A vadat mindig a saját természetes közelében kell hajtani, ami az ember esetében a város. Kémények takarnak majd el, a módszerem pedig a 200 méteről leadott, gyors lövés lesz. Már mindent kidolgoztam. Nem tudok majd elmenekülni, de ez nem fontos, mert nem hibázom el. (részlet a Rogue Man c. regényből)
Geoffrey Household népszerű thrillerének főszereplője arra készül, hogy megölje Hitlert. A regény 1939-ben jelent meg, a második világháború kezdetének évében. Sokak számára akár különös is lehet, hogy a milliók halálát követelő, minden korábbinál brutálisabb háborúban – tekintettel épp a harcok hevességére, nagyságrendjére és a háború hat éves időtartamára –, a harcoló országok miért nem törekedtek az ellenség vezetőinek kiiktatására? Hiszen ez már az ősi időkben is eldönthette egy-egy csata vagy háború sorsát.
Mark Seaman angol történész azt írja erről:
A második világháború nem csak nemzetek, hanem személyiségek, politikai vezetők háborúja is volt. Mégsem tervezték egymás vagy a katonai vezetők megölését. A brit kommandótámadás Rommel főhadiszállása ellen 1941-ben Afrikában, vagy az amerikaiak rajtaütése Jamamoto admirális repülőgépén 1943-ban, egy elfogott rádióüzenet nyomán, a kivételt jelentették a háborúban. Mint ahogy a britek által megszervezett és cseh ügynökök által kivitelezett merénylet Reinhard Heydrich, az SD és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője elleni támadás is a kivételek közé tartozott. Tervek és forgatókönyvek, persze, készültek mindenhol. A németek is terveztek a merényletet a három szövetséges vezető ellen, pl. a teheráni konferencián, ahol egyszerre ölhették volna meg Churchillt, Rooseveltet és Sztálint, de nem jutottak el a megvalósításig.
Abban, hogy a szövetségesek sosem valósították meg ezeket a merényletterveket, talán annak is lehetett szerepe, írja a történész, hogy az angol, amerikai és francia vezetőknek nem volt személyes tapasztalata a merényletekről. Egyiküket sem próbálták megölni, míg Hitler ellen a háború előtt és alatt számos alkalommal terveztek merényletet. Ezek között voltak olyanok, amely nem jutottak túl a tervezésen. De volt, amikor a merénylő, a svájci Maurice Bavaud, töltött pisztollyal várta a Führert az utcán.
A legismertebb kísérlet 1944. július 20-án történt, amikor Stauffenberg gróf az asztal alá helyezett bombával akart megölni Hitler a főhadiszálláson.
A Fürhert csak a vastag asztallap, és az mentette meg, hogy a haditanács egy résztvevője a lábával arrébb tolta a táskát, mert útban volt.
1944 júniusában zavaros információkat kapott a brit titkosszolgálat arról, hogy Hitler egy franciaországi kastélyban van. Ekkor felmerült annak a lehetősége, hogy a szövetségesek bombatámadást intézzenek a kastély és környéke ellen, hátha a Führer nem éli túl a bombázást. Nem sokkal később kiderült, hogy a hír nem volt igaz, de
a Special Operations Executive (SOE) nevű titkos szervezet közben már megkapta a feladatot, hogy választ adjon két kérdésre: meg kell-e ölni Hitlert, és ha igen, megvannak-e az ehhez szükséges eszközök?
A SOE a nácik elleni szabotázsakciókat szervezte szerte Európában, és támogatta a partizánmozgalmakat, tehát egy merénylet megszervezése valóban a feladatai közé tartozhatott.
Az első kérdést nem tudták megválaszolni a diverzánsokkal foglalkozó szakértők. Sokan úgy vélekedtel közülük, hogy Hitler katonai dilletantizmusa, ami mai kifejezéssel mikromenedzseléssel és kontrollmániával párosult, a szövetségesek malmára hajtotta a vizet. Vagyis hogy
ha meghal, a hozzá nem értésével nem akadályozza többet a tapasztalt és képzett német vezérkar munkáját, így a háború elhúzódhat.
A merénylet ötletét támogató tisztek szerint viszont úgy vélekedtek, hogy óriási hatása lenne egész Európában, ha Hitlert sikerülni megölni, és akár össze is omolhatna a német haderő.
A szervezést kiadták a SOE német szekciója egy tisztjének, aki egy 122 oldalas dokumentumot állított össze arról, hogyan lehet megölni a Führert. Ezt a paksamétát nevezték Foxliey-dossziénak, magát a művelet pedig Foxley-műveletnek.
A dosszié több megoldást javasolt Hitler megölésére. Az ötletek legtöbbje nem csak ma, de akkor is nevetségesnek tűnhetett. Vígjátékba illő ötlet az volt, hogy aktatáskába rejtett bombát kell dobni Hitler különvonata alá, amikor áthalad egy állomáson. Egy másik javaslat szerint a vonat vízkészletét kell színtelen és szagtalan méreggel, talliummal megmérgezni. Ennek egy alváltozata volt Hitler kedvenc italának, az almalének a megmérgezése.
Ezek a tervek semmivel nem voltak őrültebbek, mint a szovjet és amerikai forgatókönyvek, amelyekben pl. az szerepelt, hogy női hormont kell Hitler salátájába juttatni.
Hogy ez mennyiben okozta volna a náci vezető halálát, kérdéses, de a szerző nem orvos.
A dosszié teljesen felesleges adatokat tartalmazott arról, milyen autókkal közlekedik Hitler, hogy milyen típusú vasúti kocsik vannak Németországban, vagy hogy milyen színű egyenruhát hordanak Hitler testőrei és milyen alakulatjelzések vannak a zubbonyuk hajtókáján. Ezek részben 10 éves adatok voltak, és sokkal fontosabb lett volna tudni, ki lesz majd, aki végre tudja hajtani a feladatot. A dosszié komolytalanságát jelzi, hogy erről
a SOE tisztje azt írta, biztos vannak olyan németek, akik nem értenek egyet a nácikkal, és közülük lehet toborozni segítőket, de meg kell próbálni beszervezni csehszlovákokat, illetve francia kényszermunkásokat is.
De hogy ki és hogyan szervezi be őket, az nem derül a dossziéból. A dokumentum a legfontosabb kérdéseket nyitva hagyta: egy brit ügynök hogyan jut be Németországba? Hogyan jut Hitler közelébe? Hogyan jut fel a vonatra, hogy megmérgezze az ivóvizet?
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!