Egy sorsfordító nap: a forradalom kivételes és alig ismert részletei

Az 1956-os forradalom békés megmozdulásként indult el, amit a hatalom brutális fellépése eszkalált fegyveres harccá

1956. október 23. fontos mérföldkőnek számít a hidegháborús korszak történetében. Az elnyomó kommunista rendszer ellen kitört magyar forradalmat és szabadságharcot a nagyhatalmi érdekek oltárán feláldozva eltiporták ugyan, de 1956 októbere halálos és befoltozhatatlan sebet ütött a megdönthetetlennek látszó szovjet típusú rendszeren. Ami a forradalom véres eltiprása után talán még nem volt azonnal felismerhető a kortársak számára, a magyar forradalom és szabadságharc olyan mély rést repesztett a kommunizmus monolit alapjába, ami négy évtizeddel később az egész rendszer összeomlásához vezetett.

Egy kommunista diktátor, Rákosi Mátyás felemelkedése és bukása

A szovjet diktátor, Joszif Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála nem csak a szovjet kommunista pártvezetésben, hanem annak magyar szatellitszervezete, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) csúcsvezetésében is alapvető változásokat eredményezett.

Sztálin dísztemetése 1953. március 8-án a Vörös-téren Forrás: Pinterest

Az 1948 után totális diktatúraként működő magyar állampárt élén álló Rákosi Mátyást, „Sztálin legjobb magyarországi tanítványát" 1953. június 13-án váratlanul Moszkvába rendelték. Az MDP első titkára, Rákosi, akit központilag irányított émelyítő személyi kultusszal vettek körül, szó szerint élet-halál ura volt a róla elnevezett kíméletlen diktatúra sötét éveiben.

Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt (1948 után Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára Forrás: Magyar Országos Levéltár

A nehéziparnak és a hadseregnek az ország sajátosságait figyelmen kívül hagyó erőltetett ütemű fejlesztése, a kommunista tervgazdálkodás irreális céljai, valamint az erőszakos téeszesítés nyomán kialakuló élelmezési válság

1953-ra sohasem látott mélységbe taszították az életszínvonalat.

Sztálin halála után a „szovjet elvtársak" mindezért sajátos logikával a Kremlbe rapportra rendelet Rákosi Mátyást tették felelőssé, noha Rákosi csak a Moszkvából kapott ukázokat hatotta végre, igaz, hogy stréber buzgalommal, és nem egyszer túlteljesítve még a szovjet elvárásokat is.

Itt még teljes az idill. A háttérben Sztálin, elöl pedig Berija látható, ölében a diktátor kedvenc leányával, Szvetlanával Forrás: Wikimedia Commons

Rákosit a hírhedt NKVD-főnök, Lavrentyij Berija kezdeményezésére lemondatták miniszterelnöki tisztségéről a Kreml új kiszemeltje, a mérsékeltebbnek tartott Nagy Imre javára (A meggyőződéses sztálinista Nagy Imrének belügyminiszterként, majd később begyűjtési miniszterként is komoly szerepe volt a kommunista diktatúra kiépítésében) Szovjet nyomásra Rákosi június végén az MDP Központi Vezetőségének (KV) plénuma előtt önbírálatra kényszerült, de pártfőtitkári tisztségét megtarthatta.

A Parlament főbejárata elé épített emelvényen Rákosi Mátyás beszél. Sötét szemüvegben Gerő Ernő, mellette Erdei Ferenc, tovább balra Hidas István, 1954-ben Forrás: Magyar Rendőr - Fortepan

Rákosi azonban a megalázó moszkvai „fejmosás" utáni háttérbe szorítását egy percig sem tekintette végleges állapotnak. Úgy gondolta, hogy a Kremlben zajló utódlási harcok elcsitulása után visszaáll a „régi rend",

és ugyanott folytathatja majd tovább, mint ahol abbahagyta.

Rákosi számítása azonban csak részben vált be. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között Nyugat-Németország NATO-tagsága miatt 1955-re ismét súlyosan kiéleződtek az ellentétek.

Nagy Imre 1956. októberében Forrás: Origo

A Moszkvából fújdogáló átmenetileg hűvösebb szeleket kihasználva Rákosi megbuktatta a legfőbb riválisának tartott Nagy Imrét, akinek helyére szervilis hívét, Hegedűs Andrást ültette a miniszterelnöki bársonyszékbe, Nagyot „ jobboldali elhajlás és revizionizmus » címén először a Politikai Bizottságból, majd a pártból is kizáratta.

Kádár és Nyikita Szergejevics Hruscsov. A Sztálin halála utáni hatalmi harcból Hruscsov került ki győztesen Forrás: Wikimedia Commons

Mindez azonban csak átmeneti győzelemnek bizonyult, mivel 1956 februárjában a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. kongresszusán Hruscsov meghirdette a teljes desztalinizációt, ami végleg meghiúsította Rákosi restaurációs törekvéseit.

Kiszabadul palackjából a szabadságvágy szelleme

1956-ra már tapinthatóvá vált a kommunista pártállami rendszer súlyos válsága, amit a felerősödő rendszerkritikus hangok, és az egyre jobban növekvő társadalmi elégedetlenség is jól illusztrált. A Petőfi Körbe tömörült úgynevezett reformkommunista értelmiségnek, valamint a Magyar Írók Szövetségének változást követelő hangja széles néprétegeket ért el,

mindenekelőtt a diákokat és az egyetemi ifjúságot sarkallva cselekvésre.

Az SZKP csúcsvezetése is érzékelte a „veszélyes" magyarországi erjedést, amit az országos közutálatnak örvendő Rákosi Mátyás elmozdításával vélt orvosolhatónak.

Rákosit a másik vonalas sztálinista, Gerő Ernő követte az MDP élén Forrás: Kommunizmus Kutató Intézet

A moszkvai selyemzsinórt személyesen Anasztáz Mikojan és Andrej Szuszlov hozta el Rákosinak, akit - szovjet nyomásra - az MDP Központi Vezetősége 1956. június 18-án felmentett első titkári pozíciójából. A gyűlölt diktátor a népharag elől június végén sietve a Szovjetunióba távozott - úgymond - „gyógykezelésre", ahonnan már soha többé nem is tért vissza. Rákosi elmozdításával sem sikerült elfojtani azonban az egyre erősebb szabadságvágyat.

Rákosi 1956 nyarán végleg elhagyta az országot Forrás: Fortepan

A Rákosi helyébe első titkárnak megválasztott vonalas sztálinista,

Gerő Ernő személye ugyanis sokkal inkább olaj volt a tűzre, mintsem a közhangulatot lecsillapító intézkedés.

(Gerő Rákosi hírhedt trojkájának volt az egyik tagja „Bástya elvtárssal", vagyis Farkas Mihállyal , a rettegett honvédelmi miniszterrel együtt.)

Rákosi a hírhedt "Bástya elvtárssal" , Farkas Mihály honvédelmi miniszterrel Forrás: Fortepan

Az események eszkalációjában az 1949-ben koholt vádak alapján kivégzett Rajk László és társai újratemetése jelentette a következő fordulópontot. Az 1956. október 6-án megrendezett újratemetés azonban a szervezők szándékával szemben nem hogy leszerelte volna a lázongó közhangulatot, hanem rendszerellenes tüntetéssé terebélyesedett (Rajk Lászlót ugyan hazug, koncepciós vádakkal fogták perbe és ítélték halálra, de mint korábbi belügyminisztert, őt is komoly felelősség terhelte az embertelen Rákosi-diktatúra kiépítésében.)

Rajk László volt külügy és belügyminiszter valamint Brankov Lázár szembesítése a Népbíróságon, ügyük tárgyalásán, 1949. szeptemberében Forrás: MTI/Hámor Szabolcs

Az MDP Központi Vezetőség 1956. október 13-án rehabilitálta Nagy Imrét, ám az erjedés már ezzel sem volt megállítható. Október 16-án a szegedi egyetemisták nagygyűlése testületileg kimondta, hogy kiválnak a kommunista Demokratikus Ifjúsági Szervezetből (DISZ), és létrehozzák a pártállamtól független Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét, a MEFESZ-t. Az ezt követő napokban szinte az ország összes nagy felsőoktatási intézményének diáksága csatlakozott a MEFESZ-hez. A diákok képviselői 1956. október 22-én a Műegyetemen megtartott nagygyűlésen fogalmazták meg a politikai vezetésnek szánt követeléseiket.

A MEFESZ alakuló ülése Szegeden Forrás: Szegedi Szó/Magyar Nemzeti Múzeum

Az egyetemisták és főiskolások követelései között első helyen állt a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonása és a szovjet-magyar kapcsolatok új alapokra helyezése az egyenjogúság, és a belügyekbe való be nem avatkozás elvén.

A belpolitikában a politikai rendszer gyökeres átalakítását,

az általános és titkos választójogon alapuló valódi többpárti demokratikus választásokat, a magyar sajátosságoknak megfelelő gazdaságpolitikát, a beszolgáltatási rendszer és a parasztság elnyomásának megszüntetését kívánták.

Gúnyrajz Rákosi meneküléséről egy vagon oldalán, az 1956-os forradalom idején Forrás: Fortepan - Nagy Gyula

Az egyetemisták 16 pontban foglalták össze követeléseiket, amelyben még a koncepciós perek fő felelőseinek, Rákosinak és Farkasnak a büntetőjogi felelősségre vonása, a gyűlölt Rákosi-címer helyett a Kossuth-címer bevezetése, a hadsereg szovjet típusú egyenruhájának a magyar hagyományoknak megfelelő ruházatra való kicserélése, valamint a sajtó, a vallás- és szólásszabadság helyreállítása is szerepelt, március 15-e nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítása, valamint a Felvonulás-téri Sztálin szobor lebontása mellett.

A kommunista diktatúra egyik gyűlölt szimbóluma, a városligeti Sztálin-szobor Forrás: Fortepan

A MEFESZ másnap, október 23-án tüntetéssel kívánt hangot adni a 16 pontban megfogalmazott követeléseinek.

Nem vagyunk mi elvtársak!

A pártvezetést megrémítette a diákok szervezkedése. Ráadásul az első titkár, Gerő Ernő, valamint Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke éppen Belgrádban tartózkodtak hivatalos látogatáson és csak másnap, október 23-án a reggeli órákban volt várható a visszaérkezésük. A Központi Vezetőség utasítására Piros László belügyminiszter október 23-án délelőtt betiltotta a MEFESZ aznapra tervezett tüntetését.

Nagy Imre Jurij Andropov szovjet nagykövettel, 1956-ban Forrás: AFP

Miután a diákok elhatározták, hogy a belügyminiszteri tiltás ellenére is megtartják a demonstrációt, az Akadémia utca 17. szám alatti pártközpontban lázas válságtanácskozás kezdődött, amelynek eredményeként a tiltást visszavonva, mégis engedélyezték a diáktüntetést; ezt a belügyminiszter délután egykor jelentett be a rádióban. Ezzel egyidőben a budapesti pártbizottság arra utasította a kerületi pártszerveket, hogy a radikális követelések leszerelése érdekében ők is csatlakozzanak a diákok tüntetéséhez a jól bevált bolsevista taktika – ha már nem tudsz ellene tenni, állj az élére – jegyében.

Az 1956-os forradalom békés megmozdulásként indult el, amit a hatalom brutális fellépése eszkalált fegyveres harccá Forrás: Fortepan

A MEFESZ által meghirdetett tüntetés délután három órakor kezdődött el. A diákok az ELTE Bölcsészkar épületétől először a Duna-parton álló közeli Petőfi szoborhoz vonultak, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a forradalom költőjének ikonikus versét, a Nemzeti Dalt.

Az egyre nagyobb tömeg egy emberként visszhangozta a refrént: „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"

Az egyetemisták a Petőfi szobortól a Tanács körúton ( ma: Károly körút) a Nyugati-pályaudvar érintésével a Margit hídon át a Bem térre vonultak. Vonulásuk közben rengetegen csatlakoztak hozzájuk, műszakból hazafelé tartó munkások, közalkalmazottak és utcai járókelők egyaránt.

Október 23-a délutánján, lyukas nemzetiszínű zászlóval vonul a végeláthatatlan, örömittas tömeg a Margit hídon át a Bem-szoborhoz Forrás: MTI/Bojár Sándor

A Szent István körúton haladó hatalmasra duzzadt tömegben zúgtak a jelszavak: „ Bem apó és Kossuth népe/ Együtt megyünk kéz a kézbe!", vagy: „Nagy Imrét a kormányba/Rákosit a Dunába!",

majd egyre gyakrabban és egyre hangosabban: „Ruszkik haza, ruszkik haza!"

A körúti bérházak balkonjain és ablakaiban sorra jelentek meg a Rákosi címertől megfosztott nemzeti színű lobogók; a Petőfi téren még csak 15 ezres tömeg a Bem térre érkezve pedig 250 ezer főre duzzadt.

Budapest, 1956. október 23. Hatalmas tömeg a Bem-szobor előtti tüntetésen. Forrás: MTI/Bojár Sándor

Este hat órára a pártvezetés kezéből teljesen kicsúszott az irányítás és kezelhetetlenné vált számukra a helyzet. A tömeg a Bem-téren elhangzott beszédek után sem oszlott fel, a tüntetők nagyobb része a Kossuth-térre vonult a Parlamenthez, mások pedig a Magyar Rádió Bródy utcai székháza felé vették az irányt. A Kossuth téren összegyűlt tömeg Nagy Imrét követelte. Nagy csak este kilenc óra körül jelent meg az Országház balkonján, hogy a tömeghez szóljon.

Budapest, 1956. október 23. este. Tüntető tömeg a Parlament előtt a Kossuth téren Forrás: MTI/Mező Sándor

Amikor „Elvtársak!" megszólítással beszélni kezdett, hangos fütyülés és pfujjolás volt a válasz, sokan pedig azt kiáltozták, „Nem vagyunk mi elvtársak!" Nagy alapvetően színtelen, és az 1953-as reformok folytatását ígérő beszéde nagy csalódást keltett.

A Sztálin szobor ledöntése

Addig, amíg ezek az események zajlottak a Kossuth téren, a Városligetnél gyülekező tömeg ledöntötte a kommunista diktatúra gyűlölt szimbólumát, a Felvonulási téren álló hatalmas Sztálin szobrot. A nyolc méter magas bronzból öntött szobor azonban nehezen adta meg magát: csak miután elfűrészelték a lábát sikerült acélsodrony és egy teherautó segítségével a földre rántani. A szobor fejét levágták, amit a tömeg üdvrivalgása közepette a Blaha Lujza térre vontattak.

A közszemlére kiállított Sztálin-fej Forrás: Fortepan

A közszemlére tett Sztálin-fejhez az egyik tüntető zsákutcát jelző táblát támasztott, valaki más pedig krétával ráírta, hogy WC. A demonstrálók harmadik csoportja a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza előtt gyülekezett,

ahol be akarták olvastatni a MEFESZ tizenhat pontját.

Ezzel párhuzamosan az Akadémiai utcai pártközpontban tovább folyt az ideges és feszült hangulatú válságtanácskozás. Nagy Imrét visszavették a Politikai Bizottságba, a Központi Vezetőség előterjesztésére pedig az Elnöki Tanács még aznap este kinevezte a Minisztertanács elnökének.

Budapest, 1956. október 28. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy Imre miniszterelnök és Tildy Zoltán államminiszter a Minisztertanács ülésén a Parlamentben Forrás: MTI/Bojár Sándor

A PB régi vágású ortodox moszkovitáinak befolyását a „hazai" Kádár János, Kállai Gyula, Fehér Lajos és Donáth Ferenc testületbe választásával akarták visszaszorítani. A keményvonalasok, Münnich Ferenc, Apró Antal és Nógrádi Sándor azonnali fegyveres beavatkozást követeltek a „lázadás" leverésére , de még a frissen miniszterelnökké választott Nagy Imre is ellenforradalomnak nevezte a kibontakozó népfelkelést.

Az egyik keményvonalas kommunista, Apró Antal Forrás: MTI/Bauer Sándor

A pozíciójában megtartott vonalas Gerő már az első pillanattól kezdve ellenforradalmi lázadásnak minősítette az eseményeket. Az este nyolc órakor elhangzott rádióbeszédében a szokott sztálinitsa-rákosista frazeológiát használva „reakciós és fasiszta elemeknek", illetve „ellenforradalmároknak" minősítette a tüntetések résztvevőit fenyegető éllel azt is kijelentve, hogy a párt minden eszközzel megvédi a „munkáshatalmat".

Gerő beszéde csak még magasabbra szította az indulatokat.

A Rádió homlokzata az ostrom után. A Magyar Rádió ostroma vált a fegyveres szabadságharc nyitó taktusává Forrás: Fortepan

A Magyar Rádiónál gyülekező tüntetők az ablakokba kitett készülékekből hallották Gerő közfelháborodást kiváltó beszédét.

Gerő Ernő a Magyar Rádió stúdiójában. Gerő október 23-án este elmondott beszéde még magasabbra szította az indulatokat Forrás: Fortepan

A Rádió vezetősége, élén Benke Valéria elnökkel megtagadta a tizenhat pont beolvasását, és bezáratta az ajtókat. A Rádió épületébe még délután beérkezett ÁVH-s alegység eközben az ablakokban homokzsák fedezékeket és géppuskaállásokat alakított ki.

A pattanásig feszült helyzetben este kilenc óra körül szabadult el a pokol,

amikor az ávósok figyelmeztetés nélkül lőni kezdték a Bródy Sándor utcában összezsúfolódott tömeget. A sok halottal és sebesülttel járó sortűz ellenére, a tömeg nem futott szét.

Miközben gyűlt a tömeg a Rádióépülete körül, ledöntötték a diktatúra gyűlölt szimbólumát, a Felvonulási téren felállított Sztálin szobrot is Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

Az emberek a mellékutcákba és a kapualjakba húzódva továbbra is kitartottak. Időközben teherautók érkeztek a Bródy Sándor utcához, amelyről fegyvergyári munkások fegyvereket és muníciót kezdtek szétosztani, de a tüntetők kezére került az egyik, az épületben lévő ávósoknak utánpótlást szállító teherautó is. A Honvédelmi Minisztériumban a beérkező hírek hallatán kitört a káosz.

A pártvezetés kezéből kicsúszott az irányítás, és a forradalom kitörését nem tudták megakadályozni Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

A minisztériumban kiadott parancs arra utasította a piliscsabai harckocsiezredet, hogy küldjön néhány páncélost a Rádiót védők felmentésére. Amikor este tizenegy körül nagy lánctalpcsörgéssel befordult a Bródy utcába az egyik T-34-es harckocsi, a tűzparanccsal rendelkező legénység megtagadta, hogy a tüntetőkre lőjön, és átállt a felkelők oldalára. A tank ezek után megfordult, és a harckocsiágyúval a Rádió épületét vette tűz alá.

A Bródy Sándor utca sarka 1956 októberében, az ostrom után Forrás: Wkimedia Commons / Fortepan

Az erősítésnek kivezényelt katonák földhöz vágták a sapkájukat, a fegyvereiket pedig átadták a felkelőknek, akik a kora reggeli órákra elfoglalták a Rádiót. A Magyar Rádió ostromával kezdődött el az elnyomó kommunista hatalom elleni fegyveres küzdelem, és a magyar nép szabadságharcba torkolló dicsőséges felkelése. A forradalom napja, október 23-a nem csak a magyar, hanem a világtörténelmet is megváltoztatta.