Kosáry Domokos ma Szlovákiához tartozó Selmecbányán született művész-értelmiségi családba: édesapja zongoraművész, a selmeci akadémia, mint a Soproni Egyetem jogelődje tanára, édesanyja, Kosáryné Réz Lola írónő és műfordító volt. A trianoni békeszerződés után előbb Sopronba, majd Budapestre költöztek, ugyanis apja nem volt hajlandó letenni az esküt az új csehszlovák államra.
Bár Kosáry fizikusnak készült, végül a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-latin szakára iratkozott be, és felvételt nyert az intézmény hagyományos elitképzőjének számító Eötvös Collegiumba is.
Mestere, a történész, publicista, a kora újkori magyar történelem kutatójaként számontartott Szekfű Gyula javaslatára választotta doktori értekezésének témájául Görgey Artúrt. A közvéleményben – leginkább Kossuth Lajos, mint a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke kultuszának hatására – ekkor még az az elgondolás uralkodott, hogy a világosi fegyverletétel az 1848-as forradalom és szabadságharc elárulása volt. Kosáryt munkájában elsősorban nem Görgey személyisége érdekelte – bár amellett tört lándzsát, hogy a hadvezért semmiképp sem szabad árulónak tekinteni –, célja inkább az volt, hogy a Görgey-kérdésen keresztül a politikai gondolkodást, az adott korszakot mutassa be.
Értekezését jól fogadták, hamarosan újabb publikációkkal jelentkezett, ösztöndíjjal több nyugati egyetemet is megjárt, ahol megismerkedett a történettudomány újabb iskoláival.
Eközben itthon a falukutató mozgalom tagjaival is jó kapcsolatokat ápolt, beutazta velük az országot, és a vidéki Magyarországon szerzett élmények még jobban megerősítették igazságérzetét.
Kosáry Domokos doktori értekezését 1936-ban védte meg, ezt követően az Eötvös Collegium tanára volt, ő hozta létre a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét, amelynek előbb igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett.
Alig harmincévesen már a korszak egyik leginkább elismert történésze lett, 1946-tól oktatott a budapesti tudományegyetem professzoraként.
A kommunista befolyás erősödésével szakmailag és személyesen is egyre többször került konfliktusba az Andics Erzsébet és Mód Aladár vezette keményvonalas marxistákkal. A fordulat éve, 1948 után az elsők között vonták meg tőle a katedrát, s csak a gödöllői egyetem könyvtárosaként tudott elhelyezkedni. Azonban itt sem maradhatott sokáig: az 1956-os forradalomban a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, emiatt - és Nagy Imrével való személyes jó kapcsolata miatt – 1957-ben börtönbüntetésre ítélték.
Két évet magánzárkában töltött, majd Déry Tibor és Eörsi István cellatársaként raboskodott, 1960-ban amnesztiával szabadult.
Börtönbüntetését követően fordításokkal kereste kenyerét, majd a Pest Megyei Levéltárban kapott állást. A levéltárban eltöltött nyolc év alatt elvégezte az intézmény őrizetében levő csaknem teljes 18-19. századi iratanyag feltárását, rendszerezését és rendezését. A levéltárosi munka mellett is publikált, azonban igazán jelentős munkái 1968 után születtek, mikor is az MTA történeti intézetének tudományos főmunkatársa lett. Fő kutatási területe a „hosszú tizenkilencedik század" története volt; jellemző, hogy egy-egy tanulmányát vagy kötetét soha nem tekintette befejezettnek, gyakran évtizedek után is visszatért egy-egy témához, kiegészítette korábbi értekezéseit.
Kosáry Domokos 1982-ben az MTA levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává választotta; a rendszerváltozást követően ő került az intézmény élére. 1990 és 1996 között volt az MTA elnöke, ezalatt, 1994-ben foglalták törvénybe, hogy az MTA autonóm köztestület, amelynek irányításába a politika nem szólhat bele.
Kosáry 1996-ban, második mandátuma lejárta után távozott az intézmény éléről, előbb az Európai Akadémiák Szövetségének, majd a Magyar Történelmi Társulatnak lett elnöke. Kosáry Domokos 95 évesen, 2007. november 15-én halt meg.
A jeles történész 1988-ban Állami díjat kapott, 1995-ben pedig átvehette a Széchenyi-nagydíjat a 18. század művelődéstörténetének mind módszertani, mind tartalmi szempontból kitűnő feldolgozásáért, bemutatásáért. Később megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját (1997), az Akadémiai Aranyérmet (1997), a Hazám-díjat (2001), a Pro Humanitate kitüntetést(2003), a Nagy Imre-érdemrendet (2003). 2004-ben Prima Primissima díjat, 2006-ban Széchenyi-aranyérmet (2006), 2007-ben Radnóti Miklós-díjat kapott. Emellett megkapta az Osztrák Érdemkeresztet és a Francia Becsületrendet is.
2008 óta Kosáry Domonkos nevét viseli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem könyvtára és levéltára.
Azon kevés magyar történész közé tartozott, akik minden korszakról tudományos igényességű munkát publikáltak; legyen szó a huszadik századi agrártörténetről vagy a Mohács előtti magyar külpolitikáról. Levéltárosként is kiemelkedőt alkotott: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába című munkája a mai napig alapműnek számít mind a történelem, mind a levéltár szakon. Ezen kötete először 1951-ben jelent meg, utolsó változata pedig fél évszázaddal később: ebben sorra vette a magyar történelemmel kapcsolatos hazai és külföldi elbeszélő forrásokat, szakirodalmat és levéltári forrásokat, némi igazgatástörténeti kitekintést is adva.
Kosáry Domokos tudományszervezőként is kiemelkedő volt;
akadémiai elnöki posztja mellett több történész-vegyesbizottságnak is tagja volt, és még nyugdíjas korában is gyakran tartott ismeretterjesztő előadásokat.
(MTVA Sajtóarchívum)