Vigyázat: a temetőben rejtőzött ez a három új kígyófaj

földikígyó
A tudósok megtalálták az Atractus michaelsabinit egy templom mellett elrejtve az andoki Guanazán városában, Ecuadorban
Vágólapra másolva!
Alejandro Arteaga és csapata Dél-Ecuador felhőerdőibe utazott 2021 novemberében azzal a küldetéssel, hogy felkutassák azokat a varangyokat, amelyek a kihalás szélére sodródtak. Sajnos a tudósoknak nem sikerült egyet sem találniuk, ám egy véletlen találkozás másfajta felfedezésre vezette őket.
Vágólapra másolva!

A helyi történetek után kezdtek el kutatni

Alejandro Arteaga és kutatótársai csalódottan indultak haza a sikertelen varangykeresés után, de előtte megálltak Amaluza kisvárosában, hogy vacsorát szerezzenek.

– mondta Alejandro Arteaga, a Khamai Foundation, egy új nem kormányzati szervezet kutatóbiológusa a National Geographic Magazin online portálnak, amelynek célja Ecuador biológiai sokféleségének védelme. – És ha találunk bárhol embereket, akkor nagy valószínűséggel szívesen főznek nekünk és mesélnek.

A tudósok megtalálták az Atractus michaelsabinit egy templom mellett elrejtve az andoki Guanazán városában, Ecuadorban Forrás: AMANDA QUEZADA

Az utazókat egy helyi nő fogadta, aki elkezdte készíteni a helyben fogott pisztrángot, miközben meghallotta, hogy a csapat a kétéltűekről és a kígyókról beszél. Aztán elmesélte a szakembereknek, hogy gyakran lát kígyókat a helyi temetőben, miközben meglátogatja elhunyt családtagjait.

A séf leírása alapján Arteaga gyanította, hogy az Atractus nemzetségbe tartozó földikígyóról van szó

– olyan „titkos" állatokról, amelyek sok időt töltenek a föld alatt, és amelyeket tudományosan még soha nem jegyeztek fel Ecuador ezen részén.

A legkevésbé ismert kígyófélékről van szó

A kutatók fellelkesültek a hír hallatán és úgy dönttek, hogy tesznek egy kis kitérőt, és néhány órát eltöltenek a domboldali temetőben.

– magyarázta Arteaga, aki hozzátette, hogy a kutatás során nem ástak ki vagy bolygattak temetkezési helyet.

A csapat megdöbbent a sárgahasú kígyóktól, ezért a felfedezés után még több időt szentelt az Andok ezen régiójának és még a Diego Piñán nevű helyi tanár által gyűjtött kígyómintákat is elkezdte tanulmányozni.

Az expedíció végül három, a tudomány számára új földi kígyófaj leírásához vezetett

a ZooKeys folyóiratban szeptember 15-én megjelent tanulmány szerint.

A tudósok javaslatot tettek az új fajok elnevezésére is:

  • A. discovery, amelynek különösen kicsi szemei vannak és sárga hasa fekete vonallal;
  • A. zgap, amelynek sárga hasa van vonal nélkül, és az
  • A. michaelsabini, amely „mind közül a legpufókabb" (a kígyót Michael Sabinról nevezték el: a fiatal természettudós családja több mint 264 365 hektárnyi kritikus élőhelyet védett meg, különös tekintettel a kétéltűekre és hüllőkre.)

Arteaga végül kiemelte: fontos, hogy soha ne hagyja a tudomány figyelmen kívül a helyi emberek megfigyeléseit vagy hiedelmeit, mert „lenyűgöző felfedezéseket rejthetnek magukban".

A csendes és zavartalan területeket kedvelik

A földikígyófélék kevésbé ismertek, sokan még soha nem is hallottak róluk. A tudósok szerint „nem lenne pontatlan azt állítani, hogy ezek a legkevésbé tanulmányozott kígyók a bolygón". Nem véletlen, hogy egyes fajok hímjeit vagy fiataljait soha nem jegyezték fel.

Ennek részben az az oka, hogy a 146 ismert földikígyófaj a föld alatt, mély sziklarésekekben, gyakran a távoli felhőerdőkben él. Mindegyik Közép- és Dél-Amerikában őshonos.

Alejandro Arteaga biológus egy újonnan talált kígyófaj, az Atractus zgap élénksárga hasát mutatja meg egy Petri-csészében Forrás: DAVID JÁCOME

Az új felfedezés révén most azonban az ember által létrehozott élőhelyek, például a kisvárosi temetők és templomok is felkerülhetnek erre a listára. Arteaga szerint Ecuador ezen régiójában a kígyókat éppen azért vonzhatják ezek a helyek, mert csendesek és viszonylag zavartalanok. Az emberek ugyanis gyakran félelemből megölik a kígyókat. Ám szerencsére a földikígyók teljesen ártalmatlanok.

– mutatott rá Paulo Roberto Melo-Sampaio, Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem Nemzeti Múzeumának talajkígyó-kutatója, aki nem vett részt az új tanulmányban. – Az ismert Atractus fajok közel felét az elmúlt negyven évben írták le, egyiket például az alvilág görög szörnyéről nevezték el.

Alejandro Arteaga és csapata most azért lobbizik Ecuadorban, hogy kutatásaikat a neotropikus területen végezhessék, ahol finanszírozási hiánnyal és logisztikai nehézségekkel kell megküzdeniük a terepmunkához.

Hasonlít néhány már korábban leírt fajra

Melo-Sampaio azonban aggodalmának adott hangot a tanulmány módszertanával kapcsolatban, különösen amiatt, hogy a három új faj az elemzése során nagymértékben támaszkodik a genetikára. Ahogy arra rámutatott, amikor egy új fajt írnak le,

a tudósok általában a genetikai elemzés és a morfológia kombinációjára támaszkodnak – vagy az állat fizikai tulajdonságaira – annak megállapítására, hogy az eltér a rokonaitól.

Xenopeltis unicolor Forrás: Wikimedia Commons

Az A. michaelsabini esetében például a hüllő fizikai megjelenése nagyon hasonlít egy már leírt földi kígyóhoz, az A. roulei-hez, ezért néhány tudós szerint még túl korai lenne azt állítani, hogy határozottan egy új fajról van szó. Melo-Sampaio hasonlóképpen azt állítja, hogy az A. discovery hasonlít egy másik ismert fajra, amely A. resplendens néven ismert.

Arteaga azt ígéri, hogy csapatával további tanulmányt készítenek a talajkígyók morfológiájáról, amely már folyamatban van.

Antimérget fejleszthetnek a segítségükkel

Bár a földikígyókat még mindig kevesen ismerik, Arteaga azt jósolja, hogy nagy hatással lehetnek az emberi egészségre nézve.

– hangsúlyozta Arteaga. – De a földikígyók elsődleges ragadozóját pont ezek a mérges korallkígyók jelentik.

Sávos malajziai korallkígyó Forrás: ADAM FRANCIS

Emiatt a tudósok azt gyanítják, hogy az evolúció során a földikígyóknál kialakulhatott valamilyen biológiai ellenállás, amivel rendelkeznek a korallkígyók mérgével szemben. A földikígyók vérének tanulmányozása tehát áttörést hozhat az antiméregek, ellenszérumok kifejlesztésében, amelyek segíthetnek a korallkígyók által megharapott embereknek felgyógyulni.

Dél-Amerikában pont Ecuadorban az egyik legmagasabb a kígyómarások aránya, ami évi 1400 és 1600 közötti incidenst jelent.

A szakemberek szerint így könnyen lehetséges, hogy egy napon majd az a lény, amelyet a sírkövek között megbújva találtak meg véletlenül, „átnyújtja" a megoldás kulcsát ahhoz, hogy embereket mentsen meg egy kígyómarás után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!