A vadon élő Sapajus libidinosus csuklyásmajom kölyöknek, amely a pusztulása idején feltehetően körülbelül nyolchetes lehetett, nem mozgott a bal lába. Bár külső sérülés nem volt rajta, feltételezhetően kificamodott a térde.
A kutatók 2021-ben figyelték meg őket a csoport többi tagjával együtt, több héten át a brazíliai Ubajara Nemzeti Parkban. Észrevették, hogy a kölyök fogyatékossága miatt a cipelés nagyobb kihívást jelentett, az anya, de több alkalommal egy felnőtt hím számára.
Abbahagyták a sétát, amikor a kölyök instabil helyzetbe került, és a szokásosnál nagyobbnak tűnő gyakorisággal igazították a kis állatot a hátukra
– írják a szerzők a Primates című tudományos szaklapban, amit az IFL Science online tudományos portál idéz.
Hozzátették: a kölyök cipelése közbeni fokozott instabilitás mellett úgy tűnt, hogy az anya nehézségekbe ütközött, amikor kővel törte fel a gyümölcsöket; ilyenkor néha felemelte a farkát, ami szokatlan viselkedésnek számít, amit talán azért tett, hogy a mozgás során a kölyke le ne essen.
A kihívások ellenére az anya ugyanúgy gondoskodott a „babájáról", mint bármely másikról
– mondta Tatiane Valença, a São Paulo-i Egyetem (USP) és a Neotropical Primates Research Group (Neoprego) munkatársa. – Az anya nagyon hasonló módon hordozta ezt a kölykét, mint a többit, csak némi „kiigazítással".
A fiatal majom azonban még ezekkel sem élte túl a nyolc hetet. Bár a tudósok nem tudják pontosan, hogyan pusztult el, de azt feltételezik, hogy a fogyatékossága miatt bekövetkezett esés okozhatta.
A szakemberek megvizsgálták a tetemét és azt látták, hogy a bal szeme körüli bőr elszíneződött és feldagadt, ami azt jelenti, hogy a halál oka egy trauma lehetett, de a fogyatékossága is közrejátszhatott ebben.
Az elpusztult kölyköt az édesanyja még majdnem négy órán át cipelte magával, több mint egy kilométeren keresztül. Végül egy fáról leugorva ejtette el véletlenül a testét.
A kutatók látták, ahogy a nőstény még ezután is ápolta és nyalogatta a testet.
Megjegyezték azt is, hogy ritkák a sérült, beteg, fogyatékos vagy elpusztult csuklyásmajom csoporttagok ápolásáról szóló jelentések, ezért az ehhez hasonló tanulmányok még fontosabbak az ilyen viselkedés eredetének megértéséhez.
A szerzők következtetése szerint a négy láb helyett két lábon járás, valamint az, hogy több időt töltöttek a szárazföldön és kevesebbet a fákon, „nem csak a haldokló és elpusztult egyedek, hanem a sérült, beteg és fogyatékos fajtársak iránti gondoskodás evolúciójában is szerepet játszhatott a főemlősök vonalában".