A Lufthansa 181-es járata 1977. október 13-án spanyolországi vakációról hazafelé tartó 92 utassal és ötfőnyi személyzettel a fedélzetén emelkedett a magasba a Palma de Mallorca-i nemzetközi repülőtér betonjáról. A „Landshut" nevet viselő Boeing 737-200-as típusú kéthajtóműves sugárhajtású utasszállító Frankfurtba tartott. A kedvező meteorológiai körülmények miatt eseménytelennek, kellemesnek ígérkezett a repülőút. Amikor a gép azonban az utazómagasság elérése után a dél-franciaországi Marseille légterébe ért, akcióba lépett a járatra utasként felszállt négy terrorista.
A terroristák – két férfi és két nő – kézigránátokkal és pisztolyokkal voltak felszerelkezve. Mivel az 1970-es években még nem voltak olyan szigorúak a reptéri ellenőrzés szabályai mint manapság, a magukat Mártír Halimeh Kommandónak nevező terroristacsoportnak
sikerült lőfegyvereket és robbanóeszközöket felcsempésznie a Lufthansa gép fedélzetére.
A terroristák vezetője, „Mártír Mahmud százados" - valódi nevén Zohar Juszuf Akacse - betört a pilótafülkébe, és pisztolyt szegezve a gépparancsnok, Jürgen Schumann kapitány fejéhez, arra kényszerítette a személyzetet, hogy fordítsa a Boeinget az olasz főváros, Róma irányába.
Miután az eltérített Lufthansa gép leszállt Rómában, az utasokat és a személyzetet túszul ejtett terroristák ismertették a követeléseiket. Mahmud „százados" a szélsőbaloldali nyugat-németországi terrorszervezet,
a vezetőikről Baader-Meinhoff csoportként is ismert Vörös Hadsereg Frakció tíz börtönbe zárt tagjának,
továbbá két Törökországban fogvatartott palesztin társuknak a szabadon bocsátását, valamint 15 millió dollár készpénzben megfizetendő váltságdíjat követelt a bonni, illetve az ankarai kormánytól.
A „százados" mindehhez fenyegető éllel azt is hozzátette, hogy amennyiben a megadott határidőn belül nem teljesítik a követeléseiket, az utasokkal együtt felrobbantják a gépet.
A terroristák követelésére Rómában feltankolták a Boeing 737-est, amely az olasz fővárosból Ciprusra repült. Nicosiában a Palesztin Felszabadítási Szervezet egyik képviselője próbált kapcsolatba lépni a gépeltérítőkkel, hogy tárgyaljon velük, ám Mahmud „századostól" durva hangnemű elutasításban részesült. A terroristavezér ekkor megparancsolta Jürgen Schumann kapitánynak, hogy repüljön Bahreinbe, ahonnan rövid várakozás után továbbrepültek Dubajba.
Az eltérített gép két napot időzött az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában.
A betonon várakozó Boeing a tűző sivatagi naptól teljesen átforrósodott, és mivel a terroristák a segédhajtóművet is kikapcsoltatták a pilótákkal, a légkondicionálás hiánya miatt +50 fokos hőségben fulladoztak az üléseikbe beszíjazott utasok.
A pokoli hőség miatt sokan rosszul lettek,
ezért Mahmud „százados" megengedte, hogy ásványvizet, élelmet és gyógyszereket hozzanak a fedélzetre. A dubaji kényszermegállót kihasználva a rettenthetetlen gépparancsnoknak, Schumann kapitánynak sikerült kódolt üzenetet küldenie a pilótafülkéből, amiben közölte a terroristák létszámát, és személyleírást is adott róluk.
A reptér irányítótornyába érkezett dubaji védelmi miniszter megpróbálta rábeszélni a terroristákat, hogy legalább a betegeket, a nőket és a gyerekeket engedjék szabadon, de az ajánlatát elutasították.
A szociáldemokrata nyugatnémet kancellár, Helmuth Schmidt a Lufthansa 181-es járatának eltérítése miatt válságstábot állított fel Bonnban. A kancellár hallani sem akart a terroristákkal való bármiféle alkudozásról, mint ahogy öt héttel korábban sem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a Vörös Hadsereg Frakcióval az általuk elrabolt, a nyugatnémet gyáriparosok szövetségének elnöke, Hans-Martin Schleyer szabadon bocsátásról.
Az 1968-as ultrabalos párizsi diáklázadás hatására
Nyugat-Európában több szélsőséges marxista-maoista illegális csoport is létre jött,
amelyek kíméletlen fegyveres harcot hirdettek a jóléti fogyasztói társadalom, illetve – úgymond - a kapitalizmus ellen. A nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakciót (Rote-Armee-Fraktion, RAF) öt radikális marxista nézeteket valló szélsőbalos fiatal, Andreas Baader, Ulrike Meinhof, Gudrun Ensslin, Horst Mahler és Irmgard Möller alapította meg a párizsi diáklázadás évében. A magukat „városi gerilláknak" nevező terrorista sejt legfőbb célpontjai a „gyűlölt kapitalizmus" szimbólumának tartott nagyvállalati vezetők, bankárok és politikusok voltak.
Azt gondolták, hogy az erőszakos akcióik nyomán a nyugati fogyasztói társadalomból kiábrándult tömegek előbb-utóbb kirobbantják majd az úgynevezett „világforradalmat". A RAF kapcsolatot épített ki az 1970-ben Olaszországban létrehozott hasonszőrű szélsőséges marxista terrorcsoporttal, a Vörös Brigádokkal,
valamint a Palesztin Felszabadítási Szervezet radikálisaival is.
1972-ben a nyugatnémet hatóságok lecsaptak a RAF vezetőire, akiket - köztük Andreas Badert a terrorszervezet vezetőjét, valamint Ulrike Meinhofot, a társaság főideológusát - 1977-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
A helyükbe lépett másodgenerációs szélsőségesek palesztin terroristákkal összefogva kísérelték meg kiszabadításukat a Lufthansa 181-es járatának eltérítésével. Helmuth Schmidt a válságstáb előtt egyértelművé tette, hogy a szövetségi kormány nem hajlandó tárgyalni a terroristák szabta feltételekről.
A kancellár a túszok kiszabadítása mellett döntött,
és a kockázatos akcióval a német határvédelem (Grenzschutzgruppe) speciális bevetési alegységét, a GSG-9 kommandót bízta meg. Az antiterrorista kommandót a Fekete Szeptember nevű szélsőséges palesztin terrorcsoport 1972-ben, a müncheni olimpián elkövetett vérengzése után állították fel.
Mindeközben tovább folytatódtak az eltérített Lufthansa gép viszontagságai. A terroristák kétnapos várakozás után Dubajból Ománba irányították át a 181-es járatot, de az ománi hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, ezért végül a dél-jemeni Ádenben hajtottak végre kényszerleszállást, mivel már fogytán volt az üzemanyag. A dél-jemeni hatóságok sem adtak leszállási engedélyt, és hogy
megakadályozzák a landolást, tehergépkocsikkal torlaszolták el a futópályát.
Schumann kapitány ezért kénytelen volt a reptéri beton mellett fekvő homokos terültre letenni a Boeinget.
A kényszerleszállás közben senki sem sérült meg, de a gép erős rázkódása miatt a sikeres landolás után a kapitány engedélyt kért Mahmud „századostól" a futóművek ellenőrzésére. Amikor a kapitány visszatért a pilótafülkébe, a terroristavezér hangosan ordítozni kezdett vele, mert szerinte a gépparancsnok túl sok időt töltött kint. Ezután megragadta Schumann kapitányt és kirángatta az utastérbe,
ahol a hangosan sikoltozó utasok szeme láttára hidegvérrel főbe lőtte a pilótát.
A szörnyű gyilkosság után Mahmud „százados" rádión közölte a dél-jemeni légi irányítással, hogy ha nem tankolják fel a gépet és nem adnak felszállási engedélyt, az összes túszt kivégzik.
A kapitány meggyilkolása után a terroristák fenyegetőzését már véresen komolyan vették, így néhány óra múlva a Boeing ismét a magasba emelkedhetett. Ádenből a kelet-afrikai Szomália felé vették az irányt, és október 17-én hajnalban landoltak a mogadishui nemzetközi repülőtér betonján.
A terroristák a leszállás után, hogy ország-világ előtt megmutassák az eltökéltségüket, kidobták a betonra Schumann kapitány holttestét, egyben rádión ultimátumot küldtek a bonni kormánynak. A gépeltérítők közölték, hogy ha helyi idő szerint délután három óráig nem teljesítik a követeléseiket, az utasokkal együtt felrobbantják a gépet.
A válságstáb túsztárgyalói, hogy időt nyerjenek, azt üzenték a terroristáknak, a nyugatnémet kormány teljesíti az összes követelésüket, de arra hivatkozva, hogy a rabok szabadon engedése és Mogadishuba szállítása több időt igényel, október 18-án hajnalig kérték meghosszabbítani az ultimátum határidejét, amit a géprablók rövid tanácskozás után el is fogadtak.
A GSG-9 kommandó ekkor már a Mogadishutól bő másfél órás repülőútra fekvő Dzsiddában várta a bevetési parancsot,
amit meg is kapott. A német kormány felvette a kapcsolatot Sziad Barre szomáliai elnökkel, aki azzal a feltétellel egyezett bele a túszszabadító akcióba, ha abban a szomáliai hadsereg különleges alakulatai is szerepet kapnak.
Helmuth Schmidt kancellár teljes személyes felelősséget vállalva adta ki a „Tűzvarázs" fedőnevű akció végrehajtására szóló utasítást a bevetési alegység parancsnokának, Ulrich Wegener őrnagynak. A GSG-9-nek ez volt az első éles bevetése. A 30 német kommandóst szállító katonai gép elsötétítve és a betonon várakozó eltérített Boeingtől jóval távolabb landolt.
Ezután a kommandósok a műveleti terv szerinti támadó pozícióba álltak fel. A reptérre felvonult szomáliai alakulat október 18-án hajnali 2 óra 5 perckor - alig negyven perccel a terroristák szabta határidő lejárata előtt -, a német kommandós alegység parancsnokával egyeztetett módon a géprablók figyelmének lekötésére elterelő tüzet nyitott. A fedező tűz leple alatt a Lufthansa géphez lopózott kommandósok ezzel egy időben berobbantották a Boeing első és hátsó bejárati ajtaját, majd kábítógránátokat dobtak az utastérbe.
A német kommandósok részletes személyleírást kaptak a terroristákról, ezért alighogy benyomultak az utastérbe, azonnal célzott tüzet nyitottak.
A rövid tűzharcban három terroristát agyonlőttek, köztük Mahmud „századost" is,
a negyediket - az egyik nőt - pedig megsebesítve elfogták. Eközben az utasokat a vészkijáratokon át sikeresen kimentették. Csak négy túsz és egyetlen kommandós sérült meg a lövöldözésben, egyikőjük sem életveszélyesen. Alig öt perccel az akció megkezdése után Wegener őrnagy máris leadta a „Kikelet! Kikelet!" titkos kódot, jelezve a túszszabadító művelet teljes sikerét.
A megpróbáltatásoktól kimerült túszokat hatalmas ünneplő tömeg fogadta otthon.
Az életét feláldozó hős Jürgen Schumann kapitány (posztumusz), a szintén hősies magatartást tanúsított első tiszt, valamint az egyik különösen bátran viselkedő és az utasokban a lelket tartó stewardess – akit utóbb csak „Mogadishu angyalaként" emlegettek a kiszabadított túszok –, megkapták az egyik legmagasabb kitüntetést, a Szövetségi Érdemkeresztet.
A „Landshut" ezután még 1985-ig repült a Lufthansa színeiben, majd a brazil légitársasághoz került, ahol később leselejtezték. A legendás gép fő egységeit 2017-ben a Bodeni-tó partján fekvő Friedrichshafenbe szállították, ahol restaurálás után a helyi repüléstörténeti múzeumban állították ki az 1977-es gépeltérítés mementójaként.