Véget vetünk az árulásnak és rendezzük a magyarkérdést, mondták a nácik

Német motorkerékpáros alegység Budapest utcáin 1944. március 19-én

Fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár

1944. március 19-én vasárnap, a szürke, szemerkélő esős reggeli órákban végeláthatatlan katonai teherautó-oszlopok lepték el az 1-es főutat. A katonai konvojok a nyugati határt átlépve fenyegető gőzhengerként haladtak Budapest felé. Amikor délelőtt fél tizenegykor Horthy kormányzó különvonata, a Turán befutott a kelenföldi pályaudvarra, az ország és a főváros minden fontos stratégiai pontja már a németek kezén volt. A patinás Astoria szállodában berendezkedett Gestapo jól előkészített lista alapján látott hozzá a náciellenes politikusok, arisztokraták és a német orientációt ellenző közszereplők letartóztatásához. Csak az újvidéki hídőrség, a székesfehérvári, illetve a soproni, valamint a győri helyőrség egyes alakulatai vették fel a reménytelen harcot az agresszorral szemben. A szimbolikus ellenállást pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazdapárti képviselő revolverlövési jelképezték, amellyel a letartóztatására érkezett gestapósokat fogadta a lakásán. Nyolcvan éve a náci megszállással Magyarország elvesztette a szuverenitást, amit csak négy és fél évtizeddel később, a németeket váltó új megszállók, a szovjetek kommunista rabigájának lerázása után szerezhetett vissza.

„A Führernek semmi kedve hagyni, hogy a magyar helyzet éppúgy kiéleződjék mint a finn. Az árulást meg kell büntetni.”

(Joseph Goebbels)

Vacsora közben tört rá a német követ a kormányzóra

1944. március 15-én az 1848-as forradalomról megemlékező ünnepi díszelőadást szervezett a Cserkészszövetség az Operában. Az esti protokolláris rendezvényen a kormány és a diplomáciai testület képviselőin kívül Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Az előadás szünetében a szolgálatos szárnysegéd jelentette a kormányzónak, hogy a német követség egyik tanácsosa üzenetet hozott Dietrich von Jagow követtől. A Harmadik Birodalom Budapestre akkreditált követe „sürgős és halasztást nem tűrő ügyben” még aznap estére azonnali kihallgatást kért a kormányzótól, de azt már nem jelölte meg, hogy milyen tárgyban. A rövid írásbeli üzenet elolvasás után Horthy magához kérette  az előadáson szintén résztvevő Kállay Miklós miniszterelnököt a díszpáholyába. 

Dietrich von Jagow német követ (a képen középen balra, egyenruhában) az 1942 márciusában leváltott Bárdossy László miniszterelnök társaságában
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

A kormányzó, miután tájékoztatta Kállayt a diplomáciai protokollban igencsak szokatlan kérésről, közölte a miniszterelnökkel, hogy igen rosszak a megérzései, és semmi jót nem vár a német követ kérte találkozótól. 

Az előadás után a késő esti órákban Horthy a budai várpalotában lévő rezidenciáján fogadta a követet, aki igen otromba módon éppen vacsora közben tört rá a kormányzóra. 

Von Jagow átadta Horthy kormányzónak Hitler személyes üzenetét , amelyben a Führer azt kérte a kormányzótól, hogy a „közeli napokban”, de legkésőbb március huszadikáig keresse fel a Salzburg melletti Klessheim kastélyban a „közös érdeklődésre számot tartó” katonai ügyek megbeszélésére. Az üzenetben Hitler mentegetőzött, hogy még nem válaszolt a kormányzó február 17-i levelére – amelyben Horthy ismét sürgette a keleti fronton harcoló magyar csapatok hazahozatalát –, amit a fronthelyzet miatti leterheltségével magyarázott. 

Horthy kormányzónak rossz megérzései voltak Hitler meghívásával kapcslatban
Fotó: Wikimedia Commons

Hitler azt üzente, hogy ezt a kérdést legjobban személyesen tudnák letárgyalni, de mivel március 20-án vissza kell térnie Berlinbe, ezért arra kérte a kormányzót, hogy „legkésőbb csütörtökig” adjon érdemi választ. Horthy kitért az azonnali válaszadás alól és közölte von Jagow követtel, hogy tájékoztatni fogja a döntéséről.  "Jagow-ot határozott válasz nélkül bocsátottam el. Alapos megfontolást kívánt, hogy ennek a meghívásnak eleget tegyek-e, vagy sem" - írja a kormányzó visszaemlékezésében Hitler meghívásával kapcsolatos súlyos dilemmájáról.

Kállay és a honvédelmi miniszter csapdát sejtenek

Másnap, március 16-án a kormányzó magához kérette Kállay Miklós miniszterelnököt, Ghyczy Jenő külügyminisztert, Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztert, valamint a Honvéd Vezérkar főnökét, Szombathelyi Ferenc vezérezredest Hitler kérésének a megvitatására. Az elsőként felszólaló Kállay kifejtette, hogy szerinte Hitler meghívása egyértelműen csapda, mert a legnagyobb valószínűséggel az ország megszállására készül, és ezért akarja kicsalni a kormányzót magához. Ezért azt javasolta Horthynak, hogy az egészségi állapotára való hivatkozással térjen ki a meghívás elől, és maga helyett a vezérkari főnököt küldje ki Klessheimbe.

Kállay Miklós miniszterelnök titkos tárgyalásokat folytatott az angolszász szövetségesekkel a háborúból való kiválásról
Fotó: MTI/Archív

 „Én rögtön felhívtam a kormányzó figyelmét, hogy minő veszélyt rejt magában, ha elhagyja az ország területét, amikor egyáltalán nincs tisztázva, hogy mi a németek terve a határainkon felsorakozott csapataikkal. Ha ő elmegy, az ország döntő elhatározásra képtelenül marad... És távollétében nem csak az ország, hanem a katonaság is itt marad, kiszolgáltatva a németek kénye-kedvére"- írja a drámai tanácskozásról Kállay a visszaemlékezésében. A miniszterelnök felszólalása után következő Csatay Lajos vezérezredes mindenben egyetértett Kállayval, szintén azt hangoztatva, hogy a kormányzónak nem szabad elfogadnia a meghívást. 

A honvédelmi miniszter osztotta Kállaynak azt a gyanúját is, hogy a németek Magyarország megszállására készülnek, 

külön kiemelve a Wiener Neustadt környékén és Burgenland területén hetek óta zajló nagymérvű csapatösszevonásokat. Ghyczy külügyminiszter kevésbé volt határozott, mert úgy vélte, hogy a meghívás visszautasítása súlyos sértés lenne, ami még tovább rontaná az amúgy is mélyponton lévő magyar-német viszonyt, ezért a kormányzó kiutazása mellett szállt síkra. 

Horthy kormányzó Klessheimben, 1943 áprilisában kereste fel először Hitlert
Fotó: Europress/Getty Images

Utolsóként a vezérkar főnöke, Szombathelyi Ferenc szólalt fel. Szombathelyi kifejtette, hogy ő ugyan nem tér ki a feladat elől, és szívesen kiutazik Klessheimbe, de ehhez azt is hozzátette, hogy közülük senkinek sincs akkora tekintélye Hitler előtt, mint a kormányzónak, ami miatt csak neki van esélye elérni a magyar csapatok hazahozatalát. Ehhez hozzáfűzte, hogy a kormányzó, amikor a haza sorsáról volt szó, sohasem tért ki még a legsúlyosabb feladatok elől sem. 

Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke
Fotó: Arcanum

Azzal, hogy Szombathelyi Horthy hazafiságára apellált, a kérdés el is dőlt. Ahogy Kállay Miklós írja a memoárjában: »Szombathelyi azzal végezte beszédét, hogy a kormányzó úr huszonöt éven át mindent vállalt a nemzetért, most a legnehezebb pillanatban sem térhet ki előle, hogy vállalkozzék talán a legsúlyosabb feladatra, amit a sors reá mért, tudván, hogy a kormányzó úr akár az életét is hajlandó kockára tenni a nemzetéért .... Aki ismeri Horthyt, az könnyen elképzelheti, hogy mihelyt valaki az ő kötelességérzetére s kivált a személyes bátorságára apellál, ott több érvnek nincs helye«. Szombathelyi felszólalását követően a tanácskozást a kormányzó zárta le azzal, hogy elutazik. 

Tekintsem magam fogolynak?

Horthy különvonata, a Turán március 17-én az esti órákban indult el a kelenföldi pályaudvarról. A kormányzót Ghyczy Jenő külügy-, Csatay Lajos honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc vezérezredes kísérte el Hitlerhez. Horthy – mint az elutazása előtt Kállaynak kifejtette –, egyátalán nem volt biztos benne, hogy szabad emberként térhet vissza Klessheimből. A Turán másnap a reggeli órákban futott be a Salzburg melletti riefelingeni  pályaudvarra, ahol Hitler népes kísérettel fogadta a kormányzót. A klessheimi kastélyig tartó mintegy félórás utat gépkocsival tették meg. Horthy Hitler Mercedesében utazott. 

Horthy a Turán különvonat szalonjában
Fotó: Europress/Getty

A kormányzó a memoárjában leírta, hogy szinte tapintható volt a feszültség, a félórás úton alig szóltak egymáshoz. Amikor megérkeztek, Hitler rögtön négyszemközti megbeszélésre invitálta Horthyt, a kastélybeli dolgozószobájába. A megbeszélésen Hitler kérésére sem a magyar külügy- és honvédelmi miniszter, sem pedig a vezérkari főnök nem vett részt. Adolf Hitler rögtön a tárgyra tért, és először az olasz „árulásról” kezdett beszélni. (Olaszország Mussolini bukása után kilépett a német szövetségből, majd 1943. szeptember 8-án hadat üzent Németországnak, a szerk.) Horthy az 1952-ben Buenos Airesben kiadott memoárkötetében így emlékezett vissza ezekre a drámai pillanatokra: „Hitler erős zavarában láthatóan nem tudta, hogyan fogjon hozzá a tárgyaláshoz. Ahelyett, hogy a csapataink hazarendelésével kezdte volna, az olaszok „árulását" hozta fel, amely Németországot igen nehéz helyzetbe sodorta. Úgy tudja, hogy Magyarország is az irányváltoztatás gondolatával foglalkozik, és ezért arra kényszerül, hogy „megtegye intézkedéseit", nehogy másodízben is meglepetés érje.” 

Magyar tisztek a keleti fronton. Horthy és Kállay többször s sürgették a magyar csapatok kivonását a szojet frontról
Fotó: Arcanum

A kormányzónak arra a kérdésére, hogy mit jelentenek ezek az intézkedések, Hitler végül kibökte, hogy az ország katonai megszállását, amit Kállay „árulásával”, illetve a magyar kormány német kéréseket sorozatosan „elszabotáló” magatartásával indokolt. Horthy felháborodottan reagált Hitler bejelentésére, 

majd közölte, hogy ha az ország megszállása befejezett elhatározás, nincs miről tárgyalni, és hazautazik. 

Ezzel faképnél hagyta Hitlert, majd megkérte Dörnberg bárót, a Führer protokollfőnökét, hogy készítse elő a különvonatát az induláshoz. Ekkor derült csak ki, hogy a szerelvényt elvontatták, és állítólagos szövetséges légitámadás veszélyére hivatkozva közölték, hogy a kormányzó nem tud azonnal elindulni. Horthy meg is kérdezte: „Tekintsem magam fogolynak?” A magyar küldöttség  Budapesttel sem tudott kapcsolatot teremteni, mivel a telefonvonalak nem működtek.

Horthy le akar mondani, Hitler előhúzza a „román kártyát”

A (hamis) légiriadó alatt Dörnberg báró Hitler ebédmeghívását tolmácsolta a hazautazásra észülő kormányzónak, amit Horthy olyan megfontolásból fogadott el, hogy hátha jobb belátásra tudja bírni Hitlert. Az ebéd azonban rendkívül nyomott hangulatban zajlott le, Hitler szótlanul piszkálta a zöldségestálját. Eközben kétoldalú tárgyalások folytak Szombathelyi vezérezredes, valamint Wilhelm Keitel vezértábornagy, az OKW (német véderő főparancsnokság, a szerk.) főnöke, továbbá Ghyczy Jenő és Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter között. A megbeszélés után Szombathelyi arról tájékoztatta Horthyt, hogy a megszálló hadművelet már elindult, és Keitel vezértábornagy szerint nem is lehet leállítani. Horthy ekkor közölte Hitlerrel, hogy lemond, ezt azonban a Führer mindenféleképpen el akarta kerülni, hogy törvényes látszatot adjon a német megszállásnak.

Horthy és Hitler a klessheimi kastélyban, 1944. március 18-án
Fotó: Bundesarchiv

 A kormányzó azt mondta Hitlernek, hogy ha nem változtatja meg az ország megszállására vonatkozó döntését, ő sem fog a hivatalában maradni. Látva a kormányzó ellenállást, Hitler  „csodafegyverként” előhúzta a román kártyát, azzal presszionálva Horthyt, hogy a tovább ellenkezik, illetve ha a honvéd alakulatok ellenállást tanúsítanak a megszálló erőkkel szemben, akkor bevonultatja a határon felsorakoztatott román, horvát és szlovák csapatokat is. Hitler megismételte az 1943. áprilisi első klessheimi találkozón elhangzott vádakat; Magyarország „cserben akarja hagyni" szövetségesét, amiről Kállay az angolszász hatalmakkal folytat titkos tárgyalásokat, továbbá többszöri német sürgetés ellenére sem hajlandó rendezni a »zsidókérdést«.

Hitler indulatosan Kállay eltávolítását követelte, 

majd szelídebb hangnemre váltva kijelentette, hogy ha Horthy hajlandó egy olyan kormányt kinevezni, amely bírja a bizalmát, azonnal véget vet a megszállásnak, és kivonja csapatait Magyarországról, erre pedig  »a becsületszavát adja«. Horthy végül beadta a derekát, ám annak a németek által előkészített közös nyilatkozatnak az aláírását megtagadta, amit Joachim von Ribbentrop terjesztett elé, és amiben az szerepelt, hogy a német csapatok a birodalmi, illetve a magyar kormány közös megegyezése alapján vonulnak be az országba.

Ha mi jóváhagyjuk, Horthy nem teheti meg, hogy ne hagyja jóvá

Ilyen drámai előzmények után a kormányzó különvonata végül csak március 18-án este nyolc órakor hagyhatta el a riefelingeni pályaudvart. A vonatot először Salzburgban, majd Linzben is hosszabb ideig feltartóztatták, hogy a Turán csak akkorra érkezhessen meg Budapestre, amikorra a németek már befejezték a főváros megszállását. Még a különvonaton bemutatkozott a kormányzónak az új német követ és Hitler „teljhatalmú birodalmi megbízottja”, Edmund Veesenmayer SS-Standartenführer (az SS ezredese, a szerk.), aki kulcsszerepet játszott az ezt követő hónapok tragikus történéseiben. A vezérkari főnök, Szombathelyi vezérezredes a kormányzói különvonatról küldött táviratában megtiltotta a bevonuló német csapatokkal szembeni fegyveres ellenállást, azt hangsúlyozva, hogy a megszállókat „barátságosan" kell fogadni. 

Német katonák rakodnak ki a bicskei pályaudvaron 1944. március 19-én
Fotó: Bundesarchiv

Csak a soproni, a győri, a székesfehérvári és az újvidéki helyőrségek egyes alegységei, valamint Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő fogadták fegyverrel a megszállókat, az ország legnagyobb része néma döbbenettel tűrte el a bekövetkezett német agressziót. 1944. március 19-én Magyarország a történelme során ugyan nem először, de ismét elvesztette a szuverenitását. Kállay Miklós és kormánya még a kormányzó hazaérkezése után azonnal megtartott koronatanácson lemondott; maga a miniszterelnök az őt lefogni készülő Gestapo elől pedig a török követségre menekült. 

A megszálló hatalmat képviselő Veesenmayer igazi náci arroganciával kezdett hozzá a »rendteremtéshez«. 

Kész kormánylistát tett le a kormányzó asztalára, azt követelve, hogy miniszterelnöknek a hazai szélsőjobb fanatikusan németbarát és Horthy számára persona grata vezérét, Imrédy Bélát nevezze ki az új kormány élére. 

Edmund Veesenmayer német követ és "teljhatalmú birodalmi megbízott"
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

A németek biztosak voltak a dolgukban, amint azt Goebbels erre vonatkozó március 20-án kelt és igazi náci pökhendiséggel megírt  naplóbejegyzése is tartalmaz: »A magyarországi helyzet jól alakul. A Führer Veesenmayert nevezte ki követnek Budapestre, aki már megkezdte tevékenységét, és azon fáradozik, hogy megalakítsa az új kormányt... Vesenmayernek új kormányt kell javasolnia Horthynak; ha mi jóváhagyjuk, Horthy nem teheti meg, hogy ne hagyja jóvá. Mindenképpen azt akarjuk elérni, hogy Imrédy kerüljön hatalomra.« Horthy és Imrédy azonban kölcsönösen utálták egymást, ezért a kormányzó kijelentette Veesenmayernek, hogy Imrédyt a német követ fenyegetőzései ellenére sem hajlandó kinevezni. Ugyancsak visszautasította a szélsőségesen náci-szimpatizáns Ruszkay altábornagy kinevezését is. 

A serény képességű Sztójay Döme kormányfőként szolgalelkűen hajtotta végre a kapott német parancsokat
Fotó: Arcanum

Mivel maga Imrédy sem volt hajlandó elfogadni a német felkérést, így kompromisszumos megoldás született: Veesenmayer az igencsak szerény képességű, ám de ájultan németbarát volt berlini magyar követet, Sztójay Dömét terjesztette elő új jelöltként, akinek személyét végül Horthy is elfogadta. A kormányzó talán abban bízott, hogy Sztójay, mint a magyar tábornoki kar egykori tagja lojális lesz a legfőbb hadúrhoz, de ebben a feltevésében rövidesen csalatkoznia kellett. Sztójay a kinevezése után közvetlenül Veesenmayertől vette át a német parancsokat, amelyeket Horthy megkérdezése nélkül kabinetjével azonnal kormányrendeletekké tett. A parlamenti rendszer megszűnt, elkezdődött a szervezett zsidóüldözés és deportálás, valamint az ország németek általi totális kifosztása, Sztójay Quisling-kormányának hathatós közreműködése mellett. 

Sokan Horthy szemére vetik, hogy meggondolta magát, és nem mondott le

A történészek közül többen is felróják Horthynak, hogy meggondolva magát nem mondott le, ezzel mintegy legitimálva a német megszállást, illetve az ennek következményeként meghozott súlyosan jogfosztó és a vidéki zsidóság elpusztításához vezető intézkedéseket. Feltehetően ezek a viták még sokáig nem fognak lezárulni, 

ám Horthy hivatalban maradása, illetve ennek következményei árnyaltabb megítélés alá kell, hogy essenek a történelmi tények alapján. 

Kétségtelen, hogy a szoros német felügyelet alá helyezett kormányzó nem akadályozta meg a vidéki zsidóság elhurcolását. A szuverenitását vesztett Magyarországon, német nyomásra, a magyar közigazgatás közreműködésével május 15-én elkezdődött deportálások a magyar zsidóság borzalmas pusztulásával jártak. 600 ezer magyar zsidó embert gyilkoltak meg. 

A neémet megszállás után megkezdődtek a deportálások
Fotó: Wikimedia Commons

A vidéki zsidóság elhurcolása után az utolsó nagyobb zsidó közösség, több mint 200 ezer ember Budapesten élt, akiknek a haláltáborokba hurcolása szintén tervbe volt véve. 1944. június elején Stern Samu, a budapesti izraelita hitközség vezetője a kormányzó menye, Horthy Istvánné útján Horthyhoz is eljuttatta az Auschwitz-jegyzőkönyvek egyik másolatát. A kormányzó ennek hatására június 27-re koronatanácsot hívott össze, amelyen felszólította a kormányt, hogy azonnali hatállyal állítsák le a deportálásokat. A Sztójay-kabinet azonban a kormányzói utasítást figyelmen kívül hagyva, Jaross Andor belügyminiszter irányításával, továbbá a két szélsőségesen antiszemita nyilasbarát belügyi államtitkár, Endre László és Baky László Adolf Eichmann budapesti törzsével együttműködve a fővárosi zsidóság elhurcolására készült. 

Német katonai teherautók a Margit-hídon, 1944. március 19-én
Fotó: Fortepan/

Baky 3000 csendőrt vezényelt fel vidékről, hogy a budapesti zsidóság július 5-re tervezett elhurcolásához karhatalmat biztosítson. Amikor Horthy tudomást szerzett arról, hogy az utasítása ellenére a budapesti zsidóság deportálására készülnek, az Esztergom mellett állomásozó 1. magyar páncéloshadosztály parancsnoka, a hozzá feltétlenül hű Koszorús Ferenc vezérkari ezredes útján a fővárosba rendelte a hadosztály egységeit azzal a meghagyással,

hogy akár fegyverrel is akadályozzák meg a budapesti zsidóság elhurcolását. 

Koszorús ezredes az alegységeivel lezárta a fővárosból kivezető utakat, megszállta a stratégiai fontosságú pontokat, majd tiszti járőrt küldött a belügyminisztériumba azzal az ultimátummal, hogy 24 órán belül vonják ki a csendőralakulatokat, aminek ha nem tesznek eleget, úgy fegyverrel fog érvényt szerezni a kormányzó parancsának. Baky és Endre, valamint Eichman az erélyes fellépésre meghátráltak, a csendőröket kivonták a fővárosból, a deportálást pedig lefújták. 

Sokan bírálták a kormányzót, hogy a megszállás után nem mondott le
Fotó: Arcanum

Történelmi tény, hogy ehhez hasonló akció egyetlenegy, a nácik által megszállt közép-kelet-európai országban sem fordult elő a második világháború idején. Végül a kormányzó - igaz, hogy csak nagyon kevés megbízható támogatóval a háta mögött – ,1944 októberében megkísérelte a kiugrást is, az egyetlen lehetőséget az ország megmentésére. Nem Horthy szándékán múlt, hogy ez nem sikerült, és az ország még fél évig pusztító harcok színterévé vált. Az országból kivert horogkeresztes megszállókat 1945 tavaszán a vörös csillagosok követték, akiknek az uralmát még négy és fél évtizedig nyögte Magyarország népe. Ez azonban már egy másik történet.