A közhiedelemmel ellentétben nem a magyarok miatt veszett el a győri csata

a győri csata egy részlete

Fotó: Wikipedia

A 19. század első éveinek egyik legmeghatározóbb személyisége, Bonaparte Napóleon hazánkban is megfordult. A Franciaországnak hadat üzenő Habsburg-ház valószínűleg nem számított a számos háborút megjárt egykori tüzértiszt gyors reagálására, és több csatát is megvívott vele. A korzikai származású hadvezér azonban Győr mellett súlyos vereséget mért a császári hadseregre, melyben a magyarok is jelen voltak.

1809-ben már javában dúltak a napóleoni háborúk. A francia császár az év áprilisában épp Spanyolországban hadakozott, amit az Osztrák Császárság igyekezett is kihasználni és 10-én hadat is üzent Franciaországnak. 

Károly főherceg gyorsan támadásba lendült a Duna völgyében, de az események kedvezőtlen irányba fordultak a Habsburg-ház számára. A francia csapatok május 13-án elfoglalták Bécset, és az itáliai hadszíntéren sikereket elérő János főhercegnek Magyarországra kellett visszavonulnia.

Nemesi felkelés

Május 21-22-én Napóleon csapatai vereséget szenvedtek Aspernnél – ami az első komolyabb veresége volt –, de nem késlekedett, csapatait rögtön újra szervezte. Eközben János főherceg 19.000 fős seregével Győr irányába vonult, ám Jenő olasz alkirály mindent megtett, hogy a császári csapatok ne egyesülhessenek.

Jenő olasz alkirály
Fotó:  Wikipedia 

A még április 23-án, József nádor által összehívott nemesi felkelők (inszurgensek) – akiknek gyülekezési helyeként Győrt jelölték meg – kemény utóvédharcainak volt köszönhető, hogy az osztrák csapatok el tudtak szakadni az üldözőiktől. 

A haditerv szerint Győr előtt, a Pándzsa-patak mögött csatarendbe álló császári-magyar csapatok létszáma 24.000 ezer gyalogosból, 8000 lovasból és 32 ágyúból állt.

A szembenálló felek

A harcrend balszárnyán a Mecséry altábornagy vezette, gyengén felszerelt és képzetlen nemesi felkelő lovasság alkotta, amit próbáltak két reguláris ezreddel megerősíteni. A jobbszárny, ami már főként regulárisokból állt, inszurgensekkel kiegészülve annyira elszigetelt volt, hogy később alig tudott a harcba beavatkozni. A centrum viszont meglehetősen erős volt, és környékbéli terepadottságok és épületek is jó lehetőségeket kínáltak.

A francia erőfölény érezhető volt már a csata első pillanatában. A 42.000 gyalogosból, 12.000 lovasból és 100 lövegből álló ellenséges haderő vezetése offenzív taktikában gondolkodott. 

Eszerint a balszárny leköti az osztrák jobbszárnyat, a gyalogság frontálisan megkísérli az áttörést, a jobbszárny pedig átkarolja a Habsburg balszárnyat, amivel el is vágja a Komárom felé vezető visszavonulási lehetőséget. 

Nem a magyarokon múlt

Június 14-én délben megkezdődött a váltakozó eredményekkel zajló véres harc. A francia-olasz csapatoknak ugyan sikerült megszerezniük a Pándzsa-patak átkelőit, és elfoglalták Szabadhegyet is, de két magyar kiegészítésű osztrák ezred aztán kiszorította őket.

Eközben a kismegyeri majorban lévő Landwehr (népfelkelő) zászlóalj egy egész francia dandárt lekötött. Az osztrák katonák végül a major magtárába vonultak vissza, amit este 6-ig tartottak.

A lőszerhiánnyal küzdő Habsburg csapatok centrumát délután fél ötre sikerült áttörnie Napóleon katonáinak, akik újra elfoglalták Szabadhegy falut és a templomdombot is. János főherceg nem sokkal később elrendelte a visszavonulást. A csata hevességét jól mutatja Jenő alkirály beszámolója, aki szerint a centrumban – ahol a leghevesebb harcok folytak – hétszer cseréltek gazdát az állások.

császári-királyi huszár a napóleoni háborúk idején
Fotó:  Wikipedia 

Eközben a jobbszárnyon Mecséry inszurgenseit a tüzérség is lőtte, és a bekerítés is fenyegette. A rosszul képzett nemesi felkelők nem tudtak kötelékben olyan manővereket végrehajtani, amit a helyzetük megkövetelt volna, így a javuk nem is tudott harcba bocsátkozni.

Nagy részük között pánik tört ki, és futni kezdett. Így az osztrák balszárny gyakorlatilag megszűnt, a franciák azonban ahelyett, hogy az összeomló centrumot támadták volna, inkább a menekülőket üldözték.

Ez meg is cáfolja József főherceg azon állítását, miszerint a nemesi felkelők miatt veszett el a csata – sokkal inkább a centrum megroppanása miatt –, sőt az újra csatarendbe állt, még harctéren lévő inszurgensek segítettek visszaverni a menekülőket üldöző lovasságot. 

A veszteségek mindkét oldalon igen súlyosak voltak. A császári és nemesi felkelő csapatok vesztesége 6-7000 fő körül lehet, a francia veszteségekről azonban nincs pontos adat, így az ő 2-3000 fős veszteségük csupán becsült érték.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.