Náci elmebaj: Göring parancsára önmagát üldözte a német légierő

Német vadászok a levegőben

A náci katonai vezetők, Hitlerrel az élen, gyakran személyesen vették át a harcok irányítását, mert meg voltak győződve a saját nagyszerűségükről. Az ilyen beavatkozások a legtöbb esetben semmi jóval nem kecsegtettek, mert megakadályozták az alacsonyabb rangú, viszont tapasztalt tisztek munkáját. 1943 októberében Hermann Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe főparancsnoka személyesen irányította a Németországot védő vadászokat, ami azzal járt, hogy az amerikai bombázók zavartalanul szórhatták a bombáikat a német városokra, míg a Messerschmittek több órán át önmagukat kergették az égen. A köpenicki légiharc és más katonai szerencsétlenkedések története következik az elmúlt 300 évből.

Csata ellenség nélkül

Japán 1942-ben, a Midway elleni támadás részeként lerohanta az amerikai fennhatóság alatt álló Aleut-szigeteket is. A hideg, kopár szigetek mellék-hadszíntérnek számítottak, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni az itt állomásozó japán megszálló erőt, mert a japán jelenlét nyugtalanította Alaszka és Brit Columbia lakosságát.

Az Aleut-szigetek a Csendes-óceán északi részén Forrás: Wikipedia

Az amerikai és kanadai légierő már 1942 nyarán megkezdte a szigetek bombázását. A szövetséges hadihajók, sőt tengeralattjárók, pedig gyakran közvetlen közelről ágyúzták partot. A legfontosabb sziget Kiska volt, ezért eldőlt, hogy itt szállnak majd partra a szövetségesek.

Kinkaid amerikai admirális azt mondta a várható csatáról, hogy

Mivel nem ez a legfontosabb hely a háborúban, kiképzési gyakorlatként kiváló tapasztalatokat szerezhetnek a katonák az ilyen műveletekről. Olyan lesz, mint egy kosztümös főpróba.

1943 augusztusában, az Operation Cottage nevű hadműveletben

95 hajó és 34,500 katona, köztük 5300 kanadai támadta meg a szigetet. A 168 szövetséges bombázó több mint 420 tonna bombát dobott a szigetre, a csatahajók és cirkálók pedig 330 tonna gránátot lőttek ki a partra.

A több órás tűz és bombázás után megindult maga a partraszállás. A szállítóhajókról bárkák vitték a katonákat a partra, miközben a hajók és a gépek a szigetet lőtték. Ahogy az amerikai és kanadai erők elérték a szigetet, a hadihajók feljebb helyezték a tüzet, nehogy a saját partraszállóikat pusztítsák el.

Partraszállás Kiska szigetén Forrás: Naval History Heritage Command

Az inváziós erő katonái két napon át, támogató ágyú- és géppuskatűzben, lassan haladtak előre. A magas hegyek, a nehéz terep megnehezítette az előre nyomulást. A katonák között gyorsan terjedtek a hírek a japán ellenállásról és a szövetséges halottak nagy számáról.

A támadók között azonban nem volt senki, aki személyesen látott volna japán ellentámadást. Amikor napok múlva elhallgattak az ágyúk és szétoszlott a füst, a partraszállt egységek legnagyobb meglepetésére teljes csend uralkodott a szigeten. Egyetlen japán puska sem dördült el és nem voltak sehol a rettegett fanatikusok, akiknek a tisztjei szamurájkarddal rohantak csatába.

Kiderült, hogy Kiska üres, egyetlen japán sincs a szigeten.

Amit a katonák hallottak, azok csak a félelem diktálta rémhírek voltak.

A partra szállt amerikai katonák Kiska szigetén Forrás: Naval History Heritage Command

A japán hadvezetés az 5000 katonát három héttel korábban kivonta Kiskáról, mert rájöttek, hogy védhetetlen a sziget. Az akció tehát elvileg fényes szövetséges siker volt.

Azaz, csak lett volna, mert

az ellenség nélküli hadműveletben, az üres sziget elleni csatában összesen 313 katona meghalt.

Közülük 32-en akkor estek el, amikor az amerikaiak és kanadaiak japánnak nézték egymás és tűzharc tört ki közöttük. Veszteséget okoztak az aknák, a japánok által hátrahagyott csapdák és a balesetek is. Az amerikai haditengerészet 118 halottat és sebesültet veszített.

A tengerészgyalogosok óvatosan hatolnak be az alagútba, a japánok csapdákat és aknákat hagytak hátra Forrás: Naval History Heritage Command

A hadművelet kritikusai kínosnak nevezték, hogy 5 ezer japán meg tudott szökni az amerikai blokádon keresztül. Az akciót vezető admirálisnak azt rótták fel, hiába jelentették neki a felderítőgépek pilótái, hogy egyetlen légvédelmi ágyú sem lőtt rájuk hetekig, a tengernagy ezt japán cselnek hitte.

A meccset nézték, közben az ellenség elfoglalta az erődöt

Az észak-amerikai gyarmati háborúk idején, 1751-ben a britek elfoglalták a franciáktól a Michilimackinac nevű erődöt Michiganben, ami az odzsibua törzs területén épült. Az őslakosok és a britek itt nem háborúztak egymással, csak néha történt egy-egy kisebb csetepaté közöttük. Így viszonylagos nyugalomban telt el a következő 12 év.

Olyannyira nyugalmas volt a helyzet, hogy az őslakosok gyakran jártak az erőd falai alatti, nagy mezőre, ahol spontán egy piac alakult ki az erre járó kanadai kereskedők és az indiánok között. Az indiánok a mezőn táboroztak, jellemzően több százan, és napközben élénk alkudozás folyt az árukért.

Észak-amerikai indiánok tanácskozása Forrás: Dr. Hartnell

Az őslakosok a táborozás közben gyakran egy baaga'adowe nevű labdajátékot, a mai lacrosse ősét játszották. Az angol helyőrség eleinte az erőd falairól nézte a meccseket, de ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre lazább a katonák fegyelme. Ebben nagy szerepe volt az erőd parancsnokának, George Etherington őrnagynak, aki, bár a gyarmatokon született, túlságosan elsajátította az anyaországi szokásokat.

Etherington őrnagy portréja Forrás: Mackinaparks.com

Az őrnagy úgy vélte, hogy a háborút, az háború, a sport pedig sport, ezért amikor az indiánok meghívták az odzsibuák egy meccsére egy szomszéd törzs ellen, az angol király születésnapja alkalmából, nem gyanakodott. Hiszen az ezt megelőző hetekben sosem igazolódtak be az ijedősek figyelmeztetései, hogy a törzsekben forr az indulat és valami veszélyesre készülnek. Etheringtont annyira idegesítették ezek a vélemények, hogy megfenyegette a rettegőket, Fort Detroitba küldi őket börtönbe.

Az őrnagy nem tudta, hogy azt az erődöt már hetek óta ostromolják a híres Pontiac indiánjai, akik fellázadtak a brit uralom ellen.

Őslakosok a labdajátékukat játsszák, a pályán általában több száz játékos volt egyszerre Forrás: Wikipedia

Így Etherington feltette a parókáját, és a helyőrség legnagyobb részével, 1763. június 2-án, egy forró napon, fegyvertelenül kivonult a mezőre, leheveredett a fűre és várta az összecsapást. A meccs előtt megtapsolta a két törzsfőt, de az odzsibuáknak szurkolt, mert az ő győzelmükre fogadott. Megkezdődött a játék, amiben ötszáz őslakos vett részt.

Az angol katonák nem figyelték a nyitva hagyott kaput és a körülötte sétálgató, takarókba burkolózott indián nőket.

Egyszer csak a labda szerepét helyettesítő fadarab az erőd kapujában esett le. A játékosok odarohantak, hogy megszerezzék az ellenfél elől. Ekkor a nők a takaróik alól késeket és csatabárdokat adtak a játékosoknak, akik vérszomjas harcosokká váltak.

Az indiánok megrohamozzák az erődöt Forrás: Dr. Hartnell

Az indiánok másodpercek alatt megölték a katonákat a mezőn, elfoglalták az erődöt és ott folytatták a mészárlást.

A támadásban végül minden angol meghalt, de az őslakosok megkímélték a kanadai franciák életét.

Etherington őrnagy és William Leslye hadnagy az erdőbe menekült, ahol másnap elfogták őket, és csak több hónap fogság után engedték őket szabadon.

A cikk folytatódik, lapozzon!