Már éveken belül lehetővé válhat: örökké élhetnek az emberek

szabad akarat
Az emberi agy metszetképe
Vágólapra másolva!
Ray Kurzweil - akinek a jóslatai 86 százalékban jönnek be  - úgy véli, hogy a technológia fejlődése gyorsan elvezet majd a kort visszafordító "nanorobotokhoz". Bár ez erőltetettnek hangzik, a tudósok már évek óta keresik a módját annak, hogy regeneráljuk a sejtjeinket, vagy töltsük fel az elménket egy számítógépbe. A MailOnline folyóirat cikke összefoglalja, milyen furcsa módokon juthatna el az emberiség az örök élethez.
Vágólapra másolva!

Az agy lefagyasztása

Egyes cégek lehetőséget kínálnak arra, hogy az emberek haláluk után lefagyasszák az agyukat, illetve egész testüket abban a reményben, hogy a jövőben újra életre kelthetik őket.

Az egyik ilyen cég az orosz KrioRus krionikai cég, amely jelenleg 91 emberi "beteget" tárol –196 °C hőmérsékleten azzal a céllal, hogy megvédje őket a romlástól. Ez elég hideg ahhoz, hogy minden sejtfunkciót leállítson, és a test állapotát a kiolvasztásig megőrizze.

A jövőben, amikor a tudomány eléggé előrehalad ahhoz, hogy bármilyen betegségüket - beleértve magát a halált is - meggyógyítsák, újraéleszthetik a lefagyasztott alanyokat. A szolgáltatás persze nem olcsó. Legalább 28 000 dollárba (nagyjából 9,5 millió forintba) kerül a kriogén tartósítás ennél a cégnél.

Folyékony nitrogént tartalmazó fagyasztótartályok Forrás: The Shandong Yinfeng Life Science Research Institute

Háziállatokat is fagyasztanak, jelenleg 58 kutyát, macskát, madarat, hörcsögöt, nyulat és egy csincsillát tárolnak.

Az Orosz Tudományos Akadémia áltudományi bizottságának vezetője, Jevgenyij Alekszandrov azonban az Izvesztyija újságnak adott nyilatkozatában a krionikát "kizárólag kereskedelmi vállalkozásnak nevezte, amelynek nincs tudományos alapja".

Ez "fantázia, amely az emberek halottaiból való feltámadással kapcsolatos reményeire és az örök életről való álmaira spekulál" - idézte az újság.

A KrioRus messze nem az egyetlen cég, amely ilyen szolgáltatást kínál, és úgy gondolják, hogy világszerte legalább 500 holttestet fagyasztottak le ilyen módon.

Sejtfiatalítás

Számos tudományos áttörés történt az őssejtinjekciókkal kapcsolatban, amelyekről kiderült, hogy képesek a sejtek megfiatalítására.

Az őssejtek egyedülállóak, mivel képesek a szervezetben különböző típusú sejtekké, például izom-, csont- vagy idegsejtekké differenciálódni. A szervezetbe befecskendezve képesek beépülni a sérült szövetekbe, és segítenek azok javításában és regenerálásában.

2016-ban egy 11 súlyos beteg, szívrohamot elszenvedett beteggel végzett kísérlet során az őssejtinjekciók visszafordították a hegszövetet, és 40 százalékkal csökkentették a hegesedést. Hasonlóképpen, 2019-ben a Cambridge-i Egyetem kutatói emberi szívből származó őssejtek átültetése után regenerálták az elvesztett szívizmot és ereket sérült szívű patkányokban.

Őssejtlaboratórium Forrás: Science Photo Library via AFP/TEK IMAGE/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Tek Image/Science Photo Library

Az őssejtek mindenütt megtalálhatók a szervezetben, különösen a csontvelőben, készen állnak arra, hogy a károsodások kijavítása érdekében az embert alkotó mintegy 200 sejttípussá alakuljanak át. Számuk azonban az életkor előrehaladtával csökken, így az idősebb felnőttek nem rendelkeznek ugyanolyan regenerációs képességekkel, mint fiatalabb társaik.

Egyes élőlények, például a laposférgek és a hidrák, egész életük során rendelkeznek őssejtekkel, így mindig képesek regenerálni az elvesztett testrészeket.

Dr. Steven Cohen, akinek wellness-klinikái vannak Kaliforniában és Londonban, azt mondja, hogy az őssejtterápia lehet a kulcsa annak, hogy az ember várható élettartama akár 150 évre is meghosszabbodjék.

Lapozzon, a cikk még nem ért véget!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!