Már mintegy hatvan éve létezik egy hipotézis, miszerint a Stonehenge egy része a holdkeltéhez és a holdnyugtához is igazodik az úgynevezett nagy holdállások idején.
Bár az egyes kövek elrendezése és a nagy holdállások közötti összefüggésről már több évtizede tudnak, a jelenséget a Stonehenge-nél még senki sem figyelte meg és rögzítette szisztematikusan.
Ez a célja tudósok egy csoportjának egy olyan projekt keretében, amelyben az English Heritage, az Oxford, Leicester és Bournemouth egyetemek, valamint a Királyi Csillagászati Társaság régészei, csillagászai és fotósai vesznek részt.
Ma már rengeteg régészeti bizonyíték utal arra, hogy a napállás a Stonehenge építészeti tervezésének része volt. Krisztus előtt 2500 körül a nagy köveket felállító és az oda sugárutat vájó emberek talán a napforduló tengelyét akarták bebetonozni Stonehenge építészetébe
– mondta Fabio Silva, a Bournemouthi Egyetem régészeti modellezésének vezetője a ScienceAlert online tudományos portálnak.
A közeli Durrington Wallsról (ahol a Stonehenge-et leginkább látogató ősi emberek megszálltak) származó régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a két napforduló közül a tél közepén tartott vonzotta a legnagyobb tömeget.
A Stonehenge azonban más elemeket is tartalmaz, például ötvenhat kör alakban elhelyezett gödröt, egy földvárat és árkot, valamint más kisebb elemeket, például a négy állomáskövet.
Ezek négy úgynevezett „sarsen kő”, a Wiltshire-ben gyakori homokkő egy formája, amelyeket úgy helyeztek el gondosan, hogy szinte pontosan egy téglalapot alkossanak, amely körülöleli a kőkört.
Ezekből már csak kettő maradt fenn, és a nagyobb társaikhoz képest halványabbak és csak néhány méter magasak. Mi lehetett tehát ezeknek a célja?
A kövek által alkotott téglalap nem akármilyen: a rövidebb oldalak párhuzamosak a kőkör főtengelyével, és a szakemberek szerint ez utalhat a céljukra. A téglalap hosszabb oldalai a kőkör külső oldalát szegélyezik.
Úgy gondoljuk, hogy ezek a hosszabb oldalak igazodnak a fő holdállásokhoz. Ha egy hónap alatt bejelölnénk a holdkelte (vagy a holdnyugta) helyzetét, láthatnánk, hogy az a horizont két pontja között mozog. A holdkelte (vagy a holdnyugta) e déli és északi határai 18,6 éves ciklusonként változnak egy minimális és egy maximális tartomány, az úgynevezett kis és nagy holdállások között
– magyarázta Amanda Chadburn, az Oxfordi Egyetem Kellogg College tagja.
A legnagy holdállást az a körülbelül másfél-két éves időszak jelenti, amikor a legészakibb és a legdélebbi holdkelte (vagy holdnyugta) a legtávolabb van egymástól. Ilyenkor a Hold a napkelte és napnyugta tartományán kívül kel (és nyugszik), ami talán értelmet és jelentőséget kölcsönzött ennek az égi jelenségnek.
A régészek szerint kapcsolat lehet a nagy holdállások és a Stonehenge legkorábbi építési szakasza (Krisztus előtt 3000-2500) között, mielőtt a „sarsen” köveket behozták volna. Az építés ezen szakaszának idejéből több hamvasztott emberi maradványt találtak az emlékmű délkeleti részén, a legdélibb nagyobb holdkelte általános irányában, ahol három faoszlopot is a partba helyeztek. Erica Ellingson, a Colorado Boulder Egyetem asztrofizika professzora szerint lehetséges, hogy
korai kapcsolat volt Stonehenge helye és a Hold között, amit később az állomáskő téglalap építésekor hangsúlyoztak.
A fő holdállás-hipotézis azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, ezért további kutatásokra van szükség a témában.