Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Live Science tudományos hírportál korábbi beszámolója szerint a Nevada állam (Amerikai Egyesült Államok) északnyugati részén fekvő Augusta hegység triász időszaki rétegsorából feltárt óriás a korai halgyíkok (Ichtyosaurida) rendjébe tartozó, és a delfinekre emlékeztető áramvonalas testformával rendelkező tengeri ragadozó volt.
A lelet különlegességét a ragadozó óriási testmérete adja, hiszen az Ichthyosauridae család legelső képviselői, a Mixosaurusok – amelyek szárazföldi hüllőősöktől származtak, és nagyjából 247 millió éve jelentek meg az alsó triász korban –, még csak alig 2-2,5 méteres testhosszúsággal rendelkeztek.
A nevadai lelet azt bizonyítja, hogy a halgyíkoknak rendkívül gyors volt az evolúciója,
hiszen az első viszonylag kistestű formák megjelenésétől számított 2,5 millió év múltán már ekkora óriások is kifejlődtek.
Összehasonlításként, a cetek - melyek ősei erdőlakó, négylábú párosujjú patás emlősök voltak –, első óriása, a 15-20 méter hosszú felső eocén időszakban élt Basilosaurus megjelenéséhez közel 15 millió évre volt szükség, a recens óriás sziláscetek mögött pedig közel 50 millió éves törzsfejlődés húzódik meg. (Az első Bsailosaurusok hozzávetőleg 41 millió éve bukkantak fel az eocén időszak világtengerében.)
A Cymbospondylus youngorum tudományos fajnevet kapott triász időszaki óriás halgyík méretét jól szemlélteti,
hogy valamivel több mint két méter hosszú koponyával rendelkezett.
A különleges fosszíliáról szólva a Scripps College kutatója és biológia docense, Lars Schmitz kijelentette: „Felfedeztük, hogy az ichtioszauruszok sokkal gyorsabban fejlesztették ki a gigantizmust, mint a bálnák, különösen egy olyan időszakban, amikor az élővilág még éppen hogy csak kilábalt a perm időszak legvégén történt katasztrofális kihalási eseményből."
(A perm és a triász időszak határán, nagyjából 252 millió éve történt tömeges fajpusztulás, az úgynevezett P-T kihalás volt a földtörténet legnagyobb kihalási eseménye, melynek során a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerinceseknek pedig 70 százaléka tűnt el az élet színpadáról.)
Schmitz azt is kijelentette, hogy a kövület az élet rugalmasságának, alkalmazkodóképességének egyik fontos bizonyítéka. "Ha a környezeti feltételek megfelelőek, az evolúció felpöröghet, és az élet nagyon gyorsan magához térhet" – kommentálta a szakember a triász időszaki halgyíkok rendkívül gyors evolúcióját, ami alig pár millió évvel a rendkívül súlyos P-T kihalási esemény után következett be.
Már 1998-ban felfigyeltek a nevadai Augusta hegység területén egy sziklafalból kiálló méretes csigolyára, de az ígéretesnek látszó ősmaradvány teljes körű feltárását csak hét évvel később, 2015-ben kezdték el. Az aprólékos és hosszadalmas munkával kiszabadított fosszilis vázmaradványok már az első pillanatoktól kezdve arra utaltak,
hogy az állat rendkívüli méretű lehetett.
A kipreparált, és nagyobb részükben fennmaradt vázmaradványokat a Los Angeles-i Természettudományi Múzeumba szállították részletes analízisre.
A kutatómunka bebizonyította, hogy a fosszília a halgyíkok családjának egy nagyon korai, extrém nagy, és a tudomány számára mindeddig ismeretlen fajához tartozik.
A faj tudományos leírása közben Schmitz azt nyilatkozta, hogy egy „sárkányszerű tengeri állatról" van szó, amely hatalmas, a delfinekéhez hasonló áramvonalas testtel, uszonyokká alakult végtagokkal, valamint hosszú farokkal rendelkezett. A triász időszakban még egyetlen hatalmas szárazulatba egyesültek a mai kontinensek.
Ezt az egybefüggő hatalmas szárazulatot, a Pangea szuperkontinenst nyugatról az „ős Csendes-óceán", vagyis a Panthalassza, keletről pedig az egyenlítőnél a szárazföldbe mélyen beékelődő Tethys-óceán határolta. A Cymbospondilus youngorum
a Panthalassza-óceán partközeli vizeiben élt.
Korának tengeri csúcsragadozójaként más kisebb halgyíkokra és tengeri hüllőkre, halakra, valamint lábasfejűekre vadászhatott.
Lene Delsett és Nicholas Pyenson paleontológusok a lelet jelentőségét méltatva elmondták, hogy a halgyíkok törzsfejlődésének története is azt mutatja, hogy az óceáni óriások egyáltalán nem garantált jellemzői a tengeri ökoszisztémának. „Ez értékes lecke mindannyiunk számára az antropocénben" - fűzték hozzá a kutatók, a világtenger recens óriásai, a cetek veszélyeztetett helyzetére utalva.
