Az igény, hogy a Csendes- és az Atlanti-óceán között hajózható összeköttetést teremtsenek, nem a modern kor szüleménye. A spanyol hódítók már a 16. században megfigyelték, hogy csupán egy vékony földszoros ékelődik a két óceán közé. V. Károly császár 1534-ben parancsot is adott, hogy mérjék fel egy esetleges átjáró kiásásának lehetőségét. Az ötletet ekkor kivitelezhetetlennek tartották és később is csak óriási nehézségek árán sikerült megvalósítani.
Nagyratörő tervek
A franciák a 19. század során már rutinos csatornaépítőnek számítottak. Az 1869-ben átadott Szuezi-csatorna után úgy vélték, ez sem lehet sokkal nehezebb feladat az előzőnél. Rövidesen részvénytársaságot alapítottak a projekt megvalósítása érdekében.
A munkálatok egyik fő tervezője, Ferdinand de Lesseps azonban alaposan elszámolta magát minden tekintetben. Nem tudni, hogy saját ismeretei vitték félre, vagy a befektetők megnyerése miatt becsülte alá a költségeket és az építési időt is.
A kezdetben még 400 millió dollárra rúgó kiadásokat gyorsan 120-ra csökkentette, a várható befejezést pedig tíz éven belül megvalósíthatónak gondolta. A mérnökök figyelmen kívül hagyták a rendkívüli nehézségeket rejtő természeti viszonyokat, amely végül a társaság csődjéhez vezettet.
Virágzó protézis üzlet
Az ásást 1880 elején kezdték el, és már az első években rengetegen haltak meg. A legtöbben egyértelműen a szúnyogok terjesztette betegségek következtében veszítették életüket, de az itt élő kígyók is veszélyt jelentettek. A malária és a sárgaláz mellett a balesetek voltak az elhalálozások legfőbb okai. A dzsungellel tarkított, heves esőzésekkel megvert tájon gyakorta előfordultak a villámárvizek, különösen az építkezés területén.
Az ezzel járó sárlavinák a munkagépeket, sziklatömböket és az embereket is könnyen magukkal sodorhatták. A halál mindennapos látogatónak számított: az évtizedek alatt megközelítőleg huszonötezer dolgozó halt meg.
Pontos számot a sérültekkel kapcsolatban sem ismerünk, az viszont beszédes, hogy az amerikai A.A. Marks nevű cég több száz művégtagot szállított le a rászoruló munkásoknak.
A társaság a tervezett költségeket jócskán túllépve 1889-ben csődöt jelentett, az építkezés leállt. Százezrek befektetése enyészett el, melynek hatására eljárást indítottak a felelősök ellen. A kirobbant botrányban tucatnyi érintett keveredett gyanúba, és sokakat börtönbüntetésre ítéltek. A panamázás, mint a tisztességtelen, korrupt vállalkozás jelentése innen eredeztethető.
Az Egyesült Államok 1904-ben vásárolta fel a francia céget és folytatták a munkát.
Az újonnan kinevezett egészségügyi főtiszt, William Crawford Gorgas vezetésével felismerték a szúnyogok szerepét a betegségek terjesztésében, és idővel sikeresen felszámolták a sárgaláz terjedését. Joggal gondolhatnánk, hogy huszonnégy év alatt már a nehezén túljutottak, azonban ez közel sem volt így. Az építkezés további tíz évbe és dolgozók ezreinek életébe került a jobban szervezett USA kivitelezésében is.
A rengeteg pénzügyi és fizikai forrás ráfordítása árán végül 1914-ben készült el a Panama-csatorna.
A 82 kilométer hosszú, több zsilippel felszerelt átjárón évente körülbelül tizennégyezer hajó halad keresztül, amely így a világgazdaság egyik fontos ütőerévé vált.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.