A NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) 2023. december 2. és 4. között készített felvételein rögzített napfolt igen nagy kiterjedésű, de a szakértők szerint egyelőre még nem okoz komolyabb aggodalmat. Bár nyugtalanító a megjelenése, de a napfoltok így néznek ki az extrém ultraibolya (EUV) és lágy röntgenfelvételeken, mivel hidegebb a hőmérsékletük és kevésbé sűrűek, mint a környező régiók. Az extrém nagy napfoltról készített videófelvétel alább tekinthető meg.
"A napfoltok olyan területek, ahol a mágneses tér körülbelül 2500-szor erősebb, mint a Földé, és sokkal magasabb, mint bárhol máshol a Napon" – idézi a szakértőket az Ilf Scence tudományos hírportál. "Az erős mágneses tér miatt a mágneses nyomás megnövekszik, míg a környező atmoszferikus nyomás csökken. Ez viszont csökkenti a hőmérsékletet a környezetéhez képest, mert a koncentrált mágneses tér gátolja a forró, új gáztömeg kiáramlását a Nap belsejéből a csillag felszínére" - fűzték hozzá.
A napfoltból kiinduló nagy sebességű részecskesugárzás az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) Űridőjárás-előrejelző Központjának előrejelzése szerint december 4-én, déltől (UTC) - egyelőre - egy kisebb-mérsékelt geomágneses vihart okozhat.
A Nap aktivitása nem egyenletes, hanem periodikusan növekszik, illetve csökken a Schwabe-ciklusként ismert 11 éves periódusban. Heinrich Schwabe német csillagász az 1826 és 1843 között elvégzett napészlelései alapján felfedezte, hogy a központi csillag 27 naponta egyszer megfordul a tengelye körül. Azt is észrevette, hogy a naptevékenység a csendes időszakokból - amikor nem láthatók napfoltok -, eljut a maximális fázisig, ekkor 20 vagy akár több napfoltcsoport is megfigyelhető a Nap felszínén. A naptevékenység jelenleg a növekedő fázisába jutott, ezért egyre többször lehet geomágneses viharokra számítani.
A következő maximum – amikor a Nap aktivitása a jelenlegi ciklusban eléri a csúcsát –, a NASA korábbi előrejelzése szerint 2025-ben fog bekövetkezni, ezt az előrejelzést azonban az amerikai űrkutatási szervezet
a Nap a számítottnál gyorsabban növekvő aktivitása miatt 2024 januárja és októbere közé módosította.
Ezt az új prognózist a NOAA napaktivitást vizsgáló és űridőjárás-előrejelző csoportja is megerősítette. „Arra számítunk, hogy az új kísérleti előrejelzésünk sokkal pontosabb lesz, mint a 2019-es panel-előrejelzés, és a korábbi napciklus-előrejelzésekkel ellentétben ezt most már havi rendszerességgel frissítjük, amint új napfolt-megfigyelések válnak elérhetővé" – mondta Mark Miesch, a NOAA Űridőjárás-előrejelző Központjának munkatársa.
A NOAA előrejelzése egy másik kutatócsoport észlelés-sorozatán alapul, ami a 2024 közepére vonatkozó előrejelzését követi. Ez a csapat olyan mágneses mezőket vizsgált, amelyek a Nap 55. szélességi fokán alakulnak ki a központi csillag mindkét féltekéjén. Ezek a képződmények az egyenlítő felé vándorolnak, ahol találkoznak, és kioltják egymást, amit a Hale-ciklus (két napciklus) terminátornak (határvonalának) hívnak a napfizikusok.
Ez az esemény általában a naptevékenységi minimum után két évvel következik be, és ezekre a jelenségekre összpontosítva a csapat úgy véli, hogy jobban megjósolhatóvá válnak a napciklusok. "Ha megmérjük, hogy mennyi ideig tart egy ciklus, de nem a minimumtól a minimumig, hanem terminátortól a terminátorig, akkor azt látjuk, hogy erős lineáris kapcsolat van aközött, hogy mennyire intenzív az egyik ciklus és milyen erős lesz a következő" - nyilatkozta még korábban Robert Leamon kutató a Space.com csillagászati szakportálnak.
A most felfedezett nagy napfoltot további hasonló követheti,
ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a naptevékenység a maximuma felé halad. Mindez azt is jelenti, hogy az elkövetkező szűk egy évben komolyabb napkitörésekre és geomágneses viharokra kell számítani.