Már az őskorban is lápokba temették az embereket, amire kitűnő bizonyítékként szolgál a legrégebbi ismert láptest, amely a dániai Koelbjerg ember, akit a mezolitikum idején, időszámításunk előtt 8000-re datálnak. Számos mocsári test híres arról, hogy rendkívül jó állapotban őrződött meg, mint például a Lindow Man az Egyesült Királyságból, a Tollund Man Dániából vagy a Yde Girl Hollandiából.
A magas szintű megőrzésnek köszönhetően a mocsári testek lehetővé teszik a tudósok számára, hogy rekonstruálják egy egyén életének egyes aspektusait, például a gyomorban megőrződött nyomok alapján az utolsó étkezést, vagy akár a halál okát.
Sok ilyen „láptest" mutat hasonlóságokat, például erőszakos halálra utaló nyomokat és a ruházat hiányát, ami a régészek szerint arra enged következtetni, hogy a főként a vaskorban elterjedt emberáldozat kulturális hagyománya részeként ölték meg és helyezték el őket a mocsárban.
Szó szerint emberek ezrei végezték a lápokban, hogy aztán évszázadokkal később, egy tőzegvágás során újra előkerüljenek
– mondta Dr. Roy van Beek, a Wageningeni Egyetem munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A jól megőrzött példák csak egy kis részét mesélik el ennek a sokkal nagyobb történetnek.
Egy holland, svéd és észt kutatókból álló nemzetközi csapat az Antiquity című folyóiratban közzétett tanulmányában több mint 1000 maradványt elemzett 266 európai lelőhelyről. A tudósok három fő kategóriába sorolták a vizsgált eseteket: az első a „mocsári múmiák", ahol a bőr, a lágyrészek és a haj maradt fenn, a második a „mocsári csontvázak", ahol csak a csontok maradtak fenn, és a harmadik kategória a részleges maradványok, ezek vagy mocsári múmiák, vagy csontvázak.
A tanulmányból az is kiderült, hogy a mocsári testek gyakorlata egy évezredes, mélyen gyökerező hagyomány részét képezte.
A jelenség a neolitikum idején, időszámításunk előtt 5000 körül kezdődött Dél-Skandináviában és fokozatosan terjed el Észak-Európában. A legfiatalabb, Írországból, az Egyesült Királyságból és Németországból ismert leletek tanúsága szerint a hagyomány a középkorban és a kora újkorban is folytatódott.
Ahol a halál okát meg lehetett határozni, ott a jelek szerint szörnyű vége lett: valószínűleg szándékosan hagyták őket a mocsárban.
Ezt az erőszakot gyakran rituális áldozatként, vagy egy bűnöző kivégzéseként, esetleg egy erőszakos eset áldozataként értelmezik. Az elmúlt évszázadokban azonban jelentős számú véletlen haláleset, valamint öngyilkosságok is történtek a lápokban.
Más mocsarakat újra és újra használtak, mint egyfajta temetőt, ahol az emberi maradványokat számos egyéb tárgy kísérte, amelyeket a szakemberek rituális áldozatként értelmeztek, az állati csontoktól kezdve a bronz fegyverekig vagy díszekig. Az ilyen lápokat kultikus helyekként értelmezik, amelyek minden bizonnyal központi helyet foglaltak el a helyi közösségek hitrendszerében.