Már több mint 100 majomhimlős esetet jelentettek Európában, Amerikában és Ausztráliában. A szakértők arra számítanak, hogy az esetszám növekedni fog az elkövetkező időszakban, annak kockázata viszont alacsony, hogy a kórokozó a szélesebb lakosságot megfertőzné.
A majomhimlő vírusa Közép- és Nyugat-Afrikában gyakori.
Ez egy kezelhető szituáció"
– nyilatkozta a BBC-nek a WHO munkatársa, Maria Van Kerkhove, aki szerint meg kell akadályozni, hogy a fertőzés emberről emberre terjedjen. Kerkhove szerint erre jó esély van, a majomhimlő ugyanis nem számít endemikusnak Európában és Észak-Amerikában.
A kórokozót idáig már 16 Afrikán kívüli országban kimutatták. A mostani az elmúlt 50 év legnagyobb Afrikán kívüli járványkitörése, pedig a majomhimlő nem terjed könnyen emberek között, és semmiképpen sem hasonlítható a jóval fertőzőbb koronavírushoz.
„A majomhimlő vírusa a bőrfelületek érintkezésével adódik át, az eddig azonosított esetek viszonylag enyhének mondhatók" – mondta Maria Van Kerkhove.
A WHO nem talált bizonyítékot arra, hogy a vírus mutálódott volna.
Szakértők szerint a majomhimlő kórokozójának génállománya stabil, nem egy változékony vírusról van tehát szó.
A majomhimlő vírusát csak szoros testi érintkezéssel, vagy fertőzött ruházattal, ágyneművel lehet átadni, éppen ezért valószínűtlen, hogy egy koronavírushoz hasonló világjárvány robbanjon ki.
A betegség rendszerint 2-4 hétig tart, az első tünetek a fertőzést követő 5-21 napon belül jelentkeznek. A kezdeti tünetek között megtalálható a láz, a fejfájás, az izomfájdalom, a hátfájás, a hidegrázás, a kimerültség és a nyirokcsomók duzzadása. Ez utóbbi tünet segít megkülönböztetni a majomhimlőt közeli rokonaitól, a bárányhimlőtől és a feketehimlőtől. A belázasodás után egy-három nappal kiütések jelennek meg az arcon, majd ezek továbbterjednek a test többi részére. Az elváltozások a varasodást követően maguktól leesnek.
A legújabb adatok alapján egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a vírus szexuális úton is terjedhet, ennek lehetőségét jelenleg is vizsgálják a kutatók.
Kiemelten veszélyeztetettek az aktív szexuális életet élő, homoszexuális és biszexuális férfiak.
Célzottan majomhimlőre fejlesztett védőoltás egyelőre nincs forgalomban, a feketehimlő elleni vakcina azonban 85 százalékos hatékonysággal véd a kórokozó ellen.