Ragaszkodjatok a szabadsághoz!

320 éve, február 18-án halt meg meg a magyar történelem egyik legnagyobb hősnője: a munkácsi vár férfiakat is megszégyenítő bátorságú, rettenthetetlen védője.

Zrínyi Ilona korának egyik leghíresebb műveltségű, szépségű és erényű asszonya volt, a vallási békétlenség széthúzásán „magas lélekkel" felülemelkedő, Istennek és hazájának nemeslelkű, hű szolgája, a betegek, katonák fáradhatatlan gyógyítója és gyámolítója, ki szenvedélyes „anyaoroszlánként" Magyarország reménységének, II Rákóczi Ferencnek az édesanyja.

Grófnői, hercegnői, fejedelemasszonyi címei azonban eltörpülnek, amellett ahogyan mind a saját kora, mind az utókor a magyar szabadság legendás nagyasszonyára – vagy ahogyan XIV. Lajos, a Napkirály nevezte őt - Európa legbátrabb asszonyára gondol. Zrínyi Ilona grófnő, a megváltás 1703. évének február 18-i napján, „Jövel szentlélek Úristen" sóhajjal az ajakán, száműzetésben, a törökországi Galateában adta át lelkét a Teremtőjének.

Oroszlánszívű bátorság sarjadt a „rózsa alatt"...

A Fortuna Major, azaz a Jószerencse - avagy a „Jószerencse, semmi más..."mondás - melyet a költő hadvezér ős, Gróf Zrínyi Miklós tollából ismerünk -, mintha egy egész életén át elkerülte volna a kiváló neveltetésben részesült, négy nyelven beszélő, a kor leggazdagabb és politikai értelemben is az egyik legbefolyásosabb családjából származó, páratlan európai műveltséggel rendelkező, a gyógynövényekhez, gyógyító főzetekhez, a kertművészethez, a solymászathoz, halászathoz, a kardforgatáshoz, sőt még az ágyú használathoz is értő, „oroszlánszívű" leányt, anyát, asszonyt.

A magyar szabadság szent zászlaját az égig emelő, bátor nő oroszlánszívét, oroszlánbátorságú szüleitől, gróf Zrínyi Péter horvát bántól - a Wesselényi féle Habsburg ellenes összeesküvés leleplezésének egyik áldozatául esett főszereplőjétől -, s édesanyjától - a börtönben elhunyt Gróf Frangepán Katalintól - örökölhette. Vagyis a nemzet szent ügye iránti elköteleződést, a lánglelkű, s lángszellemű lobogást, az anyatejjel szívta magába a „jószerencse által" később magára hagyott Ilona.

Mert a Rákócziak fejedelmi központjának számító Sárospataki vár híres „Sub Rosa" termének „rózsa alatti" titkaiból születő, I. Lipót önkényével szembeni, ám a Habsburgok által leleplezett és keményen megtorlott magyar ellenállás, merőben határozta meg Ilona számára a hazaszeretet és az elköteleződés lelki élményét.

Sub Rosa

A „rózsa alatt" köttetett szövetség lelepleződése, ugyanis olyan családi tragédiák sorozatát hozta, mint az első férj, I Rákóczi Ferenc tragédiája, az édesapa, Zrínyi Péter horvát bán, vagy a nagybácsi Frangepán Ferenc kivégzése. A szeretett fiútestvér, a Habsburgok által lefogatott, 20 évnyi rabság után szabadult Gróf Zrínyi János, és a szintén börtönre ítélt, megbomlott elméjű édesanya, Frangepán Anna Katalin példája. Kiknek hatalmas vagyonát nemcsak elkobozták, de még a nevét is elvették a büszke família tagjaitól, s a fényes történelmi név helyett, a „Gnade", azaz „Kegyelem" gúnynevet akasztották a nyakukba...

Ilona igazságérzete, hazaszeretete, jelleme azonban olyan korábbi ősök példáján is pallérozódott, mint a mártír hadvezér Zrínyi Miklós, Szigetvár hőse, vagy fent idézett, „osztrák vadkannak" áldozatul eső nagybácsi, a politikus, költő, hadvezér Zrínyi Miklós... Egyszóval, egy hősi kor, hősies emberi példázatai, egy hős család, hősi erényeket felmutató jellemei, csiszolták gyémánttá a férfiakat is megszégyenítő kitartással, példamutató erényességgel, s a szívjóság tisztaságával megáldott, szépséges asszonyt.

A 17. század tündérszép Ilonája...

A haza és magánélet küzdelmei sorsszerűen fonódtak össze Zrínyi Ilona életében. Szerelmetes küzdelmek, szerelmetes gyermekekért, s a szerelmetes hazáért, bátor férfiak oldalán... Ám e küzdelmek közt „kristályosodó", Európa-szerte híres szépségű, „tündérszép Ilona" sorsa, a házasságok révén sem vált könnyebbé...

Első férjét, a rebellis magyar urat, a szép és daliás férfiút, „a legelső magyar embert", a fejedelem, II. Rákóczi György fiát, I. Rákóczi Ferencet, Ilona édesanyja választotta a leánya számára. A tökéletes párt pedig a menyegzőn együtt örvendező, Habsburg ellenes terveket szövő, s szépreményű magyar álmokat dédelgető zászlósurak választották a felszabadítandó Magyarország trónjára.

I. Rákóczi Ferenc

Ám a történelem közbeszólt... Harmadik gyermekük - a későbbi „Nagyságos Fejedelem -, II. Rákóczi Ferenc születése után, 3 hónappal - a Habsburg-magyar közös történelemből oly jól ismert, "ismeretlen körülmények" közt, „ismeretlen betegségben", lassú mérgezés fájdalmától hunyt el. Ki bút, bánatot - hatalmas rangja, fényes vagyona, s politikai ambíciója révén pedig - hatalmas veszedelmet hagyva hátra a nemes lelkű anyára és feleségre.

„Fehér liliomként a fekete gyászban", Ilona a hatalmas Rákóczi vagyon úrnőjeként egyedül irányította a birtokait, nem engedve a hamis végrendeletek általi Rákóczi-örökségből való kiforgatásának, s Bécs állandó szorításának, szó szerint a testével óvta a még két élő gyermekét, Júliannát és a kis fejedelmet, Ferencet.

Értve és ismerve ellenséget a széltől is óvta, védte a gyermekeit, kiket - a kor szokásainak ellenében rendhagyó módon - maga nevelt, maga öltöztetett, altatott, etetett, itatott, gyógyított, vigyázva őket a mindennapi Habsburg fenyegetettségtől, az akkoriban oly jól ismert, „ismeretlen körülményektől"...

Három évvel a megözvegyülés után Munkács várának „ajtaján" újra „bekopogott" a szerelem. 1679 nyarán levelezésbe kezdett a nálánál évekkel fiatalabb Thököly Imre gróffal, a „Kuruc-királlyal". Évekig tartó, hatalmas akadályokat kellett leküzdenie a szerelmüknek ahhoz, hogy 1682 nyarán végre egybekelhessenek. Alig telnek el a mézes-hetek, mikor Zrínyi Ilona új férje oldalán irányítójává és – többek közt, a Napkirálytól, XIV. Lajostól kapott drága ékszereknek, s csecsebecséknek az árából - anyagi támogatójává is vált a Habsburg ellenes kurucfelkelésnek. S miközben férjét, Thököly Imrét árulásért elfogták, börtönbe vetették, életének nehéz időszaka csak most érkezett meg igazán. Az elődök hős példáját követve, két gyermekével az oldalán, férfiúi büszkeségében, s katonai erényeiben is megsértett két osztrák tábornokot bravúrosan megleckéztetve - a várfalakon állva, kardot ragadva, katonáit kitartásra buzdítva - két éven át anyaoroszlánként védte Munkács várát. Az egyetlen magyar erősséget, amelyet az osztrákoknak saját erőből, nem sikerült elfoglalni.

Ám „fordult a kocka"... Hadnagyai ugyanis a háta mögött megegyezve a Habsburgokkal, 1687. június 17-én letették a fegyvert. A kegyetlen bécsi udvar a gyermekeit tőle azonnal elszakította, őt pedig a bécsi orsolyiták zárdájában fogva tartva őrizte négy hosszú éven át. Itt írta meg 1692-ben könnyfakasztó búcsúlevelét, híres anyai végrendelét fiához, II. Rákóczi Ferenchez, hiszen tudta, soha többé nem láthatja már dédelgetett fiát, a haza reménységét ebben az életben.

Kalandok hosszú, regényes sora következett, mire a hét esztendeje nem látott szeretett férj kiszabadította a bécsi fogságból az ő tündéri Ilonáját. A sorozatos háborúskodás és rabság által megviselt Thököly Imre, egy különös fogolycsere által, végül 1693-ban kiváltotta a szerelmét, akivel – amint Ilona egyik korábbi levelében írta: „Mint Isten akarja, együtt viseljük a keresztet." elhagyva Magyarországot életük végéig együtt osztoztak az emigrációs bujdosás szomorú sorsában, a törökországi Nikodémiában.

„Ragaszkodjatok a szabadsághoz!"

„Ragaszkodjatok a szabadsághoz! A szabadságra Krisztus vezetett minket" - hirdette korábban Pál apostol Galateában, abban a Kisázsiai városban, ahová e - küzdelmes életből 1703. február 18-án végleg elköltözött - tündérszép, bátor asszony testét temették.
Zrínyi Ilona megnyugodva szerelmetes fia, Ferenc, Lengyelországba való menekülésében, s a szerelmetes haza sorsának új, fényes korszakának a reményében - becsülettel elvégezve minden földi dolgát - tért meg a Mindenható Urához.

A betegségtől szenvedő férj, kit Ilona saját halálának a napjáig hűségesen ápolt, csöndesen szunnyadott az ő közelében. „Fel ne ébresszétek drága álmából, ne fájjon neki még a halálvívódás is!" – intette csöndre környezetét. A katolikus Ilona szép csöndesen diktálta le végrendeletét, majd férje kálvinista lelkészével, a Jó Komáromyval imádkozott az utolsó földi óráiban, mikor így szólt: „Ne imádkozzék már kegyelmed, mert hitem kezével megfogtam az én üdvözítőmet! ..." S összetéve két kezét atyja, Zrínyi Péter azon szavait idézte, melyeket a bátor apa akkor mondott, mikor a halálos habsburg bárd alá hajtotta a fejét. „Uram a te kezeidbe ajánlom lelkemet". Végül szemeit az ég felé emelve, „Jövel szentlélek Úristen", sóhajjal átadta lelkét az ő Teremtőjének.

Zrínyi Ilona a halálos ágyán

Mi megmaradt belőle, az egykor csodálat által övezett testet, Galateába, a jezsuiták sírboltjába temették, e felirattal:

„Itt nyugszik hősies munkái után a férfias lelkű asszony, nemének és századának dicsősége, méltóságos Zrínyi Ilona, a Zrínyi és Frangepán nemzetségek utolsó dísze, Tököli és néhai Rákóczy fejedelemnek mindkettőjükhöz méltó hitvese; rangjára kitűnő, magyarok, székelyek, horvátok és erdélyiek között nagy tettei által még híresebb az egész világon.
A forgandó sorsot erős lélekkel viselő: nagy a jó szerencsében, még nagyobb a balszerencse között. Hadi dicsőségét keresztyéni kegyességgel tetézve, erős lelkét visszaadta az Úrnak. Meghalt virágmezei birtokán, Bithyniának nicomediai öble mellett, a megváltás 1703-ik, életének 60-ik esztendejében, február 18-án. Nyugodjék békében. Amen."

A szerelmetes haza, az ő szerelmetes gyermekével együtt 1906-ban befogadta őt Kassán, a Szent Erzsébet Székesegyházban altemplomában, amikor hamvait Rákóczi Ferenccel együtt a sátán fölött diadalmaskodó, az emberi lelkeket a Mennyországig kísérő, „lélekmérlegelő" Szent Mihály napján, 1906, szeptember 29-én újra temették.

Az élet és az égig érő magyar történelem különös fintora, hogy a tündéri szépséget rejtő valódi képmás-arcot a balsors nem őrizte meg az utókornak. A festmény, amelyet oly jól ismerünk róla, bár a fejedelem-asszony képmásaként él a köztudatban, az antropológiai vizsgálatok szerint valójában Arquieni Mária Kazimiera lengyel királynét ábrázolja.

A nemzet tudat feletti régiója, a néplélek azonban a lelki szemei előtt őrzi az igazi képmást: az egyszerre rettenthetetlen, s egyszerre szelíd szépasszony valódi arcát, kit a tanúságtevő életútja, a mennyországig emelkedő lelki ereje, szellemének fényes magassága, s a szelíd nőiséget és a bátor férfias harcost egyszerre, heroikusan ötvöző egyénisége emeli örökké élő, tündéri fénysugárrá.

Szerző: Wieber Orsolya, a csízió.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója