Hatalmas ősi koponya került elő egy patakból

Vágólapra másolva!
Kiválóan megőrződött 13 600 éves masztodon-koponyát találtak egy iowai patakban.
Vágólapra másolva!

A felfedezés két évvel azután történt, hogy az állam déli részén fekvő Wayne megye lakói arról számoltak be, hogy egy patakból kiálló, rendkívül hosszú csontot találtak. Akkor régészek megvizsgálták a csontot, és masztodon-combcsontként azonosították. Ez fellelkesítette a szakértőket, akik a sikeren felbuzdulva további ásatásokat végeztek a helyszínen abban a reményben, hogy további ősállat-maradványokat találnak. 

masztodon
A kiásott masztodonkoponya
Fotó: Kirk Murray, University of Iowa Office of Strategic Communication

Az erőfeszítéseket siker koronázta, és a lelőhelyen most egy hatalmas koponyát is felfedeztek, rajta az állat ikonikus agyaraival. A koponya mellett más csontokat is találtak, amelyek szintén a masztodonhoz tartoztak. A kutatók egyelőre nem állapították meg, hogy az állat pusztulásához köze volt-e az embernek. John Doershuk, az Iowai Egyetem Állami Régészeti Hivatalának igazgatója szerint ennek eldöntéséhez most olyan eszközöket keresnek a közelben, amelyekkel levadászhatták az állatot vagy feldolgozhatták annak húsát.

Az amerikai masztodonok (Mammut americanum) az elefántokkal és a mamutokkal rokon, mára kihalt nagytestű emlősök voltak. Észak-Amerikában éltek, a mai Alaszka és Közép-Mexikó közötti területen. Nagyjából 3,5 millió éve jelentek meg és 11 000 évvel ezelőtt haltak ki, nem sokkal az utolsó jégkorszag vége előtt. Eltűnésükben nagy szerepet játszott az éghajlatváltozás és a túlvadászás. 

A kutatók radiokarbonos kormeghatározást alkalmaztak a masztodonkoponya korának meghatározásához. Eredményeik azt mutatják, hogy az állat egy időben élt a területet elfoglaló első amerikaiakkal, ami felveti annak lehetőségét, hogy az állat kapcsolatba kerülhetett az emberekkel. A szakértők a patakmeder közelében kőeszközöket is találtak, ám ezek néhány ezer évvel fiatalabbak voltak a masztodon koponyájánál.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!