Az ÖK kutatói elkészítették Magyarország tájtípusainak osztályozását a lehetséges növényzet alapján

A 15 csoportból álló csoportosítás térképi megjelenítése. Tájtípusok: 01 – löszös és szikes mozaik, 02 – dombvidéki, üde lombhullató erdők, 03 – nem értelmezendő, 04 – hegyvidéki, 05 – vizes, 06 – nem értelmezendő, 07 – alföldies, homoki, 08 – (fél)száraz, dombvidéki erdő, 09 – nem értelmezendő, 10 – nem értelmezendő, 11 – ártéri erdők, 12 – nem értelmezendő, 13 – száraz erdő-gyep mozaik, 14 – nem értelmezendő, 15 – üde erdők, égeresek és lehetséges helyettesítő vegetációként savanyú gyepek (utóbbiak fenntartása aktív emberi kezelést, pl. kaszálást, legeltetést igényel, ennek hiányában becserjésedne, majd beerdősödne).

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai a közelmúltban megjelent tanulmányukban arra a kérdésre keresték a választ, hogyan lehet növényzeti tájosztályozást készíteni olyan területekre, ahol aktuálisan nincs nincs vagy csak korlátozottan van jelen őshonos növényzet. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult projekt keretében a kutatók hazánk lehetséges növényzete alapján statisztikai módszerekkel elkészítették Magyarország tájtípusainak osztályozását, a kapott csoportosításokat pedig térképen ábrázolták. Az új tájosztályozás fenntartható, őshonos alternatívát kínál a városi zöldinfrastruktúra fejlesztéséhez, így hozzájárulhat az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez, emellett élőhelyek, élőhelyegyüttesek helyreállítását is elősegítheti. Az eredményeket bemutató publikáció a rangos Preslia szakfolyóiratban jelent meg.

A csoportosítások, osztályozások a mindennapjainkban is jelen vannak, és rendszerint a megismerést segítik. A tájak, pontosabban a táji mintázatok esetén is e célt szolgálják a különböző tájosztályozások. Ennek során egy lehetséges cél az úgynevezett tájtípusok, tehát egymáshoz hasonló foltok ‒ például kaszálórétek, lápok és üde erdők mozaikja, erdős tájak stb. ‒ megkeresése.

Bár ilyenkor gyakran térben egymástól távoli területek kerülnek egy csoportba, az osztályozás értékét az adja, hogy – egy térképet magunk elé képzelve – az azonos színű foltok az egymáshoz hasonló területeket mutatják meg.

Gyakori probléma, hogy az aktuális, azaz a jelenben megfigyelhető (fél)természetes növényzet alapján az ember tájátalakító tevékenysége miatt csak olyan tájosztályozás készíthető, amelyet számos helyen „fehér foltok" tarkítanak. Az ÖK munkatársai a közelmúltban megjelent publikációjukban arra a kérdésre keresték a választ, hogyan lehetne a növényzet alapján, de „fehér foltok" nélkül osztályozni a tájakat.

Erre kínál megoldást a „lehetséges növényzet" elmélete, mely az adott területen és körülmények között túlélni képes növényzetre vonatkozik. Ez elképzelhető akár egy térképsorozatként is, ahol minden egyes térkép külön-külön növényzeti típus „szemüvegén át" mutatja meg, hogy számára hol mennyire alkalmasak a környezeti viszonyok a tájban, például Magyarországon. A közelmúltban publikált tájosztályozás hazánk lehetséges növényzete alapján készült, a tájban rejlő teljes növényzeti lehetőségek, potenciál figyelembevételével. A tájosztályozás elkészítése statisztikai módszerekkel történt, a kapott csoportosítások pedig térképen ábrázolhatók (1-2. ábra), hiszen a téglalapok koordinátái ismertek.

A 6-15 csoportból álló csoportosítások térképi megjelenítése. A nyilak a 8-as és 15-ös csoportokat ábrázoló térképeket jelzik. Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A csoportosítások vizsgálata során a 8 és 15 csoportos változatok bizonyultak különösen informatívnak. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az elkészített többrétegű tájosztályozásnak e két szintje mellett további érdekes, különböző részletességű felosztások is rendelkezésre állnak. Ezek célja, hogy lehetőséget adjanak jövőbeli kutatások számára, hogy a különböző részletességű szintek közül a kutatók a számukra legoptimálisabbat tudják kiválasztani és használni. Létrejöttek stabilabb ‒ például a hegyvidéki tájtípus ‒, illetve könnyen darabolódó ‒ köztük a (fél)száraz erdő-gyep mozaikok tájtípusa ‒ csoportok. Érdekes eredmény, hogy a lehetséges növényzet „szemüvegén át" például a Bereg-Szatmári-sík és az Alsó-Duna-völgy egyaránt olyan alföldies növényzetnek képes otthont adni, amelyben a homoki növényzeti típusok nem képviseltetik magukat. Noha térben egymástól távol helyezkednek el, a részletesebb osztályozást tekintve is egy csoportba tartoznak ártéri erdők számára alkalmas területekként. Szintén érdekes, hogy a Külső-Somogy, a Zselic és az Őrség között is hasonlóságot jelez az osztályozás, így ezek is azonos csoportba kerültek.

A 15 csoportból álló csoportosítás térképi megjelenítése. Tájtípusok: 01 – löszös és szikes mozaik, 02 – dombvidéki, üde lombhullató erdők, 03 – nem értelmezendő, 04 – hegyvidéki, 05 – vizes, 06 – nem értelmezendő, 07 – alföldies, homoki, 08 – (fél)száraz, dombvidéki erdő, 09 – nem értelmezendő, 10 – nem értelmezendő, 11 – ártéri erdők, 12 – nem értelmezendő, 13 – száraz erdő-gyep mozaik, 14 – nem értelmezendő, 15 – üde erdők, égeresek és lehetséges helyettesítő vegetációként savanyú gyepek (utóbbiak fenntartása aktív emberi kezelést, pl. kaszálást, legeltetést igényel, ennek hiányában becserjésedne, majd beerdősödne). Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A kutatók a lehetséges növényzet alapján készített új tájosztályozást összehasonlították a hasonló módszerrel, de aktuális, (fél)természetes növényzet alapján készült korábbi osztályozással. Bár a főbb tájtípusok megfeleltethetők egymásnak, az aktuális növényzet alapján kisebb csoportok kerültek lehatárolásra. Fontos különbségként kiemelhető, hogy az új tájosztályozásban az ártéri erdőkkel jellemzett tájtípus jelentősen szélesebb sávban húzódik a folyók mentén. További jelentős eltérés, hogy a korábbi osztályozás során az első kettéválás a fás/fátlan szempont, most pedig a domborzati viszonyok alapján történt.

Az eltérést magyarázhatja, hogy az emberi tevékenység hatására szinte az összes őshonos erdő eltűnt az alföldi területekről.

Az elkészült lehetségesnövényzet-alapú tájosztályozás fenntartható, őshonos alternatívát kínál a városi zöldinfrastruktúra fejlesztéséhez, így hozzájárulhat az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez, továbbá élőhelyek, illetve élőhelyegyüttesek helyreállítását is segítheti. A szakirodalomból ismert tény, hogy az élőhely-helyreállítás sikerességének a valószínűsége növelhető a helyreállítandó célterület környezeti tulajdonságaihoz hasonló körülményekhez alkalmazkodott növények szaporítóképleteinek, például magjainak használatával. A tájosztályozás emellett segítséget nyújthat a helyreállítandó célélőhely(-együttes) meghatározásához is.

(Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága)