Betiltják a házi kedvencek kereskedelmét New Yorkban

kölyökkutya
Kutyákat és macskákat is tilos lesz az állatkereskedésekben árulni
Vágólapra másolva!
Tilos lesz kutyák, macskák és nyulak árusítása a New York-i állatkereskedésekben egy 2024 decemberében hatályba lépő törvény értelmében, amelyet helyi idő szerint csütörtökön írt alá Kathy Hochul kormányzó.
Vágólapra másolva!

Véget akarnak vetni az embertelen „kölyökkutyagyáraknak"

A Kaliforniában, Illinois-ban és Marylandben már bevezetett szabályozás célja, hogy véget vessen az úgynevezett "kölyökkutyagyárak" működésének. Az állami törvényhozásban kétpárti támogatással elfogadott törvény a politikus szerint ugyanakkor lehetővé teszi,

hogy az állatkereskedések az állatmenhelyekkel karöltve részt vegyenek az örökbefogadások ösztönzésében.

Véget akarnak vetni az embertelen "kölyökkutyagyáraknak" ( a kép illusztráció) Forrás: AFP/Pavel Lisitsyn

Noha a törvény hatályba lépésével az emberek vásárolhatnak majd állatokat közvetlenül a tenyésztőktől, Hochul szerint az új szabályozástól az elvtelen és nagyüzemi szaporítók visszaszorításában is eredményt várnak.

Kutyákat és macskákat is tilos lesz az állatkereskedésekben árulni Forrás: pexels

Matt Bershadker, az Amerikai Állatkínzásellenes Társaság vezetője nyilatkozatában egyenesen az állatok és állattartók érdekében elért "történelmi jelentőségű győzelemnek" nevezte a törvény elfogadását.

Az állatvédők üdvözlik a szabályozás életbe léptetését

"A kölyökkutyagyárakban, barbár körülmények között szaporított állatok értékesítésének megszüntetésével New York végre elveszi a lehetőséget a brutalitásból nyerészkedő kiskereskedőktől és a kereskedelmi szaporítóktól" – fogalmazott.

Forrás: Pexels

Míg az állatvédő csoportok üdvözölték a törvényt,

a kisállatkereskedők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szabályozás károsítja az ágazat tisztességesen működő szereplőit, egyebek között azzal, hogy megnehezíti a háziállatok beszerzését és elősegíti az etikátlan tenyésztők térnyerését a feketepiacon. Jelenleg ugyanis az engedélyezett és szabályozott helyi kereskedések ellenőrzik a tenyésztőket és szavatolják az újonnan született állatok egészségét és megfelelő elhelyezésüket.

(Forrás: MTI/Reuters)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!