A novarai csatával véget ért az olasz egyesítés első, hősies szakasza

A novarai vereség (G.Ferrari festménye)

Joseph Radetzky vezette osztrák hadsereg döntő vereséget mért a szárd-piemontiakra, véget vetve az 1848-ban kezdődött olasz forradalmi hullámnak, biztosítva Észak-Itáliában az osztrák uralmat. Százhetvenöt éve, 1849. március 23-án zajlott le a novarai csata.

A csata mondhatni egy népfelkeléssel kezdődött

Az olasz félsziget hosszú évszázadokig egymással is marakodó államok, fejedelemségek sokasága, a nagyhatalmak küzdelmének terepe, Metternich mondása szerint „csak egy földrajzi fogalom” volt. 

Az olasz nemzeti egységmozgalom, a Risorgimento (szó szerinti fordításban feltámadás) a 19. század elején kezdődött, de az olasz hazafiak csak az egység megteremtésében értettek egyet, abban már nem, hogy a majdani olasz állam királyság avagy köztársaság, központosított avagy föderális berendezkedésű legyen-e és ki álljon élén.

 

Radetzky tábornagy a novarai csatában (Albrecht Adam festménye)
Fotó: Wikimedia Commons/(Albrecht Adam

Az 1848-as népek tavasza január 12-én a szicíliai Palermóban a nápolyi Bourbonok uralma elleni népfelkeléssel kezdődött, a forradalmi hullám Észak-Itáliában március 17-én a velencei, március 18-án a milánói felkeléssel folytatódott. Hiába fogadtak el az uralkodók sorra alkotmányokat, néhány hét alatt az egész félsziget lángba borult, és Károly Albert szárd-piemonti király hadat üzent Ausztriának. 

Az agg, 82 éves Radetzky vezette császári csapatok a Verona térségében kiépített osztrák erődrendszerig hátráltak,

 de az erősítés beérkezte után sorozatban aratták a győzelmeket, az 1848 júliusában vívott custozzai csata után visszafoglalták Milánót is, Piemont fegyverszünetre kényszerült.

 

A legvéresebb harcok a stratégiai fontosságú Bicocca dombért folytak

Károly Albert 1849 tavaszán az újabb forradalmi hullám, a római felkelés és a magyar szabadságharc sikereinek hatására 1849. március 12-én felmondta a fegyverszünetet és újabb hadjáratot indított. Az erőviszonyok – papíron legalábbis – kiegyenlítettnek tűntek, a mintegy 72 ezer fős osztrák sereggel 85 ezres szárd-piemonti katona állt szemben, de a császári hadsereg élén az egyik legsikeresebb és tapasztaltabb osztrák hadvezér, Radetzky állt, 

az olasz sereg vezetését viszont, politikai okokból, a király a lengyel Wojciech Chrzanowskira bízta, aki sem helyismerettel, sem olasz nyelvtudással nem rendelkezett és nem is élvezte a tisztikar bizalmát. 

A novarai vereség (G.Ferrari festménye)
Fotó: Wikimedia Commons/G.Ferrari

Radetzky nem sokra tartotta az olasz tábornokokat, a legenda szerint parancsba adta tüzérségének, hogy kíméljék őket, mert hasznosak számára.

Radetzky megtévesztő manővereinek és a hibát hibára halmozó, a kedvező lehetőségeket sorra elszalasztó szárd hadvezetésnek köszönhetően egyetlen pillanatra sem engedte ki kezéből a kezdeményezést, a döntő összecsapás a Milánótól 45 kilométerre fekvő Novara városa mellett volt 1849. március 23-án. 

A csata összpontosított osztrák támadással indult, de a szárd-piemontiak többször is meghátrálásra késztették az ellenfelet. A legvéresebb harcok a balszárnyon, a stratégiai fontosságú Bicocca dombért folytak, amely többször is gazdát cserélt. Radetzky végül a másik szárnyról átirányított hadtest bevetésével áttörte a védelmet, az olasz csapatok hátrálni kezdtek. Az elszigetelt piemontiak hősiesen harcoltak, de a parancsnokok rossz együttműködése, a parancsok végre nem hajtása miatt a siker esélye nélkül, a csapatok szétszóródtak és végül menekülésbe torkolló hátrálásba kezdtek. 

A csatában a szárd-piemonti hadsereg és az osztrákok is súlyos veszteséget szenvedtek. A csata napján kitört bresciai felkelést a magyar történelemben is gyászos szerepet játszó Haynau fojtotta vérbe, a megtorlás kegyetlenségéért kapta a Bresciai hiéna gúnynevet.

 

A békeszerződés megerősítette a feltételeket

Károly Albert még a csata napján lemondott fia, II. Viktor Emánuel (idővel az egységes Olaszország első királya) javára és száműzetésbe vonult, a fegyverszüneti megállapodást már az új király írta alá március 24-én. Radetzky, jóllehet nyitva állt előtte az út Piemont és Torino felé, megállította csapatait, mert nem akart konfliktust kiprovokálni Franciaországgal. 

A fegyverszünet értelmében a szárd flottát ki kellett vonni az Adriai-tengerről, és az osztrákok kezén hagyta a Piemont határán kiépített erődrendszert.

 Az augusztus 9-én aláírt békeszerződés megerősítette ezeket a feltételeket, a ratifikálást elutasító parlamentet Viktor Emánuel feloszlatta, az új parlament pedig már megtette ezt.

Osszárium (csontház) a novarai csatamezőn
Fotó: Wikimedia Commons/Alessandro Vecchi

A novarai csatával véget ért az olasz egyesítés első, hősies szakasza. Viktor Emánuel és miniszterelnöke, Cavour gróf a következő évtizedben a Szárd-Piemonti Királyság modernizálásán és diplomáciai szövetségek kialakításán dolgozott.

 1859-ben aztán a franciákkal szövetségben Magentánál és Solferinónál megverték a Ferenc József által személyesen vezetett osztrák hadakat, 1861-re létrejött az egységes Olasz Királyság.

A novarai csatában elesettek maradványait közös osszárium (csontkamra) őrzi a csatatéren, az ütközetet minden évben kosztümös hagyományőrzők elevenítik fel, Horthy Miklós zászlóshajójának neve az első világháborúban Novara volt.

 

(MTVA Sajtóarchívum)