Szakemberek egészen a közelmúltig azt feltételezték, hogy a régió lakói nem rendelkeztek a korai vaskorban és a késő bronzkorban sem az acélgyártáshoz szükséges készségekkel és ismeretekkel, amely csak a rómaiakkal való kapcsolatfelvétel és hódítás révén vált széles körben elterjedté.
Emlékeztetnek: az ibériai bronzkor Krisztus előtt 1800 körül kezdődött és valamikor az ibériai vaskorral fejeződött be a Krisztus előtt 9. században.
A Rocha do Vigióból származó véső és a kontextus, amelyben megtalálták, azt mutatja, hogy a vaskohászat, amely magában foglalja az acél előállítását és edzését, valószínűleg az ibériai decentralizált kis közösségek őshonos fejlesztése volt, és nem a későbbi gyarmatosítási folyamatok hatására jött létre
– mondta Dr. Ralph Araque Gonzalez, a Freiburgi Egyetem régésze a HeritageDaily online tudományos portálnak.
A Journal of Archaeological Science folyóiratban megjelent tanulmány eredményei a szilikát kvarchomokkőből készült sztéléoszlopok elemzését végezték el.
A kvarcithoz hasonlóan ez is egy rendkívül kemény kőzet, amelyet nem lehet megmunkálni bronz- vagy kőszerszámokkal, csakis edzett acéllal.
A Rocha do Vigio vésőjének alapos vizsgálatakor kiderült, hogy heterogén, mégis meglepően szénben gazdag acélból áll. Megállapításaik megerősítésére a kutatók kísérletet végeztek egy hivatásos kőfaragó, egy kovács és egy bronzöntő bevonásával, és különböző anyagú vésőkkel próbáltak meg megmunkálni szilikát-kvarc homokkőből készült példákat.
A kőfaragó nem tudta megmunkálni a követ sem a kő-, sem a bronzvésőkkel, de még egy edzetlen hegyű vasvésővel sem.
A késő bronzkori ibériai emberek képesek voltak az acél edzésére – vonta le a kísérlet eredményeként Araque Gonzalez a következtetést. – Máskülönben nem tudták volna megmunkálni az oszlopokat.