Véletlenül megfertőzhettük a Holdat

Medveállatkák kerülhettek a Holdra, miután az őket szállító űrszonda lezuhant az égitesten. Ezek az élőlények bámulatos túlélőképességükről híresek, de vajon szívósak-e annyira, hogy valódi holdlakókká váljanak?

2019 februárjában az Izrael által épített Beresit volt az első olyan magánkézben lévő űrszonda, amely puha landolást próbált megkísérelni a Holdon. Az ambiciózus tervbe azonban több hiba csúszott. Az egyik, hogy az űreszköz leszállását koordinálni hivatott kamerák felmondták a szolgálatot, így gyakorlatilag vakon kellett volna a szondának biztonságosan földet érnie. Emellett több költségvetési megszorítás is sújtotta a missziót, a problémák pedig a kritikus pillanatban összeadódtak. Emiatt az űrhajó nem tudott megfelelően lelassítani, és 500 kilométer per órás sebességgel a Holdba csapódott. A becsapódás több mint száz méteres körzetben szétszórta az űrhajó roncsait. A törmelékről más műholdak fotókat is készítettek.

A lezuhant űrszonda ugyanakkor nem volt üres; bár nem vezette pilóta, voltak utasai. 

Olyan parányi lényeket szállított, amelyek akár a holdi extrém körülmények ellenére is életben maradhattak.

Az örök túlélők

A medveállatkák szabad szemmel nem, vagy alig látható organizmusok, ezért mikroszkóppal tudjuk alaposabban tanulmányozni őket. Ha közelebbről szemügyre vesszük testüket, megértjük, miért hívják így őket: lábaik végén karmok találhatók, megjelenésük alapján pedig leginkább miniatűr medvékre emlékeztetnek. A vízi környezetet kedvelik, de alapvetően a Föld minden részén előfordulnak. Elterjedtségük oka rendkívüli ellenálló képességükben rejlik.

A medveállatkák 6000 méteres magasságban és 5000 méteres mélységben is túlélnek, elviselik az extrém fagyot és a perzselő hőmérsékletet is. 

Ha stressz éri őket, képesek szinte teljes egészében leállítani az anyagcseréjüket, egyfajta hibernált állapotba kerülnek.

Amennyiben a körülmények kedvezőbbé válnak, újra aktiválódnak, és folytatják élettevékenységüket. A kutatók úgy gondolják, a medveállatkák még az olyan tömeges kihalási eseményeknek is ellenállnak, mint a meteoritbecsapódás vagy a gamma-kitörés.

Egy medveállatka mikroszkóp alatt
Fotó: Science Photo Library via AFP

Mi mindent visel el egy medveállatka?

Laboratóriumi kísérletek kimutatták, hogy vákuumban a 3000 kilométer per órás sebességű becsapódások elpusztíthatják a medveállatokat. Ha azonban 2600 kilométer per órával vagy annál lassabban ütköznek valaminek, azt túlélhetik. Az űrszonda ennél jóval lassabban csapódott a Hold felszínébe, és bár az esemény nem vákuumban történt, a medveállatkák túlélhették a kalandot.

Az extrém sugárzás a legtöbb élőlényt elpusztítja, de a medveállatkák ebben is kivételek; több kísérlet kimutatta, hogy képesek elviselni a gamma-sugárzásra jellemző nagyobb, 1000-4400 GY (Gray) dózisú sugárterhelést is. 

A Holdon ennek a terhelésnek csupán töredéke éri az állatokat (0,1 GY).

A holdi túlélést a hőmérsékleti viszonyok is nehezítik. Az égitestnek nincs légköre, így a hőmérséklet szélsőségesen ingadozik, éjszaka a 170 Celsius-fok, nappal a 120 Celsius-fok sem elképzelhetetlen. A medveállatkák ezt az extrém hőmérsékletváltozást is elviselhetik, ugyanakkor a hosszú távú hatások nem egyértelműek.

Az eddigiekből azt gondolhatnánk, a medveállatok időközben kiváló holdlakókká válhattak, ez azonban koránt sincs így; oxigén és a víz hiányában még ők sem képesek feltámasztani magukat a hibernált állapotból.

A medveállatkák igazi túlélők, de vajon képesek tartósan fennmaradni a Holdon is?
Fotó: Science Photo Library via AFP

Valószínűtlen, hogy holdlakók váljanak a medveállatkákból

Amikor a medveállatkák leállítják anyagcseréjüket, testük víztartalmának mintegy 95 százalékát elveszítik, és összezsugorodnak. Ebben a kriptobiózisnak nevezett állapotban hosszú ideig megmaradnak, de vízre és oxigénre van szükségük ahhoz, hogy életműködésük újra beinduljon. Emellett természetesen megfelelő mennyiségű tápláléknak is rendelkezésre kell állnia, hogy reprodukcióra alkalmas medveállatka-kolóniák jöjjenek létre. Mindezek hiányában viszont az állatok nem képesek birtokba venni a Holdat. Ráadásul az erős sugárzást is csak a felnőtt egyedek viselik el, a peték nem tudnak védekezni ellene.

Mindezek fényében még ha van is néhány hibernált medveállatka a Holdon, annak esélye, hogy valóban benépesítsék égi kísérőnket, a nullával egyenlő.

Nem valószínű, hogy a medveállatkák holdlakókká váltak
Fotó: NurPhoto via AFP/Nicolas Economou/NurPhoto

Ha nem vigyázunk, más világokat is megfertőzhetünk földi élettel

A medveállatkák űrbéli kalandja felvet egy nagyon súlyos problémát: nevezetesen azt, hogy megfelelő intézkedések hiányában megfertőzhetünk földi élettel más világokat, kiirtva a potenciális őshonos földönkívüli létformákat. Az eddigi űrmissziók elsősorban arra koncentráltak, hogy kutatóeszközeinket biztonságosan a megfelelő célpontra juttassuk, a jövőben azonban kiemelt figyelmet kell fordítanunk a szondák fertőtlenítésére is.