok az egyik szemet mindig letakarva tartották, ezzel nem csökkent-e nullára a térérzékelésük. Nem feltétlenül. Bár a binokuláris látás sokat segít a mélységérzékelésben, ez csak az egyik tényező, amely lehetővé teszi az agy számára a mélység kiszámítását. A többi tényező közé tartozik a tárgyak relatív mérete, a textúrák és az, ahogyan a tárgyak a retinán mozognak. Azok az emberek, akiknek hiányzik az egyik szemük, még mindig elég jól látnak ahhoz, hogy normálisan vezessenek és éljenek - a félszemű kalózok még mindig könnyedén navigálhattak hajóikon, különösen többéves gyakorlás után.

Ha a kalózoknál ilyen jól működött a szemfedő, miért nem használta minden tengerész? Lehetséges, hogy igen. A brit tengerészhősökről készült metszeteken talán egyszerűen kihagyták a szemfedőt, mivel a szemfedőt a torzulással és a korszakban a fogyatékkal élőkkel szembeni gyakran kegyetlen bánásmóddal hozták összefüggésbe. Még mindig élénk vita folyik arról, hogy Lord Nelson, a brit haditengerészet hőse - aki fél szemére vak volt - viselt-e szemkötőt.