Elég ritka, hogy egy szupernóvát ilyen korai stádiumban észlelünk, ez a szakasz ugyanis rendkívül rövid. Csak órákig vagy néhány napig tart, és még egy közeli észlelésnél is könnyen elkerülheti a figyelmet. Ugyanazon az expozíción a képek sorozatát láthatjuk - mint egy szupernóva több arcát"
- mondta a NASA közleményében Wenlei Chen, a Minnesotai Egyetem Fizikai és Csillagászati Karának kutatója, a Nature folyóiratban megjelent kutatás vezető szerzője.
A távoli szupernóvát a gravitációs lencsézésnek nevezett jelenségnek köszönhetően fedezték fel. Amikor egy galaxis gravitációja eltorzítja és felnagyítja a mögötte lévő fényt, lehetővé teszi, hogy a távcsövek olyan távoli objektumokat is megfigyeljenek, amelyek egyébként túl halványak lennének.
Meglepő módon a torzítás a vártnál is nagyobb áldásnak bizonyult, mivel több képet, azaz "három arcot" sikerült egyszerre különböző időszakokból rögzíteni. A szupernóva különböző pillanataiból származó fény különböző távolságokat tett meg a lencsézésen keresztül, és a lencsegalaxis hatalmas gravitációja miatt tulajdonképpen lelassult, így a fény különböző "útvonalai" mind egyszerre érkeztek meg.
Ennek a pillanatnyi időzítésnek köszönhetően a kutatók meg tudták mérni a szupernóva lehűlési sebességét, és ki tudták számítani a csillag méretét a robbanás előtt.
Úgy vélik, hogy a vörös óriáscsillag 500-szor nagyobb volt a Napnál.
„A három különböző képen eltérő színeket látunk. Van egy hatalmas csillag, a magja összeomlik, lökéshullámot idéz elő, felmelegszik, majd egy hét alatt lehűl. Ez talán az egyik legelképesztőbb dolog, amit valaha láttam!" - mondta Patrick Kelly, a Minnesotai Egyetem Fizikai és Csillagászati Karának adjunktusa a közleményben.