1994-ben a Fehérek temploma kriptájából világviszonylatban is egyedülálló leletegyüttes került elő: az altemplom katakombaszerű helyiségeiben 262 koporsót és összesen 264 egyént (köztük újszülöttet és csecsemőt), valamint az osszáriumban további mintegy 40 egyén csontmaradványait találták meg.
Épen maradt a fakoporsók gazdag festése is, de ami igazán különlegessé teszi a felfedezést az, hogy a koporsók felnyitásakor díszes halotti öltözetben, teljesen kiszáradva, mumifikálódva, jó állapotban fennmaradva feküdtek ott a holttestek.
A kriptában a XVIII. század középső harmadától kezdődően, illetve a XIX. század elején elhunyt és eltemetett váci polgárok testei nyugodtak: férfiak, nők, gyermekek, mesteremberek, szerzetesek, papok, katonatisztek, hivatalnokok - a különleges mikroklímának köszönhetően szinte teljesen épen, spontán mumifikálódva.
A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusainak
gondos kutatómunkája nyomán
szinte életre keltek az egykori váci polgárok, akikről megtudhattuk, milyen életkorúak voltak, milyen betegségekben szenvedtek, illetve, hogy mi lehetett a társadalmi helyzetük.
Ez a fantasztikus, és ma már méltán világhírű, a palermói múmiákkal vetekedő hírnevű leletegyüttes megmozgatta Kiss Stefán Mónika filmrendező és producer fantáziáját is, aki elhatározta, hogy életre kelti a váci altemplom múmiáit, megelevenítve az egykori sorsokat, élettörténeteket. A történet itt válik fikcióvá.
A kutatók kalandos történetekbe keverednek, a történeti hűségű film nézői pedig hol a 18. századi Vácott, hol pedig a XXI. században találják magukat. A Memento mori kalandfilmben a nagy volumenű díszletek, jelmezek és fikciós elemek segítségével repülhetünk vissza a 200-300 évvel ezelőtti Vác különleges mindennapjaiba.
Honnan és hogyan jött az ötlet e roppant különleges történet megfilmesítésére?
Közel 10 éve találkoztam először a váci múmiák történetével, amikor még semmit nem tudtam erről a leletegyüttesről. Ekkor már ismertem a palermói múmiagyűjteményt,
de fogalmam se volt arról, hogy nekünk, magyaroknak is ekkora kincs van a birtokunkban.
Álltam a gyűjtemény közepén és elárasztott a XVIII. század szelleme. Körülöttem nem csupán múmiák feküdtek, hanem átöleltek az emberi sorsok.
Láttam Borsodi Teréziát izzadságtól foltos hálóingében, ahogy vajúdás közben aggodalmas tekintettel, segítséget remélve néz a város bábájára. Láttam a kirurgust, aki a halála után még próbálja megmenteni a csecsemőt, és láttam az anyákat, akik az oltások és az antibiotikumok hiánya miatt sorra temetik el méhük gyümölcsét. Az is megjelent előttem, ahogy a váci polgárok örvendve fogadják Mária Terézia királynőt, és az is, hogy mekkora hálával tekintenek Migazzi püspökre, akinek a város az újjászületését köszönhette.
És láttam a kereskedőktől nyüzsgő piacot, a nagyasszonyok hosszú szoknyáit, ahogy végigsöprik a váci utcákat, miközben a kelmék árából alkudoznak a főtéren elterülő, kofáktól hangos piacon. Hallottam a Fehérek templomából kiszűrődő zsoltár szavait, megelevenedett előttem a rózsafüzért szorongató gyülekezet, ahogy imát mormol, miközben pár méterrel alább, a templom kriptájában ott pihennek a feltámadás reményében meghalt gyermekek, papok, apácák, tanárok, mesteremberek, gyógyítók.
Több száz mívesen festett koporsóban, selyem szemfedővel letakarva, csipkés fodros ruhába, kötött zokniba vagy éppen hímzett cipőbe öltöztetve. Az itt nyugvó emberek sorsa elevenedett meg a fantáziámban, ami visszaröpített a 18. századi Vác életébe.
Mi motiválta e különleges, részben fiktív, részben pedig valós történelmi-tudományos tényeken alapuló kalandfilm elkészítésére, és mikor lesz látható az alkotás?
Évek teltek el, és nem hagyott nyugodni a váci kriptába betemetett emberek élettörténete. Úgy éreztem, közöm van, közünk van hozzájuk, közelebb kell hoznom a 2-3 évszázaddal ezelőtt élt emberek, őseink életszilánkjait a mi mindennapjainkhoz.
Így született meg a váci múmiák felfedezésének körülményeit és a pár száz évvel ezelőtti idők hangulatát egyszerre felvillantó, ötvöző, mai és régvolt sorsokat összefűző, többszálú kalandtörténet, a Memento mori. A premier, a film zárt körű díszbemutatója február 28-án lesz az Uránia Filmszínházban, és reményeim szerint hamarosan a nagyközönség is láthatja a váci múmiák életre keltett történetét.