Louis Pasteur a Jura hegységben fekvő Dole-ban született egy szegény tímár, a napóleoni háborúk veteránjának fiaként. Kiskorában sokat nélkülözött, az iskolában nem tűnt ki, inkább a festészetben jeleskedett, kémiából pedig soha nem kapott közepesnél jobb osztályzatot. A párizsi egyetemen két szuggesztív professzor előadásait hallgatva mégis ez a tárgy kerítette vonzásába.
1848-ban nemcsak a párizsi forradalomban vett részt, hanem magyarázatot adott arra a korábban felfedezett jelenségre is, miért forgatják el egyes szerves vegyületek balra, mások jobbra a polarizált fényt. Pasteur kimutatta, hogy a borkősav kétféle, egymásra tükörszimmetrikus kristály keveréke, amelyek különválasztva a fényt jobbra, illetve balra forgatják el.
Arra is rájött, hogy létezik egy, a borkősavat felhasználó penészgomba,
amely csak az egyik optikai változatot (izomért) építi be a szervezetébe, ennek genetikai magyarázatát azonban csak a legutóbbi időkben adták meg.
Harminckét éves korában lett a lille-i egyetem kémiatanára, itt minden erejét a helyi szesziparban nagy gondokat okozó problémák tanulmányozásának szentelte. Három év megfeszített munka után felfedezte,
hogy az erjedésért mikroszkopikus lények felelősek,
cáfolva azt a felfogást, amely szerint az tisztán kémiai folyamat.
Gyógymódot is javasolt, amit ma pasztőrözésnek nevezünk: az enyhe melegítés elpusztítja az élelmiszerben lévő káros mikrobákat. Ezzel lehetővé vált a borok szállítása, megelőzhetővé megromlásuk; az eljárás ma a borászattól a söriparon át a tejiparig számtalan helyen használt.
Felfedezése újraélesztette a tudósokat Arisztotelész óta izgató ősnemzés-vitát. Az elmélet szerint, amelynek még akkor is sok híve volt, az atmoszférában található életerő révén a bomló anyagból élőlények keletkezhetnek.
Pasteur elmés módon cáfolt: húslevest forralt fel, amelyben a levegővel érintkezve gyorsan mikrobák jelentek meg. Ezután a levest olyan edénybe tette, amelynek nyakát U alakban meghajlította, így a levegő (és az "életerő") bejuthatott, de a mikrobák a görbületekben fennakadtak.
Az edényben egyetlen mikrobát sem találtak, ezzel a vita eldőlt.
A közemberek szemében ekkor már szinte csodatevőnek számító tudóst 1865-ben keresték fel a selyemhernyó-tenyésztők, akiknek tenyészetét betegség pusztította. Pasteur felfedezte a járvány kórokozóit és a fertőzött állomány kiirtásával megmentette a selyemipart.
Érdeklődése ekkor fordult a fertőző betegségek felé, és kidolgozta a "betegség csíraelméletét":
azaz hogy a fertőző betegségek mindig mikroorganizmusokkal kapcsolatosak és a fertőzés a mikroorganizmus átjutása a beteg szervezetből az egészségesbe.
Az élő kórokozók felfedezése vezetett el a sebészi antiszepszis (csíraölés) és aszepszis (csíramentesség) elvéhez és gyakorlatához, egyben igazolta Semmelweis klóros kézmosásának igazságát.
Pasteur elérte, hogy az elvet a porosz-francia háborúban a hadikórházakban alkalmazzák, ezáltal sebesültek ezreinek életét mentette meg. Az orvosok nehezen ismerték el eredményeit, ezen az sem sokat segített, hogy 1873-ban a Francia Akadémia tagja lett. Talán legismertebb felfedezése a veszettség elleni védőoltás kidolgozása volt.
Az 1880-as évek elején megalkotta a lépfene és a baromfikolera elleni védőoltást, ezután kezdett a rettegett, addig emberen kivétel nélkül halálos veszettséggel foglalkozni. Gerincvelőből olyan vakcinát dolgozott ki, amellyel nemcsak előzetesen tett védetté a kutyákat,
de frissen fertőzött állatokat is megmentett.
A tizennégy, egyre erősebb oltásból álló sorozatot magán tervezte kipróbálni, amikor 1885-ben Elszászból egy veszett kutya marta kilencéves gyereket hoztak hozzá. Pasteur nem kis lelki tusa után úgy döntött, alkalmazza a menthetetlennek számító fiún az eljárást.
Tíz nap alatt adta be az oltásokat - az utolsó olyan erős volt, hogy egy egészséges kutya megveszett volna tőle, ám a gyerek meggyógyult. Élete végéig 350 veszett kutya marta embert gyógyított meg, a rettegett kórt a vakcina továbbfejlesztésével sikerült teljesen leküzdeni.
Sikerének hatására közadakozás indult, és 1888-ban felavatták a Pasteur Intézetet.
A veszettség és egyéb fertőző betegségek elleni védekezés feladatával világszerte hasonló intézmények létesültek, amelyek ma is a kutatás, oktatás, gyógyítás fellegvárainak számítanak.
Hetvenedik születésnapját hatalmas ünnepségek közepette ülték meg, de két évvel később egészsége hirtelen megromlott és 1895. szeptember 28-án meghalt. Pasteur alapjában kémikus volt, ám munkássága a fizikától a biológiáig terjedt és számos más területre is hatással volt.
Hírneve és dicsősége halála után sem halványult: jellemző, hogy a vietnami Ho Si Minh-városban (a korábbi Saigonban) az ő nevét viselő utcát még a két országrész egyesítése után sem keresztelték át.
(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)