Megfejtették a rejtélyes földönkívüli üzenetet

Vágólapra másolva!
Egy szupererős „űrlézer” hozhatta létre valójában azt a rejtélyes jelet, amely közel 50 éve foglalkoztatja a csillagászokat. Ezt a sugárnyalábot persze nem egy fejlett idegen civilizáció alkotta, hanem egy hidrogénfelhő és egy neutroncsillag produktuma; utóbbi egy óriási csillag összeroppant, sűrű magja, amely szupernóva-robbanást követően marad vissza.
Vágólapra másolva!

A most közzétett új hipotézis szerint megfelelő körülmények között egy ilyen objektum képes olyan jelet produkálni, amilyent Jerry Ehman csillagász 1977. augusztus 15-én felfedezett. Ez volt a híres „Hűha!” jel, amelyet sokáig egy idegen civilizáció üzeneteként értelmeztek.

Az arXiv weboldalon elérhető kutatás még lektorálás alatt áll, de a teória újonnan észlelt jelek tanulmányozásán alapul, és nagyon úgy tűnik, hogy Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Arecibói Egyetem asztrobiológusa által vezetett kutatócsoport jó nyomon jár. 

A legutóbbi, 2020 februárja és májusa között végzett megfigyeléseink hasonló keskeny sávú jeleket mutattak a hidrogénvonal közelében, bár kevésbé intenzíveket, mint az eredeti Hűha! jel”

 - magyarázta Méndez.

magnetár
Szupererős űrlézer lehet valójában a „Hűha!” jel
Fotó: Science Photo Library via AFP

Mi az a „Hűha!” jel?

Az eredeti jelet Ehman az Ohio Állami Egyetem Nagy Fül (Big Ear) rádióteleszkópjának adatai között szúrta ki. Az összesen mindössze 72 másodpercig tartó jel frekvenciája hihetetlenül közel volt a semleges hidrogénatomok által kibocsátott rádiófrekvenciához (1420MHz). A szignál olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földönkívüli civilizációtól való származásra utaltak, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. Ehman a felfedezéstől annyira meglepődött, hogy a jelsorozat mellé az angol „Wow!" (Hűha!) felkiáltást írta, innen ered a jel közismert neve. A jel soha nem ismétlődött meg, forrását pedig nem sikerült lokalizálni.

A Big Ear rádióteleszkóp által begyűjtött rádiójelek sorozata 
Fotó: Big Ear Radio Observatory and North American AstroPhysical Observatory (NAAPO

Természetes lézer hozhatta létre a rejtélyes jelet?

Méndez és kutatócsoportja a „Hűha!” jelhez hasonló frekvenciájú, keskeny sávú rádióhullámok rövid ideig tartó kibocsátását kereste a ma már nem működő Arecibo Obszervatórium archivált adatbázisában.

Négy olyan jelet is találtak, amelyek a Teegarden-csillag nevű, mindössze 12,5 fényévre lévő vörös törpe környékéről származnak, és ugyan halványabbak a „Hűha!” jelnél, eléggé hasonlítanak rá ahhoz, hogy az 1977-es jel eredete megfejthetővé váljon.

A kutatócsoport elemzése szerint a Teegarden-csillag közelében észlelt jelek egy hideg hidrogénből álló csillagközi felhővel vannak kapcsolatban. Ez a megfigyelés egyúttal rávilágíthat a „Hűha!” jel eredetére: 

tulajdonképpen egy hideg hidrogénfelhőn áthaladó erős sugárzásról lehet szó, amely a gázt arra serkenti, hogy egy erőteljes sugárzási impulzust hozzon létre az 1420 MHz-es frekvencia közelében.

A végtermék egy természetes lézer, amely a hidrogénvonalon a „Hűha!” jelhez hasonló intenzív, keskeny sávú fénykoncentrációt bocsát ki.

Vörös törpeként a Teegarden-csillag nem valószínű, hogy képes lenne elég erős kitörést produkálni ahhoz, hogy a „Hűha!” jelhez hasonlóan erős sugárzást eredményezzen, más kozmikus objektumok ugyanakkor képesek lehetnek erre a feladatra.

Neutroncsillagok, mint kibocsátók

A rendkívül erős mágneses mezővel rendelkező neutroncsillagok, az úgynevezett magnetárok olyan erős kitöréseket hozhatnak létre, amelyeket a galaxisok közötti térben is észlelhetünk, és amelyekről úgy gondolják, hogy felelősek a gyors rádiókitörésekként ismert rejtélyes jelekért. 

Szintén összefüggésbe hozható a “Hűha!” jellel a magnetárok vagy neutroncsillagok egyik különleges típusa, az ún. “lágy gamma ismétlő”.

Ez egy olyan objektumtípus, amely időszakosan gamma- vagy röntgensugárzást bocsát ki.

Egy magnetár művészi illusztrációja
Egy magnetár művészi illusztrációja
Fotó: Leemage via AFP / Leemage via AFP/©P.Carril/Novapix/Leemage

Akármi is legyen a konkrét forrás, nagyon sok feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a “Hűha!” jelhez hasonló szignált észlelhessünk, ezért sem találtunk hasonlót mostanáig.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!