Világrekordot állítottak fel a függetlenségért küzdő ír éhséglázadók

felvétel a börtönről

A 20. század elején az írek már egyre nehezebben viselték az angol uralmat. A függetlenségre vágyó nemzet mindent bevetett célja érdekében. Foglyok egy csoportja az éhségsztrájkot választotta, hogy elérjék a szabadon bocsátásukat, amiről a brit kormány hallani sem akart. A bebörtönzöttek ügyét egy egész ország támogatta.

1920 augusztusában Cork város börtönének foglyai határozott lépésre szánták el magukat. Meggyőződésük volt, hogy ártatlanul tartják őket fogva, ezért mindenképpen ki akarták harcolni a szabadlábra helyezésüket.

Az ír elítélteknek a rácsok mögött aránylag kevés eszköz állt a rendelkezésükre a jogaik érvényesítésére, ezért drasztikus módszerhez folyamodtak. 

Hatvanöt férfi döntött úgy, hogy megvonja magától az ételt egészen addig, amíg nem teljesítik követeléseiket.

A kormány nem enged

A demonstráció első napjaiban a brit hatóságok gyorsan cselekedtek. Igyekeztek a tiltakozók számát jelentősen csökkenteni, így akik ellen nem volt terhelő bizonyíték, jobbára elengedték. Másokat átszállítottak távolabbi büntetésvégrehajtási intézményekbe, így olvadt tizenegyre az éhségsztrájkolók száma. 

Velük szemben már sokkal keményebben jártak el.

A korábbi, hasonló incidensekhez képest itt határozottan kijelentették, hogy nem fogják őket szabadon bocsátani. Ezt legfőképpen azzal indokolták, hogy az ellenük felhozott vádak súlyosak, és az igazságügyi rendszer bukását jelentené, ha csak úgy elsétálhatnának.

David Lloyd-George brit miniszterelnök 1919-ben
Fotó: By Harris & Ewing - This image is available from the United States Library of Congress's Prints and Photographs divisionunder the digital ID cph.3a10674

Ezt maga Lloyd George, az Egyesült Királyság miniszterelnöke is megerősítette. Ráadásul ezekben az években a függetlenségükért küzdő írek egyre komolyabb gerillaharcot folytattak. Egy ilyen feszültségekkel teli politikai környezetben a gyengeség jeleként hatott volna, ha engednek néhány elítélt követeléseinek.

A tizenegy tüntető férfivel szembeni vádak pedig egyértelműen a harcokhoz kapcsolódtak. 

A rabokhoz külön-külön köthető volt egy az alábbi bűnök közül: a brit rendészeti szervek elleni rajtaütésben való részvétel, bomba és fegyverbirtoklás.

Étel helyett ima

Az éhséglázadás hamarosan felkapott témája lett a sajtónak, és szinte mindenki értesült róla az országban. Az írek szinte egy emberként támogatták őket, és a börtön kapujában rendszeressé váltak a közös imádkozások, amelyekre egyre nagyobb tömegek gyűltek össze. Az egyházi vezetés is pártolta és rendszeresen látogatta a foglyokat. Felfogásuk szerint az akció a hazáért meghozott katonai önfeláldozásnak minősült, nem pedig lassú öngyilkosságnak, így nem ütköztek teológiai problémákba sem.

A papság és a civilek sokasága mellett labdarúgó és hurling játékosok is lemondták meccseiket, így fejezve ki szolidaritásukat a foglyokkal.

Mindezek ellenére egy idő után mindenki számára világossá vált, hogy az éhséglázadás nem fogja elérni végső célját, ezért Arthur Griffith, a Dáil Éireann későbbi elnöke felszólította a résztvevőket, hogy hagyjanak fel a sztrájkkal. Sajnos addigra Michael Fitzgerald és Joe Murphy is elhunyt az éhezés következtében. 

Arthur Griffith
Fotó: By The original uploader was Laurencedunne at English Wikipedia. - Transferred from en.wikipedia to Commons., Public Domain, https://commons.wikimedia.org

Az életben maradtak felépültek, de a táplálékhiány miatt egészségük súlyos károkat szenvedett el, ami egyeseknél idő előtti halálhoz vezetett. 

A céljuk minden bizonnyal nem egy rekord felállítása volt, mégis a történelem során ők voltak azok, akik a legtovább bírták étkezés nélkül. Az angolok ezt a csatát ugyan megnyerték, azonban később mégis engedniük kellett a harcos íreknek és 1922-ben megalakult a független Írország.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.