Így jutott hatalomra a kommunista diktátor, Fidel Castro

Castro a visszatérése után emberei között (1956. december 2.)

Kuba újkori történelme nagy részében nem volt független állam. Mindig nála erősebb, idegen hatalmaktól függött, és ez a 20. század első felében sem volt másképp. A fennálló rendszert megelégelve Fidel Castro mozgalmat szervezett, hogy megdöntse a klasszikus banánköztársaságot. Ez egy laktanyaostrommal kezdődött, ami sikertelenségének ellenére mégis megalapozta hatalma kiépítését.

Harc a korrupció ellen

A Spanyol Királyság 1512-ben kezdte el Kuba gyarmatosítását. Az évszázadok során kulcsszerepe volt a spanyol gyarmatbirodalom és Madrid összeköttetésében. A 19. század során az Egyesült Államok is felismerte a szigetben rejlő potenciált, és ennek megfelelően alakította külpolitikáját.

Az 1898-as spanyol–amerikai háborút követően gyakorlatilag átvette a spanyolok szerepét, és a „független állam” az 1940-es évekre valódi banánköztársaság lett, ami bármikor kiszolgálta a területén működő nagyvállalatok érdekeit. 

1940-től kezdve elnökváltások sora következett, de az 1952-es választás előtt az egyik korábbi kormányfő, Fulgenció Batista a hadsereg segítségével magához ragadta a hatalmat. Ebben az időben a jogász végzettségű Fidel Castro a Kubai Néppárt balszárnyának sorait erősítette, amely elsősorban az amerikai nagytőke, az „imperializmus” és az egész országot uraló korrupció ellen kívánt fellépni.

a Moncada-laktanya napjainkban 
Fotó:  Wikipedia - Sandra Cohen-Rose and Colin Rose / CC BY-SA 2.0)

Castro erőszakkal akarta megdönteni Batista hatalmát, ám elgondolásaival pártja nem értett egyet. Ennek ellenére mint az ifjúsági tagozat vezetője úgynevezett harci sejtek szervezésébe kezdett, melynek fő célja a regnáló kormány eltávolítása volt. 

Hátrányos helyzetben

Az ország egyik legnagyobb laktanyája, a Moncada a fővárostól nagyjából 1000 kilométerre épült. Célponttá a Sierra Maestra hegység tette, aminek köszönhetően a sikeres támadás után kiváló támaszpontként működhetett volna, kudarc esetén a hegység pedig jó rejtőzködési lehetőséget kínált.

Fidel terve homályos volt. Úgy gondolta, hogy a stratégiai pontok elfoglalása után Santiago de Cubában kitör a sztrájk, ami később Havannára is átterjed. 

A fiatal jogász és jobbkeze, Abel Santamaría – a többi vezetővel és taggal együtt – a támadáshoz saját vagyonukat áldozták fel, abból vették a fegyvereket. A probléma abban állt, hogy ezek többsége vadászpuska volt, ami a reguláris katonaság sorozatlövő fegyvereivel szemben igen komoly hátrányt jelentett, de a képzetlenség is súlyos probléma volt. 

Fidel Castro a rendőri eljárás alatt
Fotó:  Wikipedia - De Desconocido - Cuban archives, Dominio público,

1953. július 26-án, az eligazítást követően 131, a kubai hadsereg egyenruhájába öltözött felkelő támadásra indult. 

A terv szerint a Castro vezette egység a Moncadát, egy kisebb csoport pedig Bayamóban egy másik laktanyát foglalt volna el. 

Győzedelmes vereség

Térképek és terepismeret híján rögtön hibákkal indult az akció. Egy autó defektet kapott, kettő pedig eltévedt Santiago utcáin. Ugyan a kapuőrséget még sikeresen lefegyverezték, de még mielőtt bejuthattak volna, egy őrjárat észrevette őket és riadóztatta a laktanyát. 

A tízszeres túlerőben lévő helyőrség gyorsan visszavonulásra késztette Fidelt és a bayamói támadás is kudarcot vallott. 

Az akcióban a kormánynak nagyjából kéttucatnyi katonája halt meg és – az elfogottakkal együtt, akiket bosszúból kivégeztek – 61 támadó. A hegyekbe menekült túlélőket néhány nappal később fogták el, de az azonnali kivégzés helyett letartóztatták őket. 

Az ellenük indított szeptember 21-én kezdődő pert Batista látványosságnak szánta, de ezzel hibát követett el. 

Castro itt ötórás szónoklatot mondott, védőbeszédével (ezt zárta a híres „a történelem fel fog engem oldozni” mondatával) pedig megnyerte a közönséget. Ennek ellenére a bíróság természetesen elítélte, azonban a nép nyomására végül az elnök szabadon engedte. 

Castro a visszatérése után emberei között (1956. december 2.)
Fotó: wikipedia - De Desconocido

Egy évvel később a forradalmár visszatért Raúl és Ernesto (Che) Gueavara társaságában. Az egyre növekvő forradalmi hadsereg láttán Batista 1958 végén elmenekült, néhány nappal később, 1959. január 1-én Castro és Che Guevara bevonult Havannába.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.