Bár a tipikus irodai munka meglehetősen biztonságosnak számít a fizikailag megterhelő kültéri foglalkozásokhoz – például az építőipari munkákhoz képest – nem veszélytelen. A hosszan tartó, rögzített, kényszeres és kényelmetlen testtartásban való ülés, ismétlődő és erőteljes kézmozdulatok végezése közben károsíthatja a mozgásszervi rendszert. Az íróasztalnál végzett munka általában nyak-, váll- és hátfájással jár, kivétel nélkül. Tehát a kapcsolódó foglalkozási ártalmakat nem hívhatjuk kizárólag a modern kor betegségének.
A prágai Károly Egyetem antropológusai megállapították, hogy az ókori egyiptomi írnokok számos csontvázi elváltozásban hasonlítottak modern, irodai munkát végző társaikra.
A kutatók hatvankilenc felnőtt férfi, köztük harminc írnok csontvázmaradványát elemezték az Óbirodalom abusiri nekropoliszából (Krisztus előtt 2700-2180). Számos olyan, degeneratív ízületi elváltozást találtak, amelyek az írástudóknál jelen voltak, de más foglalkozású férfiaknál nem.
Ezek a csontvázelváltozások magukban foglalták:
A tudósok emellett fizikai „stresszjelzőket” találtak a felkarcsontban és a bal csípőcsontban, amelyek gyakoribbak az írnokok körében. További figyelemre méltó csontozati jellemzők közé tartoztak a bemélyedések a térdkalácson és a lapos felületek a jobb alsó boka csontjain.
Az ókori egyiptomi írnokok tekintélyes pozíciót töltöttek be a társadalomban, a tudás és a kultúra őrzőiként működtek. Ezek a képzett emberek elsajátították a hieroglifák bonyolult rendszerét, amihez évekig tartó képzésre volt szükség. Az írnokok kulcsfontosságúnak számítottak a közigazgatásban, mivel az adóbeszedéstől kezdve a vallási szövegekig mindent ők jegyeztek fel. Ez különösen azért fontos, mert az ókori egyiptomi lakosságnak csupán 1 százaléka volt írástudó. Szaktudásuk ráadásul túlmutatott a puszta íráson: jártasak voltak a matematikában, a csillagászatban és az orvostudományban is, ami nélkülözhetetlenné tette őket az egyiptomi élet különböző területein.
Képzésük fiatal korban kezdődött, gyakran templomi iskolákban, ahol a fiúk megtanulták, hogyan kell írni kerámiaszilánkokra vagy mészkőpalacsemetékre.
Ahogy haladtak előre, áttértek a papirusztekercsekre, amelyek közül néhány a mai napig fennmaradt. Az írnokok magas társadalmi státuszt élveztek, mentesültek a fizikai munka alól, és tiszteletet és kiváltságokat kaptak jutalmul. A Scientific Reports folyóiratban publikált, új tanulmányból azonban kiderül, hogy a hivatásuknak fizikai ára volt.
A szövegek írása közben ugyanis egy jellegzetes testtartást vettek fel: gyakran keresztbe tett lábakkal ültek a földön vagy alacsony zsámolyon, egyik kezükben palettát, a másikban nádból készült ecsetet tartva. Írófelületeiket (amelyek között papirusztekercsek vagy mészkőpalacsinták is voltak) az ölükbe vagy egy előttük lévő lapos felületre helyezték. Fejük előre, gerincük pedig meghajlott.
Ez a testtartás magyarázhatja a gerincükön és a vállukon megfigyelt degenerációt. A térdük, csípőjük és bokájuk változásai arra utalnak, hogy az írnokok néha úgy ültek, hogy a bal lábuk térdelt vagy keresztbe tették, a jobb lábuk pedig behajlítva, a térd felfelé mutatott
– mondták a szakemberek a ZME Science online tudományos portálnak.
A történelmi ábrázolásokon, például szobrokon és sírkamrák faldíszein, az írnokok gyakran ilyen ülő helyzetben, valamint munka közben állva láthatók. Nem véletlenül. Az állkapocsízületi degeneráció valószínűleg abból adódott, hogy a faanyag szárát rágták, hogy ecsetszerű fejeket készítsenek az íráshoz, míg a hüvelykujj degenerációját a tolluk ismételt összeszorítása okozhatta.
A kutatók szerint ezek az eredmények új perspektívát nyújtanak az ókori egyiptomi írnokok életéről, és utat nyitnak a történelmi népesség foglalkozás-egészségügyi helyzetének további kutatásához.