Tíz hónapig vesztegeltek jégbe fagyva, amíg elérték az északnyugati átjárót

Eurázsia északi partjainál évszázadokon át keresték azt az útvonalat, amin keresztül gyorsabban eljuthatnak Európából a Távol-Keletre. 1879-ben egy finn származású svéd kutató, Adolf Erik Nordenskiöld volt az, aki bebizonyította, hogy a keresett tengeri összeköttetés valóban létezik.

Az északi vizeken való hajózás már a vikingeket is foglalkoztatta, akik kereskedelmi célokkal igyekeztek feltérképezni a lehetséges útvonalakat. A 11. században a Fehér-tenger partjain élő pomorok hasonló okokból indultak el, azonban az év nagy részében befagyott szorosokban és tengereken nem volt könnyű dolguk.

Nincs szárazföldi összeköttetés

A nagy földrajzi felfedezések korában Európa hajós népeit is foglalkoztatni kezdte egy, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő hajózási útvonal. Richard Chancellor brit hajós volt az első, aki eljutott a szigetországtól a Fehér-tengerig, ez az útja pedig az angol-orosz diplomáciai kapcsolatok létrejöttét eredményezte. De jelentősek voltak Willem Barents holland felfedező expedíciói is, aki a 16. század végén felfedezte – többek között – a Spitzbergákat.

Az északnyugati átjárót megtaláló felfedező, Adolf Erik Nordenskiöld kutatóhajója, a Vega a jég fogágában
Fotó: Wikimedia Commons

Az első kereskedelmi utat az oroszok hozták létre Arhangelszk és a Jenyiszej-folyó torkolata között: ez volt a Mangazeja-út. 

Azonban néhány évvel később ezt lezárták, hogy a hollandok vagy az angolok ne juthassanak el Szibériába. 

A 17. század második felében a kozákok értek el nagyobb sikereket: Szemjon Gyezsnyov például kijutott a Kolima-folyótól a Csendes-óceánra (a később Bering-szorosnak elnevezett átjárón keresztül), és ezzel bebizonyította, hogy Ázsia és Észak-Amerika között nincs szárazföldi összeköttetés.

Tíz hónapig jégbe fagyva

Bár az oroszok és az északi népek folyamatosan keresték az északkeleti átjárót, de a feltételezett útvonalat senki sem találta meg. Ennek elsősorban az évente csupán két hónapig hajózható tenger volt az oka, az expedíciók nagy része hosszú időre a jég fogságában rekedt. Ez történt a finn születésű, ám Svédországban dolgozó Adolf Erik Nordenskiölddel is, aki több sarkvidéki, grönlandi és spitzbergáki kutatóút után elhatározta, hogy megvalósítja nagy álmát, és megkeresi a rég áhított utat. 

A finn származású svéd felfedező, Adolf Erik Nordenskiöld
Fotó: Wikimedia Commons

A geológus 1878-ban indult el Karlskronából, mindössze 21 emberrel egy gőzhajó fedélzetén, majd szeptembertől a Csukcs-tengeren tíz hónapot kellett vesztegelniük a jégbe fagyva. Ezalatt meteorológiai és földmágnesességi méréseket végeztek, majd továbbindulva 1879. július 18-án elérték a Bering-szorost – bebizonyítva ezzel az északkeleti átjáró létezését. Miután Jokohamát elhagyva megkerülték Ázsiát, a Szuezi-csatornán, a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon keresztül 1880 márciusában visszatértek Stockholmba. 

A felfedezés jelentős volt, hiszen lerövidült volna az Európa és a Távol-Kelet közötti kereskedelmi út.

 Az 1917-es orosz forradalom után ez a Szovjetuniónak vált fontossá, mivel így gyorsan – és az ellenséges országokat elkerülve – mozoghattak a keleti és nyugati államok között.

Nordenskiöld és hajója, a Vega
Fotó: Wikimedia Commons

Majd az 1930-as években hivatalosan is kereskedelmi útvonallá nyilvánították, az Északkeleti Átjáró Hivatala nevű szervezet biztosította a zavartalan hajózást és a kikötők építését a vonalon. Bár mindez nagy reményekkel kecsegtetett, az 1990-es évektől (miután felbomlott a Szovjetunió) a terület kihasználtsága csökkent, és ma sem vezetnek át jelentős kereskedelmi utak a Bering-szoroson.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.