Az életünkkel játszunk, ha 5 óránál kevesebbet alszunk
![alvás](https://cdn.origo.hu/2023/12/hPDo9UJlFMBKRzHUb3ieAQ19-bPQ9IDhAntC9v650mI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2N2NjMzY2M2EzOTQ5MjU5MDUyNGE4MjQxM2JmNTI0.webp)
Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt kockázat lehet. Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki.
A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői 8 ezer brit köztisztviselő egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelő okosórák használatával. Húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevők közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség.
Kiderült, hogy azoknak, akik 50 éves koruk körül naponta 5 órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, 30 százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi 7 órát aludtak.
A tanulmányból az is egyértelművé vált, hogy azok, akik kevesebbet aludtak naponta, nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, többségében krónikus betegségeik következtében.
(BBC/MTI)