A kutatók egy híres franciaországi régészeti lelőhelyen, a Le Moustier-ben feltárt ősi eszközöket elemezték. Ezek a középső paleolitikumból származó szerszámok azt mutatják, hogy a neandervölgyiek nemcsak ügyes kézművesek voltak, hanem árnyalt anyagismerettel is rendelkeztek.
Az ősi ragasztóanyag az okker és a bitumen keverékét jelenti a szerszámokon: ezek olyan összetevők, amelyek gondos kiválasztást és előkészítést igényelnek.
A Science Advances folyóiratban publikált felfedezés megkérdőjelezi azt a régóta fennálló narratívát, miszerint a neandervölgyiek pusztán primitív túlélők voltak. Ehelyett úgy tűnik, hogy meglehetősen átgondolt újítók lehettek, akik nem sokban különböztek a mi fajunktól. A felfedezett ragasztóanyagok olyan szintű tervezésre, kísérletezésre és környezeti ismeretekre utalnak, amelyek közelebb hozzák a neandervölgyieket a kora modern emberhez.
Ezek a megdöbbentően jól megőrződött eszközök egy olyan technikai megoldást mutatnak be, amely nagyjából hasonló a korai modern emberek által Afrikában készített szerszámok példáihoz, de a pontos recept egy neandervölgyi »pálfordulást« tükröz, ami a kézi szerszámok markolatainak előállítását jelenti
– mondta Radu Iovita, a New York-i Egyetem Center for the Study of Human Origins docense a ZME Science online tudományos portálnak.
A kutatás a New York-i Egyetem, a Tübingeni Egyetem és a berlini Nemzeti Múzeumok szakértőinek együttműködésével készült. A szakemberek olyan leleteket vizsgáltak újra, amelyeket a 20. század eleji felfedezésük óta nagyrészt figyelmen kívül hagytak.
A tudósok szerint a kőszerszámok némelyike akár 120 ezer éves is lehet, amelyek egy egyszerre egyszerű és kifinomult készítmény nyomait rejtették.
Az okker (egy természetes pigment) és a bitumen (egyfajta természetes aszfalt) kombinálásával a neandervölgyiek egy olyan ragasztót hoztak létre, amely hatékony, ugyanakkor jól működő volt. A keverék tökéletesen rögzítette a kőszerszámokat a markolathoz anélkül, hogy a kézhez ragadt volna, ami olyan egyensúlyt jelent, amelyet még a modern ragasztók is nehezen tudnak elérni.
Ez az összetétel megkönnyítette a tartós szerszámok készítését, miközben az anyagtulajdonságok mélyebb megértéséről tanúskodik.
Míg a bitumen önmagában is képes ragasztóként működni, a megfelelő mennyiségű okker hozzáadása (egyes esetekben több mint 50 százalék) sokkal jobbá tette a „terméket”. A kutatók ezért újraalkották a receptet és terheléses teszteket végeztek, hogy bizonyítsák a neandervölgyi ragasztó hatékonyságát.
Más volt a helyzet, amikor folyékony bitument használtunk, amely nem igazán alkalmas ragasztásra
– mondta Patrick Schmidt, a Tübingeni Egyetem vezető kutatója. – Ha 55 százalékos okkert adunk hozzá, akkor egy képlékeny massza keletkezik.
A mikroszkópos elemzések tovább igazolták ezeknek a ragasztóknak a használatát, és olyan kopási mintákat mutattak, amelyek nem csupán véletlenszerű szennyeződésekre, hanem alkalmazott anyagokra utalnak. Ezek a bizonyítékok szándékos tervezést sejtetnek és évezredekkel tolják ki az Európában használt összetett ragasztóanyag használatának idővonalát.