Felfalhatták a cápák a tengerben felejtett házaspárt a búvártúrán

Búvárok a Nagy Korallzátonynál

1998 januárjában Thomas és Eileen Lonergan befizettek egy egynapos búvártúrára a Nagy Korallzátonyhoz Ausztráliában. A túra végén a hajó személyzete rosszul ellenőrizte a fedélzetre visszatért turisták számát, és nem vették észre, hogy hiányzik a házaspár. A hajó így nélkülük tért vissza a kikötőbe. A két ember eltűnését csak 2 nappal később vették észre. Fél év múlva, 120 kilométerrel az eltűnésük helyszínétől megtalálták a felszerelésüket. A helyi halászok szerint valószínűleg cápák falták fel a házaspárt. Az ő történetük alapján készült a Nyílt tengeren c. független, kis költségvetésű film, amely jó kritikákat kapott.

A merülés vége

Képzeljék el, hogy éltük egyik legnagyobb kalandján 40-50 percen át csodálatosan színes halakat és pompás korallkerteket nézegetnek a trópusi napsütés által gyönyörűen megvilágított, kristálytiszta Korall-tengerben, a Nagy Korallzátony egy szakaszán. Aztán megszólal a búvárcomputerük, csipogó hanggal jelzi, véget ért a merülés, és itt az ideje, hogy élményekkel telve visszatérjenek a hajóra, ahol majd még sokáig mesélik egymásnak, milyen volt megélni ezt a kalandot.

A Korall-tenger fantasztikus élővilága turisták százezreit vonzza minden évben. Ezen a helyen felejtették a tengerben a Lonergan-házaspárt 1998-ban Forrás: Ocean Freedom

Képzeljék el, hogy a szabályok szerint lassan felemelkednek a felszínre, ahol a friss élmények eufóriájában körbenéznek, hunyorogva, hiszen a szemükbe tűz a nap. Keresik a hajót a nyugodt vízen, és abban reménykednek, hogy elég közel legyen, mert azért az ember észrevétlenül elfárad a merülés alatt. Keresik a hajót a tekintetükkel, de minél többet forognak körbe, annál inkább kezd valóságossá válni a tény, hogy a hajó nincs sehol.

Ott hagyták önöket a tengerben és visszaindultak a kikötőbe. Önöknek pedig maradt a végtelen tenger, és a víz halk loccsanásait leszámítva a reménytelen csend.

Ez történt Tom és Eileen Lonergannel 1998. január 25-én, a St. Crispin-zátonyoknál, a Korall-tengerben.

Jó üzlet a búvárturizmus

A térség legfőbb bevételi forrása a turizmus, és ezen belül egyre nagyobb bevételt hoz a növekvő népszerűségű búvárkodás. A World Wild Fund adatai szerint a Nagy Korallzátony idegenforgalma az 1990-es évek vége felé kb. 4 milliárd ausztrál dollár bevételt jelentett az ország gazdaságának, és akkoriban kb. 50 ezer embernek adott munkát.

Búvárok és snorkelezők a túrahajó közelében a Korall-tengeren Forrás: Down Under

A búvárturizmus népszerűségéhez hozzájárult, hogy ekkor már sok olyan túrahajó épült, amelyekkel Port Douglasből kényelmesen el lehetett hajózni a 60 kilométerre levő St. Crispin-zátonyig, majd délután vissza a kikötőbe. Így a turistáknak nem kellett többnapos utat tervezniük és kifizetniük.

Hazafelé menet befizettek egy búvártúrára

Tom és Eileen Lonergan egy Csendes-óceáni szigeten. A holttestüket sosem találták meg Forrás: Brisbane Times

Tom és Eileen a Louisiana-i Állami Egyetemen ismerkedtek meg. A tanulmányaik végén, 1988-ban összeházasodtak. Eileen akkor már búvárkodott, és hamar megszerettette ezt a sportot a férjével. Ettől fogva gyakran merültek együtt. A férfi anyja azt mondta, a házaspár mindent együtt csinált.

Sosem voltak egyedül. Sokszor nevettünk azon, hogy akármivel is foglalkoztak, azt mindig egymás társaságában tették.

1995-ben csatlakoztak a Békehadtesthez (Peace Corps), és 3 évig tanítottak önkéntesként a Csendes-óceán több szigetén. 1998-ban éppen Fidzsiről voltak hazatérőben, de mielőtt hazarepültek volna, befizettek egy búvártúrára a Nagy Korallzátonyhoz, a világ leghíresebb és legnagyobb zátonyrendszeréhez.

Az Outer Edge nevű túrahajó, amelyen a házaspár utazott Forrás: The Cairns Post

Port Douglasben a helyhez illő nevű búvárhajó, az Outer Edge (A világ határa) fogadta őket. A kapitány, Geoffrey Nairn rajtuk kívül 24 embert vett a fedélzetére, majd elindultak, hogy eljussanak az aznapi három helyszínre a zátonyoknál.

Az egyes helyeken a hajó lehorgonyzott pontonok mellé állt, a turisták pedig bementek a vízbe. A házaspárt utoljára a harmadik merülés elején látták a fedélzetről a matrózok, amikor beugrottak a tengerbe. A búvárcsoport tagjai pedig arra emlékeztek, hogy látták őket, ahogy nyugodtan úsznak a sekély lagúnában.

Búvárok a Nagy Korallzátonynál Forrás: Phoenix One

Két nap múlva kezdték keresni őket

Az Outer Edge az aznapi utolsó, a harmadik merülés után a házaspár nélkül hajózott vissza Port Douglasbe. Másnap újra a St. Crispin-zátonyokhoz hozott búvárokat, ugyanazokra a helyszínekre, de mivel ekkor még nem tudták, hogy eltűnt két ember, nem is keresték őket.

Az egyetlen furcsaság az volt, hogy egyik turista ólomsúlyokat talált a tengerfenéken, éppen olyanokat, amelyeket a búvárok használnak ahhoz, hogy le tudjanak süllyedni a tengerbe.

A súlyokat odaadta a személyzetnek. Erre akkor nem találtak magyarázatot.

Eltelt egy újabb nap, amikor az egyik matróznak feltűnt két hátizsák a fedélzet egyik sarkában. Kiderült, hogy senki nem jelentkezett a hátizsákokért, pedig az utasok előbb-utóbb mindig visszamennek a kikötőbe, ha ott felejtették a csomagjukat. Ez csak egyet jelenthetett.

A kapitány ekkor döbbent rá, hogy szörnyű tragédia történt: a csomagok gazdái azért nem jelentkeztek, mert a tengerben felejtették őket.

A rendőrség azonnal megkezdte a kutatást. Hajókkal, helikopterekkel és repülőgépekkel is keresték a házaspárt.

Eleinte a mentők is bizakodtak. A házaspár jó erőben volt, az utolsó merülés kb. 3 órakor fejeződött be, így nem a sötétben kellett elkezdeniük úszni a lehorgonyzott pontonok felé. Ekkor még ugyanis mindenki biztosra vette, hogy Lonerganék tudták, merre kell haladniuk, hogy elérjék a pontonokat, ahova vélhetően majd másnap is érkezik búvárhajó.

Ilyen zátonynál búvárkodott a házaspár, amikor az Outer Edge nevű hajó nélkülük indult vissza a kikötőbe. Láthatók a vízben a snorkelező turisták Forrás: Ocean Freedom

A víz felszínéről azonban szinte lehetetlen meglátni egy olyan, távoli tárgyat, amely csak kb. 1 méterre emelkedik ki a tengerből. A turisták pedig nem professzionális búvárok voltak, a csoportból utólag senki nem tudta felidézni, merre kellett volna keresnie a pontonokat, ha ott felejtik őket a vízben.

A fotó jól mutatja, hogy a vízből a 20-30 méterre levő motorcsónak is alig látszik (a hajó orrától balra) Forrás: Sásdi Zsolt

Másrészt a St. Crispin-zátonyrendszert ismerő kapitányok azt mondták, a térségben csalóka, a látszólagosnál erősebb áramlatok vannak, amelyek hamar elsodorhatják a vízben levőket.

Szerintük lehetetlen tartósan szembeúszni az áramlásokkal, mert az ember pillanatok alatt elveszíti az erejét.

A rendőrök és a mentők 3 nap után feladták a keresést, a házaspárt eltűntnek nyilvánították. Még ekkor is sokan voltak azonban, akik azt mondták, Lonerganék talán már otthon vannak az Egyesült Államokban, és azt sem tudják, hogy keresték őket. Mások úgy vélték, egy szigetre sodródhattak, ahol találhattak édesvizet és élelmet, így most a mentőket várják, ezért folytatni kellene a keresésüket.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!