A vámpírokkal kapcsolatos hitvilág valószínűleg egyidős az emberi civilizációval. Az évszázadok során számos kultúrában alakultak ki a vámpírokról vagy más, hozzájuk hasonló vérszomjas lényekről szóló babonás hiedelmek.
A mezopotámiai, az egyiptomi, a római, sőt még a görög mondavilágban is akadt a mitikus vámpíroknak valamilyen változata.
Ám a halloweeni szörnyet egy híres regény keltette életre: az archetípust, a ma is ismert vámpír alakját Bram Stoker „teremtette meg" az 1897-ben kiadott Drakula című regényében. Az ebben megteremtett fő karakter Drakula gróf, aki Erdélyből származik. Alakját II. Vlad vagy más néven Sárkány Vlad, Havasalföld fejedelme ihlette meg, aki a szomszédos Waláchiában uralkodott, ám azt nem tudni róla, miért is hitték őt vámpírnak. Tény azonban, hogy rendkívül kegyetlen természetű emberként ismerték, aki tényleg vérszomjas módon viselkedett.
Más kultúrákban más típusú vámpírok képe él, de a legtöbb róluk szóló mítosz nagyon hasonló.
Ezek közül az egyik kevésbé ismert történet egy temetőben lakódzó vámpír koporsójának az azonosításáról szól, amihez egy szűz csődört kell végigsétáltatni ott, és a lónak a vámpír sírjánál kell megbokrosodnia. Más mondák a denevérekkel kapcsolják össze őket, mert e legendák szerint képesek átváltozni. Voltak,akik úgy vélték, hogy a tükrök segítségével lehet felismerni e félelmetes szörnyetegeket, mivel nincsen tükörképük.
Úgy tűnik, hogy a vámpírok elleni védekezési módszerek is nagyon hasonlóak, amelyek a fokhagymát helyezik ennek középpontjába.
Ezért sem véletlen, hogy egyes országokban hatalmas fokhagymakupacot tesznek az ablakokba Halloween idején, hogy így riasszák el a nemkívánatos vendégeket. Hasonló a helyzet a karóval is, amit a hiedelem szerint a vámpír szívébe kell szúrni, akiknek kedvenc búvóhelyei" a temetők és a templomok.
A mondabeli vérfarkasok szintén nem túl szép lények. A legenda szerint valaha emberek voltak, akik időszakosan vagy állandó jelleggel antropomorf állatokká, leggyakrabban farkassá változnak. Ez két úton történhet meg a babonás hiedelmek szerint: vagy egy másik vérfarkas harapása, vagy pedig egy erős átok útján.
Ezek a lények a farkasok nyers erejével és gyorsaságával, de az emberek intelligenciájával és ravaszságával rendelkeznek, ami a babonák világának egyik legerősebb és legrettegettebb szörnyetegeivé teszi őket.
A néphitben a vérfarkasság egyik leggyakoribb jele az, ha valakinek összenőtt a szemöldöke. Számos európai és afrikai mítoszoból ismertek., különösen az oroszországi hatalmas erdőkben. Oroszországban például abban hittek, hogy a vérfarkasok olyan varázslók, akik először bekenték a testüket az ördög által kotyvasztott kenőccsel, majd egy mágikus övet, ami által nem csak mások szemében tűntek farkasnak, hanem saját gondolkodásukban is azzá váltak.
A vérfarkas mondakör szerint ezek a szörnyek pont úgy viselkednek, mint a vadállatok, amikor gyilkolnak.
A mítoszok szerint a vérfarkasok szinte sebezhetetlenek; egyedül csak az ezüst törheti meg az ellenállóképességüket. Ez a népszerű halloweeni szörny leginkább az erdőkben tanyázik, és különösen teliholdkor válnak aktívvá.
A boszorkányhit szerint a "strigák" olyan emberek, akik a sátán szolgálóinak álltak. A boszorkányok a Halloween igen népszerű figurái. Már a kereszténység megjelenése előtt is számos ősipogány, sokistenhitű kultúrában hittek a mágiában és a boszorkányságban. Ez a hiedelem gyakran a természethez, a termékenységhez és az ősök imádatához kapcsolódott, amik békésen megfértek egymás mellett.
A korai egyház idején a hitszónokok azt állították, hogy a pogány istenek valójában olyan démonok, akik megpróbálják az embereket elvezetni az igaz Istentől. Ez a szemlélet eretnekekké vagy a gonosz szellemek kiszolgákóivá tette a helyi gyógyítókat, a sámánokat és a javasasszonyokat, akik például gyógynövényekkel gyógyítottak.
A boszorkányság és az eretnekség kapcsolata még hangsúlyosabbá vált a középkorban. Ennek elterjedésében jelentős szerepet játszott a hírhedt „Malleus Maleficarum" (A boszorkányok kalapácsa) című mű, amelyet Heinrich Kramer, egy német egyházi személy írt 1487-ben. A könyv nemcsak a boszorkányok létezése mellett érvelt, hanem leírta azok feltételezett viselkedését, valamint részletes útmutatóval szolgált a felfedezésükhöz és üldözésükhöz.
Ekkortól kezdve vált a boszorkányság halálbüntetéssel járó bűncselekménnyé.
És miből vélték felismerni, hogy valaki boszorkány? Akkoriban egészen különleges módszereket alkalmaztak erre a célra: a gyanúsítottat például egy fatörzshöz kötötték, vagy követ akasztottak a nykába, majd a vízbe dobták. Ha nem merült el, akkor a személyt boszorkánynak titulálták, ha elsüllyedet, akkor ugyan ártatlannak nyilvánították, de azon az áron, hogy a szerencsétlen a vízbe fulladt. Tehát a boszorkányság gynújából semmiféleképpen sem lehetett jól kijönni.
A Halloween és a boszorkányok elválaszthatatlanok egymástól.
A Samhain (a kelta ünnep, amelyből a Halloween ered) a harmadik és utolsó aratás végét jelzi, de egyben azt az időszakot is, amikor a Bölcs istennő az Öreg isten halálát gyászolja: ilyenkor az összes halott lélek visszatér az élet és halál üstjébe, és várja, hogy újjászülessen. Ezek a lelkek tízszerezik meg a boszorkányok erejét a halloweeni éjszakában.
A tündér szónak más és más jelentései vannak a különböző nyelvekben. Annak ellenére, hogy manapság a tündérek úgy élnek a köztudatban, mint jó természetű és segítőkész lények (ezt nagyrészt Pán Péter története terjesztette el), a különféle néphagyományokban azonban korántsem ilyen pozitív a képük. Számos mondakörben úgy tartják, hogy
a tündérek félelmetes démonok vagy élőhalott lények, esetleg olyan légis szellemek, akik meglehetősen rosszindulatúak tudnak lenni.
A legtöbb mítosz szerint a tündér ugyan sohasem próbálja sötétségbe taszítani a világot, de időnként ellophat egy-egy kisbabát, vagy gúnyt űzhet az emberekből. A legtöbb legendában a tündérek tehát nem azok a jóindulatú apró szárnyas lények, amikre elsőre gondolnánk, hanem inkább ijesztő alakoknak számítanak. A babonás hiedelem szerint a legjobb védekezési forma ellenük a hideg vas.
Halloween napján a hagyomány szerint a tündérek nagy csoportokban jelennek meg, ám a szokásos könnyed csínytevéseik ilyenkor akár komoly kihívásokká válhatnak.
Egy másik legenda szerint viszont azért gyűlnek össze Halloween idején, hogy megvédjék az embereket más rosszindulatú szellemektől, például a boszorkányoktól vagy a koboldoktól.
Csúnyák és lassúak, ráadásul nagyon nehéz megállítani őket. Halloweenkor a babonás hiedelem szerint több zombi vonul fel, mint máskor. A mítoszok azt nem tisztázzák, hogy a Nap „spirituális energiája" miatt jönnek-e elő, vagy pedig a boszorkányok és más varázslók idézik meg őket valahogy. Ami azonban bizonyos:
a zombik a modern Halloween központi figuráit jelentik.
Túl sok régi legendát nem ismerünk velük kapcsolatban, kivéve a haiti és más, voodoo-t gyakorló kultúrákat. A hiedelem eredetének tisztázásával kapcsolatban viszont számos tanulmány született. Ezek közül a leghíresebb Wade Davis, a Harvard etnobotanikusának munkája, aki összegyűjtötte a mondakörhöz kapcsolódó beszámolókat. Ezek szerint
a zombik olyan élő halottak, ártatlan áldozatok, akiket rosszindulatú voodoo papok emeltek ki sírjukból kómás transzban és arra kényszerítették őket, hogy rabszolgaként dolgozzanak.
A haiti lakosság többsége mind a mai napig hisz a zombik fizikai valóságában.
Ha a gonosz kerül a egy-egy babonás rítus középpontjába, akkor a piramis csúcsán a démonok állnak. Jelen vannak minden mitológiában, vallásban és hagyománykörben.
A kapcsolódó legendák még valamiben megegyeznek: noha a démonok csak ritkán léphetnek be a mi létezési síkunkba, a Halloween azonban e gonosz szellemek ideje.
Néhány legenda azt állítja, hogy ezen a napon olyan kapuk nyílnak meg, amelyek a létezés minden síkját összekötik, így ezek a lények – a megfelelő feltételek mellett – szabadon beléphetnek a világunkba.
A démonokról szóló legendák és néphiedelmek olyan sokfélék, hogy ezek alapján nehéz a jellemzésük;
egyesek szerint bukott angyalok, mások szerint különösen gonosz lények, megint mások úgy vélik, hogy olyan saját test nélküli rosszindulatú szellemek, amelyek csak arra várnak, hogy valakit megszálljanak.
Szerencsére ezeket a hátborzongató lényeket, az emberi fantázia szüleményeit csak a kollektív képzeletünk kelti életre, többek között Halloweenkor.