Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

A Suhajda Szilárdot ért szerencsétlenség rávilágít arra, miért tartozik a világ leghalálosabb hegyei közé a Mount Everest. Még azok a hegymászók is nagy veszélyben lehetnek, akik oxigénpalackkal felvértezve vágnak neki a csúcs meghódításának.

A Föld legmagasabb hegye

A Csomolungma, vagy ismertebb nevén a Mount Everest a világ legmagasabb hegye, tengerszint feletti magassága eléri a 8849 métert. Idén május 29-én lesz 70 éve, hogy Tenzin Norgay és Sir Edmund Hillary meghódította a hegy csúcsát.

Az idei hegymászószezon minden idők egyik legforgalmasabbjának ígérkezik, miután a nepáli kormány rekordszámú, 478 hegymászási engedélyt adott ki – írja a Phys.org tudományos portál.

A május 23-ig tartó szezonban 11 halálesetet jegyeztek fel, és több hegymászót is eltűntként tartanak nyilván.

Forrás: AFP/Sebastien Berger

Felkészülés

A Mount Everest megmászása hatalmas fizikai, pszichológiai és technikai erőfeszítéseket igényel, a megpróbáltatásra a leendő hegymászók hónapokig, vagy évekig készülnek.

A legfontosabb az akklimatizáció, vagyis a szervezet hozzászoktatása a magasabb hegyek oxigénhiányos környezetéhez.

A folyamat során a vér oxigénszállító képessége nő.

Az akklimatizáció egyik módja, hogy a hegymászók magasabb helyeken sátrakat vernek fel, majd bizonyos időt ott töltenek, mielőtt tovább indulnának. Egy másik mód a felkészülésre, hogy a hegymászók olyan kamrákban edzenek, amelyek az alacsony oxigéntartalmú környezetet szimulálják. Más, például 6000 méternél magasabb hegycsúcsok meghódítása is a felkészülés részét jelentheti.

A hegymászó általában szakaszosan jutnak el az alaptáborig. Ezután tovább haladnak az alaptábor körüli nagyobb magasságokba (7000 méter felett), vagy a Mount Everest csúcsához vezető útvonalat veszik célba.

Az alapos felkészüléssel sem lehet azonban minden veszélyre felkészülni, és ezért rengeteg hegymászó veszti életét egy-egy mászószezonban.

Hegymászók a Mount Everestnél Forrás: AFP/Lakpa Sherpa

Lavinaveszély, kimerültség, oxigénhiány

A hivatalos statisztikák szerint 1922 és 2022 között több mint 310 ember vesztette életét a Mount Everesten. Ez idő alatt több mint 16 000-en próbálták serpák segítsége nélkül meghódítani a csúcsot, de mindössze 5633-an jártak sikerrel. Serpák támogatásával 5825 hegymászónak sikerült elérnie eljutnia a Mount Everest legmagasabb pontjáig, ráadásul egyes serpák már többször is megfordultak a csúcson.

A Mount Everest csúcsára igyekvő hegymászóknak óriási veszélyekkel kell szembenézniük.

Ezek közé tartozik a lavinaveszély, a sziklák és jégtömbök leszakadása, a hírhedt Khumbu jégfalon való átkelés kockázata, az extrém hideg miatti hipotermia (a test túlzott lehűlése), az esések, a súlyos fáradtság és kimerülés, valamint a rendkívül alacsony oxigénszint okozta betegségek megjelenése.

Az adatok szerint a legtöbb nem serpa származású hegymászó zuhanás miatt leli halálát (35 százalék), a második leggyakoribb halálok a kimerülés (22 százalék), a harmadik pedig a magassági betegségek kialakulása (18 százalék).

A nem serpa hegymászók haláleseteinek csaknem 84 százaléka az ereszkedés során következett be - miután sikeresen megmászták a Mount Everestet, vagy miután visszafordultak, mielőtt felértek volna a csúcsra.

Bár néhány haláleset az ereszkedés során bekövetkező balesetekhez köthető, a legtöbb haláleset az extrém kimerültséggel, vagy a rendkívül alacsony oxigénszintnek való tartós kitettséggel van összefüggésben.

Hegymászók a Mount Everestnél Forrás: AFP/Lakpa Sherpa

Milyen betegségek fenyegetik a hegymászókat?

A Mount Everest alaptáborában (5364 méter magasan) a nyomás és a levegő oxigéntartalma csupán 50 százaléka a tengerszintinek, a csúcsnál ez az érték pedig már mindössze 30 százalékra csökken.

Nyolcezer méter felett az oxigén nyomása már annyira alacsony, hogy az emberi szervezet nem képes működni, nem képes alkalmazkodni. Ilyenkor ugyanis a test gyorsabban éli fel oxigéntartalékait, mint ahogyan a levegőből pótolni tudja.

Ebben az oxigénszegény környezetben az alábbi egészségügyi problémák alakulhatnak ki.

• Akut hegyi betegség: fejfájással, fáradtságérzettel, álmatlansággal, illetve hányingerrel jár. Ez a legenyhébb hegyi betegség, amely ritkán válik életveszélyessé, és további akklimatizációval, pihenéssel általában magától elmúlik. Ha viszont a hegymászó nem figyel a saját állapotára, és tovább folytatja a csúcstámadást, komoly gondokat okozhat.
• Magashegyi tüdőödéma: akkor alakul ki, ha a tüdőszövetben, majd a léghólyagocskákban is folyadék szaporodik fel, vagyis a hegymászó gyakorlatilag a saját nedveibe fullad bele. Akadozó légzés, émelygés, hányás alakul ki, a pulzus megugrik, az ajkak és az arc elkékülnek, vérzés jelentkezhet, a páciens eszméletét veszti, orvosi segítség nélkül pedig meghal.
• Nagy magasságban kialakuló agyi ödéma: ebben is esetben a folyadék felgyülemlése a probléma, ami ezúttal az agyban jelentkezik. A tünetek a koponyában fellépő nyomás miatt nagyon erős, kínzó fejfájással kezdődnek. A test koordinációja romlik, a beteg beszéde zavarossá, összefüggéstelenné, viselkedése irracionálissá válik. Hasonlóan lehet kezelni, mint a tüdőödémát: a pácienst a lehető leghamarabb alacsonyabb magasságba kell szállítani. Ha sikerül biztonságba helyezni a beteget, a felépülés pár nap alatt, egyes esetekben pár hét alatt végbemegy.

Agyi ödéma a CT-felvételen Forrás: BSIP via AFP/CAVALLINI JAMES / BSIP/Cavallini James

A Mount Everest megmászásánál a nem serpa hegymászók többsége oxigénpalack segítségét veszik igénybe. Ezzel fizikai teljesítményük nő, és csökken az előbb említett betegségek kialakulásának esélye.