Elképesztő, soha nem látott kitörés a Napon

Hatalmas "tűzkapu" két napfolt között ( a kép illusztráció)

Január tizenkilencedikén lenyűgöző jelenséget figyeltek meg a naplégkörben, egy minden eddiginél hatalmasabb, félmillió kilométer hosszúságú izzó anyagkidobódást.

Óriási „tűzkapu" nyílt két napfolt között

A kitörést, amely mindössze néhány másodperc alatt zajlott le, miközben a napfelszíntől közel 500 ezer kilométeres távolságra lökődött ki a forró plazmacsóva, az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA Solar Dynamics Obszervatóriuma (SDO) örökítette meg.

Hatalmas "tűzkapu" nyílt az AR3192 és AR3190 jelű napfoltok között Forrás: NASA/JPL-Caltech

A 2010 februárjában pályára állított űrtávcső a felbocsátása óta azt vizsgálja, hogy hogyan jön létre a naptevékenység, és ez hogyan befolyásolja az úgynevezett űridőjárást. Az űrszonda mérései segítenek jobban megérteni a központi csillag belső struktúrájának, légkörének, mágneses erőterének és energiakibocsátásának működését.

A Solar Dynamycs Observatory űrtávcső 2010 óta figyeli meg a naptevékenységet (művészi illusztráció) Forrás: NASA/JPL-Caltech

A 2023. január 19-én észlelt koronakidobódás a távcsöves napészlelések történetében

mindeddig a legnagyobb, amit sikerült megfigyelni.

Az észlelési adatok szerint a kitörés összekötötte az AR3192 és AR3190 jelű napfoltokat.

A NASA Solar Dynamics Observatory felvétele a január 19-i koronakidobódásról Forrás: NASA/JPL-Caltech

A napfelszínen intenzív felfényléssel együttjáró jelenségről az SDO több látványos felvételt is készített.

A koronakidobódások a naptevékenység leglátványosabb jelenségei közé tartoznak

A koronakidobódás (Coronal Mass Ejection, CME), amit koronakitörésnek is hívnak, a naptevékenység egyik megnyilvánulása, a forró napkorona egy részének kilökődése a bolygóközi térbe.

A koronakidobódás oka a Nap mágneses terének instabilitása.

A Nap mágneses erejének hatására kidobódó plazmafelhő egyre gyorsuló emelkedésbe kezd, és a Nap felszínétől eltávolodva bolygóközi mágneses felhővé válik. A kidobódás folyamatát jól illusztrálja a lentebb beágyazott látványos videó.

Az eleinte egyre gyorsuló kidobódás végül állandóvá válik, és jelentősen meghaladja a Napból folyamatosan kiáramló részecskesugárzás, a napszél 400-500 km/másodperces sebességét. Egyes különösen intenzív koronakidobódások sebessége

elérheti a 2000-3000 km/másodperces sebességet is.

A január 19-i koronakidobódás az eddig észlelt legnagyobb ilyen típusú jelenség volt Forrás: NASA/JPL-Caltech

A kidobódás kezdetén a plazmafelhő rendkívül forró, amelynek 1-2 millió K (kelvin) az átlagos hőmérséklete. A felszállás során a környezeti nyomás csökkenése miatt a kilökődő plazmafelhő kitágul és lehűl. A jelentősebb sebességű koronakidobódások a környező napkoronában (a napkorona a Nap légkörének külső, ritka, és igen forró része, a szerk.) hiperszonikus sebességgel mozogva maga előtt és oldalirányban is lökésfrontot hoz létre. A lökésfront miatti úgynevezett plazmaoszcilláció rádiókitöréseket is okozhat.

Komoly földi hatásai lehetnek a naptevékenységnek

A naptevékenység jelenségei közül a koronakidobódásoknak lehet a legerősebb a földi hatásuk. Az erős koronakidobódásokat kísérő rádiókitörések megzavarhatják a rádiókommunikációt, a radarok működését és az elektromos energiahálózatot. A lökésfrontban felgyorsított nagyenergiájú protonok és más részecskék kárt okozhatnak az űreszközökben, és veszélyeztethetik az űrhajósok valamint a repülőgépek személyzetének az egészségét.

Egy koronakidobódás illusztrációja Forrás: AFP

Mágneses viharról akkor beszélünk, ha a koronakidobódás a Föld irányába esik, és az anyagfelhő eléri a bolygót. A nagy sebességű plazmafelhő a földi magnetoszférának ütközve megzavarhatja a navigációs berendezéseket, „megbolondítja" az iránytűket

és erős kóboráramokat indukálhat az elektromos vezetékekben,

ami túlterhelést és áramkimaradásokat okozhat. A magnetoszférában (a Van Allen-övekben) állandóan jelenlévő töltött részecskék a mágneses vihar során bejuthatnak a földi atmoszféra felső részébe, ahol sarki fényjelenséget okoznak.

A sarki fény a naptevékenység következménye Forrás: Pinterest

A naptevékenység jelenségei általában csoportosan fordulnak elő a központi csillag aktív vidékein.

A naptevékenység intenzitásában 11 éves periódus tapasztalható.

Erős naptevékenység idején megnövekszik a Nap felszínén észlelhető napfoltok és a flerek, vagyis a napfelszín bizonyos részein történő hirtelen felfénylések, napfáklyák és a napprotuberanciák száma.

A naptevékenység maximuma idején megnövekszik a napfoltok és a napkitörések száma Forrás: NASA/JPL-Caltech

A naptevékenységnek a 11 éves maximumok idején tapasztalható következményei mellett hosszú távú hatásai is vannak, amelyek elsősorban az átlaghőmérséklet változásához kapcsolhatók.