Magyarország szeizmikusan mérsékelten-közepesen aktív területnek számít. Ellentétben a velünk szomszédos balkáni régióval, vagy a relatíve szintén közeli Appennini-félszigettel, a hazánk területén kipattanó földrengések általában nem pusztító erejűek. Ennek az az oka, hogy a belső Kárpát-medence távolabb fekszik azoktól az aktív törésvonalaktól, amelyek mentén időről időre erős földrengések pattannak ki a balkáni, illetve a mediterrán térségben.
A hazánkhoz földrajzilag viszonylag közel fekvő mediterrán régió szeizmikus, illetve részben vulkáni aktivitásának gyökerei a földtörténeti múltba nyúlnak vissza, mert lényegében olyan, több tíz millió éve elkezdődött tektonikus folyamatokról beszélhetünk, amelyek még napjainkban is zajlanak az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez ütközése miatt.
Az afrikai és az eurázsiai lemez kollíziója (ütközése) – amely többek között a Pireneusoktól a Himalájáig terjedő eurázsiai hegységrendszert gyűrte fel –, jelenleg is tart. Az afrikai és eurázsiai lemez ütközése során tört le az az önálló életre kelt lemezdarab,
amit adriai tüskeként is szokás emlegetni.
Az adriai-apuliai lemez zömében egy olyan kontinentális kérget hordozó mikrolemez, ami a nagy eurázsiai lemeztől független mozgást végez.
Szokatlan módon az eurázsiai kontinentális lemez, valamint Afrika óceáni eredetű kéregmaradványai is az adriai tüske alá tolódtak, ami miatt ez az itáliai félsziget középső-keleti részét, az Adriai-tenger medencéjét és Szlovénia teljes területét magába foglaló lemeztöredék még napjainkban is rotáló mozgást végez. A tektonikai értelemben gyors adriai-apuliai mikrolemez „szertelen" mozgása miatt óriási feszültség alakul ki a kéregben az ütköző lemezhatárokon, és ez okozza a balkáni térségben kipattanó időnként igen erős földrengéseket.
A magyarországi szeizmikus események hátterében legnagyobb részt szintén az adriai tüske előzőekben vázolt mozgása áll.
Magyarországon éves átlagban 100-200 egészen kicsi földrengést regisztrálnak, de ezek erőssége nem haladja meg a Richter-skála szerinti 2,5-ös magnitúdót. (A Richter-skála a földrengés erősségének a műszeres megfigyeléseken alapuló mérőszámát adja meg; a magnitúdó a rengés fészkében felszabaduló energia logaritmusával arányos érték.)
E rengések túlnyomó többsége ezért csak a rendkívül érzékeny szeizmológiai műszerekkel érzékelhető. Szintén éves átlagban legfeljebb 4-5 olyan rengés szokott előfordulni, ami viszont már jól érezhető, de nem okoz károkat. Hazánkban – nagy átlagban – tízévente fordulhatnak elő az olyan komolyabb rengések, amelyek már elérik a 4,5 – 5-ös erősséget.
A Richter skála beosztásán a 4,5, illetve a 4,9 magnitúdó közötti földrengés gyenge erejű rengésnek számít. Ilyen erejű földlökéseknél a csillárok kilengenek, esetenként halk morajlás hallatszik, de legfeljebb csak kisebb károk keletkezhetnek.
Az 5 és 5,9 magnitúdó közé eső földlökések viszont a közepes erejű rengésnek kategóriájába tartoznak,
amik a gyengébb szerkezetű épületekben komoly károkat okozhatnak. A 6-os és a 6,9-es erejű földlökések úgynevezett erős földrengésnek minősülnek már, amelyben még az erős szerkezetű épületek is megrongálódnak az epicentrumtól számított 50–80 kilométeres sugarú körön belül.
Ezek azok a jellemző főbb rengéstípusok, amelyek mind a múltban előfordultak, mind pedig a jövőben is bekövetkezhetnek Magyarországon. Amióta feljegyzik a rengéseket, az ország területén valamivel több mint harminc olyan nagyobb erejű földlökés történt, amelyek jelentős károkat okoztak, és nem egyszer halálos áldozatokat is követeltek.
Hazánk területén a Komárom-Berhida vonal számít a szeizmikusan legaktívabb területnek, amelynek az az oka, hogy a Dunántúli-középhegység kiemelkedése még napjainkban is tart.
A historikus időkből ismert, és hazai területen bekövetkezett első nagyobb földrengés Kr. u. 456. szeptember 7-én történt. A Dunántúl mint provincia ekkor még a Nyugat-római Birodalomhoz tartozott, amelynek Savaria, a mai Szombathely volt az egyik jelentősebb települése. Az esti órákban kipattant rengés – amit a szeizmológusok a korabeli feljegyzésekből ismert épületkárok alapján a Richter-skála szerint 6,1-es erősségűre becsülnek –, romba döntötte a települést. A híres borostyánút városon átvezető szakasza több helyen szétrepedt és felboltozódott,
amit még ma is lehet látni a római időkből származó útszakasz feltárt részein.
A fennmaradt feljegyzések szerint a savariai földrengés Marcus Flavius Avitus nyugat-római császár uralkodása idején történt, aki 455. július 9-től 456. október 16-ig viselte a császári bíbort. Noricumi Severinus leírása szerint a rengés óriási pánikot okozott a Savariában állomásozó légió katonái között, akik fejvesztve menekültek ki a lakóépületekeből a szabadba.
A korabeli források alapján rekonstruálható rengések közül
az eddigi legerősebb magyarországi szeizmikus esemény a 15. században rázta meg az akkori Magyar Királyság területét.
Az 1443-as zólyomlipcsei rengés, amelynek Besztercebánya közelében lehetett az epicentruma, az ELTE geofizikusainak rekonstrukciója szerint elérte a Richter-skála szerinti 6,7-es erősséget, vagyis jóval erősebb volt a bő három évszázaddal későbbi komáromi földrengésnél.
A zólyomlipcsei földlökést Bécsben, Brünnben, Krakkóban, sőt, még Sziléziában is lehetett érezni. A pontos károkról nem maradtak fenn források (e dokumentumok valószínűleg a török hódoltság idején semmisülhettek meg), de a rengés erejéből az valószínűsíthető, hogy komoly rombolást okozhatott.
A történelmi idők legjobban dokumentált szeizmikus eseménye kétség kívül az óriási pusztítást okozó 1763-as komáromi földrengés, amelyről bőséges iratanyag maradt fenn, így igen nagy pontossággal rekonstruálható, hogy mi is történt azon a rettenetes napon. 1763. június 28-án a Duna menti városban különösen sokan tartózkodtak a másnap kezdődő Péter-Pál napi vásár miatt.
Reggel fél hatkor a föld alól érkező félelmetes, túlvilági morajlás hangja riasztotta fel a polgárokat.
A morajlással egyidejűleg azonnal megmozdult a föld is, ledőltek a templomtornyok, a városháza óratornya pedig a piactérre zuhant.
A téglából épült lakóházak mintegy harmada másodpercek alatt összeomlott, sok embert temetve a romok alá. A 17. században épült komáromi erőd falai megrepedtek, és számos helyen megnyílt a föld, a hasadékokból pedig – a korabeli leírások szerint – nem egy helyen lángnyelvek törtek elő. Az első nagy földlökést további rengések követték. A rengő föld miatt óriási pánik tört ki a városban, sokan a Duna felé futottak, és a kikötőben horgonyzó hajókon kerestek menedéket. Az ismétlődő rengések keltette hullámok átcsaptak a horgonyaikon táncoló hajók fedélzetén.
Mária Terézia királynő rendeletére pontosan összeírták a komáromi földrengés okozta károkat.
Az összegzés szerint hét templom és 279 ház teljesen megsemmisült,
353 lakóépület pedig megrongálódott. A város épületeinek mindössze kilenc százalékában nem keletkezett kár, és a katasztrófa 63 halálos áldozatot követelt. A Komárom környéki falvak vályogból és részben fából épült házaiban jóval kisebb károk keletkeztek.
A rengés Győrben is súlyos riadalmat okozott. A Rába menti városban a rengés miatt több lakóépület megsérült, és ekkor vált romhalmazzá a híres 13. századi zsámbéki premontrei apátsági templom is. A súlyos károk, és a halálos áldozatok számát tekintve a hazai történelemben mind a mai napig példátlan az 1763-as komáromi földrengés.
A fennmaradt pontos leírások alapján a szeizmológusok 6,2 – 6,3-as erejűre becsülik a komáromi földrengést, ami nagyjából a 2020-as horvátországi rengés erejének felel meg.
A komáromihoz hasonló erejű földrengés 1834-ben rázta meg ismét az ország területét, pontosabban az Érmellék vidékét. Az utólagos becslések szerint az érmelléki szeizmikus esemény 6,3-as magnitúdójú lehetett, amelyet Debrecenben is éreztek.
1911. július 8-án a Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés pattant ki Kecskemét térségében.
Az éjszaka kettő órakor kipattant nagy erejű földlökést több utórengés is követte. A kecskeméti földrengésben több lakóház összeomlott, és a város ingatlanállományának mintegy negyede szenvedett el különböző méretű károkat.
Nagy szerencsére, a természeti katasztrófának nem volt halálos áldozata. A kecskeméti epicentrumban keletkezett rengést Győrtől Szegedig lehetett érezni, de a temesvári, a zágrábi és az ógyallai mérőállomásokon is detektálták a földlökést. A Vasárnapi Újság az 1911. július 16-án megjelent lapszámában így számolt be az egész országot felkavaró természeti katasztrófáról:
„Kecskemét városában házak ezreit ölte meg, hasította meg halálos sebbel a földindulás katasztrófája, de a hatvanötezer lélekből, a kit ez összeroppantott falak között és szétzúzott tetők alatt ért a veszedelem, úgyszólván egynek se görbült meg haja szála. Vér az omladékra nem fröccsent. A borzalmás szenzáczióban ez az, a mi gyönyörű csoda..."
1925. január 31-én Egert és környékét rázta meg egy 5-ös erősségű földrengés, ami szintén súlyos épületkárokat okozott, de szerencsére szintén nem követelt halálos áldozatokat.
Magyarország történetében eddig az utolsó nagy épületkárokkal járó és halálos áldozatokat is követelő szeizmikus esemény az 1956-os dunaharaszti földrengés volt. Ahogy beköszöntött az újév, 1956 januárjának első napjaiban megélénkült a szeizmikus tevékenység Budapest körzetében. Január 12-ig összesen 30 kisebb rengést detektáltak a fővárosi szeizmológiai obszervatórium műszerei Budapest térségében, amelyek zöme Monor, Buda és Gomba térségében pattantak ki.
Ugyan a földrengéseket sem akkor, sem pedig ma nem lehet pontosan előre jelezni, de a megnövekedett szeizmikus aktivitás azt jelezte, hogy valami készül odalent a mélyben. Ezt megelőzően, a század első felében volt már ugyan két erős rengés Kecskeméten és Egerben, de a következményeit tekintve
kétség kívül az 1956-os dunaharaszti földrengést tekinthetjük a 20. század legsúlyosabb hazai szeizmikus eseményének.
Az 1956. január 12-én reggel 6 óra 47 perckor kipattant rengést erős, a föld alól érkező morajlás vezette be, majd hirtelen elkezdett rázkódni a talaj.
Az első és igen erős lökéshullám hatalmas pánikot okozott a Budapesttel szomszédos településen. Dunaharaszti akkori 3500 épületéből 3144 lakóházat ért különböző mértékű sérülés, számos ház össze is omlott. A falu főutcáján álló plébániatemplomnak megrepedt a tornya, a községhez közeli Taksonyban pedig beomlott a templom mennyezete, és itt is komoly sérülések értek több lakóházat.
A dunaharaszti földrengésben ketten vesztették életüket.
A rengés következményeként 38 sérültet kellett ellátni, közülük néhányat igen súlyos sérülésekkel.
A lökéshullámokat nemcsak a budapesti, hanem a kalocsai, a kecskeméti, és a szegedi, valamint az ógyallai (akkor Csehszlovákia), továbbá a bécsi szeizmológiai obszervatóriumokban is detektálták. A mérési adatokból pontosan meghatározhatóvá vált a dunaharaszti rengés ereje,
amire 5,6-os magnitúdójú értéket kaptak.
A rengés nyomán több helyen megrepedt a talaj, és iszapkráterek keletkeztek. A dunaharaszti földmozgás Soroksáron szintén kisebb károkat okozott, a rengést a fővárosban is jól lehetett érezni.
Ezeket a földlökéseket még több tucat kisebb energiájú és többnyire már csak műszerekkel észlelhető utórengés követte. A mérések szerint a dunaharaszti földrengés epicentruma a Bugyi magasrögtől északra, az Alsónémedi süllyedék, valamint a Vörösvári-árok metszésvonalában lehetett, amit egy mélybe süllyedt dolomitrög elmozdulása okozott.
A Kárpát-medence szeizmikus viszonyainak megértéséhez fontos tudni, hogy az átlagoshoz képest itt jóval vékonyabb a földkéreg. Erre vezethető vissza, hogy a Magyarország területén kipattanó rengések szinte kivétel nélkül az úgynevezett sekélyfészkű földrengések közé tartoznak. A sekélyfészkű rengések maximum 20 kilométeres mélységig, de leginkább a 6 és a 15 kilométer közötti mélységben pattannak ki.
A Kárpát-medence szeizmikusan aktívabb vidékei az Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegység határterületéhez, a geológiai szakirodalomban
az alpi-dinári orogén zónának nevezett területhez kapcsolódnak.
Magyarország mai határain belül Eger környékét vagy a Bakonyt, illetve Mór, Jászberény, Kecskemét és Dunaharaszti térségét jellemzi a hazai átlaghoz képest nagyobb fokú szeizmikus aktivitás.
Amíg a mediterrán medence a Föld szeizmikusan egyik legaktívabb vidékének számít, addig a Kelet-európai tábla gyakorlatilag földrengésmentes; az ezek határán fekvő Pannon- vagy Kárpát-medencét pedig mérsékelt-közepes szeizmikus aktivitás jellemzi. Erre vezethető vissza, hogy Magyarország területén igen alacsony az olyan jellegű pusztító földrengések esélye, mint amilyen az év elején romba döntötte Anatólia jelentős részét.
A mérsékelt szeizmikus aktivitás ugyanakkor nem zárja ki, hogy időnként rendkívül komoly károkkal járó földrengések pattanjanka ki, mint ahogy az 1763-ban Komáromnál, 1956-ban pedig Dunaharasztinál is történt.