Véres városi csata: 18 amerikai katona meghalt, 84 megsebesült

1993. október 3-án a szomáliai polgárháború megfékezésére küldött amerikai különleges erők behatoltak a fővárosba, Mogadishuba, hogy elfogják az egyik hadúr alvezéreit. A 30 percesre tervezett akció egynapos utcai csatává változott, mert a szomáliai milicisták két Black Hawk helikoptert is lelőttek. A pilóták kimentésére küldött rangerek csak véres harcban tudták visszaverni a drogtól feltüzelt fegyvereseket. A szétszóródott katonák közül 18-an meghaltak és 84-en megsebesültek. Ez volt az Egyesült Államok legnagyobb katonai vesztesége a vietnámi háború után. A mogadishui csatáról Ridley Scott készített filmet A sólyom végveszélyben címmel.

A polgárháború és az éhínség

Az éhínségben több százezer ember halt Szomáliában
Fotó: Reuters

Szomáliában már 1987-88-ban polgárháború zajlott, mert a fegyveres ellenzék harcot kezdett Sziad Barre diktátor ellen. Az elnöknek menekülnie kellett a fővárosból 1991-ben. Az ellenzék pártjai és frakciói ekkor egymás ellen fordultak, és az ország egyik nagy tartománya bejelentette a függetlenségét. A harcolók egyik vezére a Szomáliai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű milícia vezetője, Mohammed Farrah Aidid tábornok volt. A hadúr fegyveresei Mogadishut is az uralmuk alá vonták. 

A véres polgárháború iszonyatos brutalitással járt. Mogadishu a világ legveszélyesebb városa lett, ahol a 15 különböző frakció gyilkosai terepjárókra szerelt géppuskákkal, a khat nevű helyi drogtól kábultan randalíroztak. Szurer Absir asszony ekkor menekült el a hazájából, ma ő a nagy-britanniai Szomália Információs Központ vezetője.

Tömeggyilkosságokat hajtottak végre, bárki meggyilkolhattak. Mindennapos volt a nemi erőszak, és hogy kifosztottak családokat. Rettenetes volt. 

A polgárháború tönkretette az ország mezőgazdaságát is, ennek következtében éhínség alakult ki. A nemzetközi segélyszervezetek szerint 500 ezer ember halt éhen egy év alatt Szomáliában, főleg gyerekek és nők. Az éhezés további 1,5 millió ember életét fenyegette. 

A hadurak elrabolták az élelmiszersegélyeket és a katonáikat fizették belőle, vagy eladták a nemzetközi piacon
Fotó: Reddit

A külföldi élelmiszersegélyek 80 százalékát a hadurak rabolták el, és eladták a nemzetközi piacon, vagy a lakosság zsarolására és a katonáik kifizetésére használták. A fegyvereseik megakadályozták, hogy a segélyszervezetek munkatársai felügyeljék a segélyek kiosztását, majd többet meg is öltek közülük. 

Khalil Dale a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársa volt, és azt mondja, szinte bibliai méretű volt az éhínség.

Szinte nincsenek szavak arra, amit láttam. Holttestek és élőhalott csontvázak mindenhol. A raktárainkat a fegyveresek minden éjjel kirabolták, egy fiatal kollégámat pedig fejbe lőtték, mert tiltakozott az élelmiszer elrablása ellen. 

1992 decemberében idősebb George Bush elnök úgy döntött, hogy 25 ezer katonát küld Szomáliába, az éhínség megfékezésére. 

Az ENSZ beavatkozása

Az amerikaiak mellett az ENSZ más tagállamai 12 ezer fővel vettek részt a Restore Hope (A remény helyreállítása) nevű hadműveletben. Máig emlékezetes – és kínos – az amerikai tengerészgyalogosok hajnali partraszállása, amikor a sötétben a televízióstábok lámpái világították meg a katonákat. A titokban partraszálló egységeket ugyanis a média a helyszínen várta, és az újságírók „spontán” interjúkat készítettek a homokban fekvő, harcra kész, zord katonákkal. 

Az erőltetett és abszurd PR-jelenetek ellenére sikeres lett az ENSZ béketeremtő művelet. Robert Oakley volt amerikai nagykövet azt mondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a katonák jelenléte minimális konfrontációt jelentsen.

Korábbi eseteknél tapasztaltuk, hogy az Egyesült Államok a szándékaink ellenére bevonódott polgárháborúkba, és óhatatlanul az egyik fél ellensége lett. Ezt itt mindenképpen el akartuk kerülni, ezért eleve korlátozott hadműveletet terveztünk. 

Szomáliai lakosok várják az élelmiszerosztást
Fotó: US Army

 

Az élelmiszerosztás megszervezése, a segélyek feletti kontroll azonban a hatalmi játszmák részévé vált. Kenneth Allard ezredes, a National War College tanára szerint Szomáliában az élelmiszer lett a hatalom alapja. 

Ezzel felborult az addigi erőegyensúly, ez pedig azt eredményezte, hogy az élelmiszerosztás mellett a közbiztonságot, az ország belső biztonságát is helyre kellett állítani. Másképp nem lehetett életben tartani a segélyek érkezését. Így jött létre a hadművelet második szakasza.

Thomas Montgomery altábornagy, az ENSZ-erők helyettes parancsnoka szerint Aididot veszélyeztette az Egyesült Nemzetek stratégiája, amely nem a hadurakkal való megegyezést erőltette, hanem alulról felfelé építkezve próbálta létrehozni a békét.

Aididnak semmi szüksége nem volt egy olyan békére, amelyet nem ő alakított, hanem a éhező tömegek érdekét szolgálta. 

A katonák visszaszorították a fegyveres bandákat, a segélyek végre eljutottak a rászorultakhoz, és bár abszurdan hangzik, az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba, még Mogadishuban is. Ahogy Walter Clarke helyettes különleges megbízott mondja, ez fenyegette Aididot. 

Egy diktátornak, egy rablóvezérnek a normalitás az ellensége. Egy hadúrnak háború kell és káosz.

Az amerikai tengerészgyalogosok nagy része három hónap múlva hazatért, hiszen mindenki azt hitte, hogy már nincs szükség a jelenlétükre. A hadurak végül nemzetközi nyomásra megállapodtak a kiegyezésről az addisz-abebai Nemzeti Megbékélési Konferencián. A 15 rablóvezér aláírta a békéről és a demokratikus átmenetről szóló nyilatkozatot, de már egy hónap múlva, 1993 májusában kiderült, hogy Aidid nem tartja be a megállapodást. 

Mohamed Farrah Aidid volt a legerősebb hadúr Szomáliában
Fotó: Military.com

Az csak évekkel később derült ki, hogy a tábornok ekkor már az iszlamistákkal is kapcsolatot keresett az ENSZ-béketeremtők ellen. Oszama bin Laden ebben az időben Szudánban élt, és felháborította az amerikai katonai jelenlét Szomáliában. Ezért a terroristavezér az Al-Kaida helyettes parancsnokát küldte Szomáliába, hogy segítséget nyújtson Aididnak, illetve az ENSZ-ellenes törzseknek. Ezt bin Laden maga is elismerte több nyilatkozatban. 

Aidid folytatja a harcot, ezúttal a békefenntartók ellen

Aidid bandája megtámadta az ENSZ pakisztáni békefenntartóit Mogadishuban, amikor azok egy fegyverraktárt kerestek. A pakisztániak 24 halottat, és 57 sebesültet veszítettek, de megsebesült 3 amerikai és egy olasz is. 

Pakisztáni katonák egy élelmiszerraktárnál
Fotó: Tribune

Madeleine Albright amerikai ENSZ-nagykövet másnap elfogadtatott egy rendkívüli határozatot az Egyesült Nemzetek Szervezetében arról, hogy le kell tartóztatni a felelősöket. Ez praktikusan azt jelentette, hogy az ENSZ bűnözőnek nevezte Mohammed Aididot. A döntésről az új elnök, Bill Clinton és kormánya elfelejtette tájékoztatni a Pentagont és hadsereget. Colin Powell vezérkari főnök a sajtóból tudta meg a hírt. Anthony Zinni tábornok szerint súlyos politikai baklövés volt ez az ENSZ-határozat.

Ha meg akarunk oldani egy konfliktust, nem lehet bűnözőnek minősíteni a legerősebb szereplőt. Amivel nem számolt a Clinton-adminisztráció, hogy ennek nyomán már nem béketeremtés volt a feladatunk, hanem egy felkeléssel néztünk szembe, olyannal, mint 10 évvel később Irakban. Gyakorlatilag háborúba kerültünk, pedig épp ezt el akartunk kerülni. 

Az ENSZ-erők a határozat nyomán megkezdték a harcot Aidid milíciája ellen. Felrobbantották a fegyverraktáraikat, csapást mértek az élelmiszerraktárak körül ólálkodó fegyveresekre, és kutattak a tábornok után. Aidid védelmi minisztere, Abdi Hasszán Awaleh, mindezt a következőképpen kommentálta:

Az amerikaiak vezette ENSZ-erők immár nem semlegesek voltak, hanem az ellenségeink oldalára álltak. Ezt meg kellett bosszulnunk. 

Káosz az amerikai vezetésben

Aidid elfogását maguk az amerikaiak akadályozták. Gene Cullen CIA-ügynök szerint hiába voltak esetleg friss és jó információik a hadúr hollétéről, a rendszer lassúsága miatt rengeteg időt vesztettek.

Nem volt jogunk kapcsolatba lépni a rangerekkel, holott ugyanabban a városban, Mogadishuban voltunk. Nekünk először a virginiai Langley-be, a CIA központjába kellett küldenünk az információinkat, ahol hosszasan gondolkoztak azon, mit juttassanak vissza a szomszédunkba, a különleges egységek parancsnokságára. Volt, amikor 72 órát ültek a hírszerzési adatainkon. Ez lehetetlenné tette a hatékony harcot. 

Ráadásul közben Bill Clinton megbízta a volt elnököt, Jimmy Cartert, hogy titokban tárgyaljon Aididdal a polgárháború befejezéséről. A béketárgyalásokról nem értesítették a Szomáliában bevetett amerikai katonákat, mondja Leslie Montgomery tábornok. 

Bárcsak parancsot kaptunk volna, hogy a tárgyalások idejére függesszük fel Aidid keresését. De nekünk senki nem szólt, és a parancsnokaink sem tudtak róla, hogy a Fehér Ház titokban tárgyalni akar. Ez a kettősség, ez a játszma aláásta a békés megoldás lehetőségét.

Válaszul augusztusban a fegyveresek felrobbantottak egy amerikai Humvee-t, a benne ülő négy katona meghalt. Két héttel később hét amerikai katona megsebesült egy újabb robbantásban. Az új elnök, Bill Clinton erre elrendelte egy 400 fős alakulat, a Task Force Ranger felállítását, amelynek az lett a feladata, hogy elfogja Aididot és az alvezéreit, hogy bíróság elé lehessen őket állítani. 

A Bravo század rangerei Szomáliában, 1993-ban
Fotó: Wikipedia

A hadsereg elitkatonáiból, a Delta Force kommandósaiból és a rangerekből, a zöldsapkásokból összeállított csapat 1993. augusztus 22-én érkezett meg Mogadishuba. A katonák a repülőtér egy üres hangárában rendezték be a bázisukat, ahonnan perceken belül el tudtak indulni bármilyen bevetésre a helikoptereikkel. Ekkor még minden rendben volt, és a katonák bíztak önmagukban, mondja Randy Ramaglia őrmester. 

Sokat repültünk a város felett. Legyőzhetetlennek éreztük magunkat a Black Hawkokban. 

Az amerikaiak úgy érezték, hogy a Kalasnyikovokkal felfegyverzett, fegyelmezetlen, drogozó milicisták nem valódi ellenfelek. 

Black Hawk down – az első helikopter lelövése

Az amerikai parancsnokság számára intő jel volt, hogy szeptemberben a szervezetlennek hitt milicisták már többször RPG-vel, szovjet-orosz páncéltörő gránáttal lőttek a helikopterekre. A hónap elején eltalálták az egyik Black Hawkot, amely sérülten tért vissza a repülőtérre. 

A Task Force Ranger helikoptere Mogadishu fölött
Fotó: Alexander Joe / AFP/Getty

Szeptember 25-én éjjel egy újabb Black Hawkot ért találat, de ez már nem jutott el a bázisig. Az égő helikopter csak addig maradt a levegőben, amíg el tudta hagyni az Aidid ellenőrzése alatt álló területet, de aztán kényszerleszállást kellett végrehajtania, még a városon belül. A három fedélzeti lövész meghalt. A két pilótát az ENSZ katonái mentették ki tűzharc közben. 

Mindez megelőlegezte azt, ami a mogadishui csata néven következett, nem sokkal később. 

A végzetes akció haditerve

A Task Force Ranger parancsnoka, Harrison tábornok és a tisztjei azt az információt kapták a CIA-től, hogy Aidid alvezérei a fővárosi Olympic hotelben tanácskoznak majd október 3-án. A tábornok egy villámgyors művelet mellett döntött a Fehér Ház nyomására, mert a washingtoni vélekedések szerint az alvezérek kiiktatása nagy csapást mér majd Aidid fegyvereseire. A főtisztek és a vezetőik bíróság elé állításától sokat remélt az amerikai kormányzat. Az akciót annak ellenére megindították, hogy tudták, maga Aidid nem vesz részt a megbeszélésen. 

A Gothic Serpent-hadművelet vázlata
Fotó: Facebook

A terv szerint először a hadsereg különleges egysége, a Delta Force operátorai érkeznek meg a hotelhez az MH-6 Little Bird helikoptereken, és részben az utcáról, részben a tetőről betörnek az épületbe. Aki ellenáll, lelövik, az alvezéreket pedig elfogják. Ezalatt rangerek ereszkednek le UH-60 Black Hawk helikopterekről a hotel négy sarkához, és védőgyűrűt alakítanak ki minden irányban. A támadás után kb. 20 perccel megérkezik egy autókonvoj Humvee terepjárókkal és egyszerű, ponyvás teherautókkal. A foglyok, a Delta katonái és a rangerek felszállnak a teherautókra, a konvoj visszatér a repülőtérre a helikopterek védelme mellett, és a vacsoráig minden katonának lesz ideje lezuhanyozni is. Az akciót 30 perc alatt akarták végrehajtani. 

Az, hogy az ütközet végül 17 órán át, másnapig tart majd, hogy a mogadishui csata néven kerül be a történelemkönyvekbe, és hogy a vietnámi háború óta nem látott harci veszteségeket szenvednek majd az elitegységek, ekkor még senki nem sejtette. 

A Szomáliai Nemzeti Szövetség haditerve: lelőni a helikoptereket

A látszólag szervezetlen SNA-milícia a valóságban nagyon is komoly erőt jelentetett, és egyáltalán nem fegyelmezetlen katonákból állt. A fegyveresek fanatikusan lojálisak voltak Aididhoz. A tábornok 18 szektorra osztotta a várost, és minden szektorért külön tiszt felelt. A milícia parancsnokai gyorsan és szervezetten tudták mozgatni a fegyvereseket a városon belül, a szektorok között. Gyakorlatilag 30 percen belül szinte a teljes milíciát át tudták csoportosítani oda, ahol éppen szükség volt rájuk. 

Szomáliai milicisták 
Fotó: Karel Pinsloo / AFP

Egy másik fontos tényező, amivel nem számolt az amerikai parancsnokság, Aidid és helyettese, Sarif Hasszan Giumale harci tapasztalata volt. Giumale ezredes, a Szomáliai Nemzeti Szövetség védelmi bizottságának vezetője, Aidid csapatainak mogadishui parancsnoka szovjet hadiakadémián végzett, majd Olaszországban tanulta a hadvezetést. Giumale részt vett az Etiópia elleni háborúban az 1970-es években, és előszeretettel tanulmányozta a vietnámi és kínai szakirodalmat a gerillaháború, mai kifejezéssel élve aszimmetrikus háború részleteiről. Emellett gondosan elemezte a salvadori kommunista gerillák harcát a kormánycsapatok ellen a dzsungelben. Giumale taktikáját segítették még azok a szomáliai mudzsahed veteránok, akik afgán oldalon, önkéntesként részt vettek a szovjetek afganisztáni háborújában. 

Giumale úgy döntött, hogy amerikai támadás esetén a városi harchoz illő könnyű fegyverzettel, AK gépkarabélyokkal harcolnak majd ellenük. A legtapasztaltabb milicisták mesterlövészpuskákat, géppuskákat, RPG-gránátvetőket és aknavetőket kaptak. 

Kommandósok ugranak ki egy Little Bird helikopterből. Aidid és katonai parancsnoka az amerikai helikoptereket tartotta a legveszélyesebbnek, ezért külön csoportokat hoztak létre a megsemmisítésükre
Fotó: Military.com

A veterán rajok és szakaszok feladata a helikopterek elleni harc volt. Aidid és Giumale szinte megszállottan vallotta, hogy a helikopterek lesznek az amerikaiak fő harceszközei és szállítójárművei a közelmúlt konfliktusai, illetve a Task Force Ranger szomáliai bevetései tapasztalata nyomán. A tábornok és az ezredes stratégiai jelentőséget tulajdonított annak, hogy megakadályozzák az amerikai forgószárnyasok harcát a milícia ellen, ezért az SNA felderítői gondosan megfigyelték, hogyan indulnak harcba az amerikai helikopterek, milyen útvonalakat használnak, és milyen taktikával vesznek részt a harcban.

Aidid alvezéreinek elfogására 150 amerikai katonát vetettek be. Becslések szerint 1,500 felkészült, elszánt milicista és akár ezernél is több önkéntes várta őket a jól szervezett szektorokban. 

Megkezdődik a harc a hotelnél

Amikor a 150 amerikai katona október 3-án, vasárnap délután megkapta a bevetési parancsot, a túlzott önbizalom és a korábbi akciók megszokása nyomán nem vették túlságosan komolyan a feladatot. Csodálatos volt az idő, a tenger kékje megnyugtatóan fénylett a repülőtértől pár száz méterre, és vasárnap volt, mindenki úgy erezte, hogy egy pihenőnapon nem történhet baj. 

A támadás előtt a Super 66 hívójelű Black Hawk személyzete fotózkodott. A katonák 30 perces bevetésre készültek
Fotó: Defense Media Network

 

Szinte alig vittek magukkal vizet és élelmiszert, mert arra készültek, hogy vacsorára már újra a repülőtéren lesznek. Az éjjellátó készülékeket sem tették be a hátizsákjukba, mondván, nappal úgyse kellenek majd, minek cipelni?

Lőszert azonban mindenki vételezett nagy mennyiségben. 

A helikopterek pár perc alatt a hotelhez értek. Jason Moore a rangerek egyike volt:

Ahogy lelassítottunk és ereszkedtünk, hatalmas porvihart kavartak a rotorok, de a pilóták a megfelelő helyre hoztak minket, az épülettömb négy sarkára. Aztán egy nagy robbanást hallottunk, a helikopter megremegett, az ajtólövészek pedig elkezdtek kiabálni és mutogatni, hogy gyerünk, go, go, go! Úgy csúsztunk le a kötélen, hogy közben a helikopterre folyamatosan tüzeltek lentről. 

Amerikai katonák ereszkednek le egy Black Hawkról
Fotó: ARSOF

Az ereszkedéskor egy katona közel 20 méter magasságból a földre zuhant és súlyosan megsérült. Őt azonnal vissza kellett vinni a bázisra. A társai azzal szembesültek, hogy minden irányból, a vártnál sokkal nagyobb dühvel lövik őket. Ken Thomas szerint nem célzott lövéseket kaptak, de így is hatásosnak bizonyult a szomáliai tűz. 

Kilógatták a Kalasnyikovokat az utcasarkon, az épületek takarása mögül, és sorozatlövésre állítva lövöldöztek ránk. Mindenfelé golyók sivítottak, sziszegtek, teljes volt a káosz.

 

Az egyik Black Hawk a mogadishu csatában, az utcák fölött repül. A kis magasság és a kis sebesség megkönnyítette a szomáliai helikoptervadászok dolgát
Fotó: The New York Times

Lezuhan a Super 61-es Black Hawk

A pergőtűzben többen megsebesültek, mindennek ellenére az akció első szakasza sikerrel és gyorsan lezárult. A Delta operátorai 20 szomáliai tisztet és alvezért elfogtak a hotelben. Amikor levitték őket az utcára, megérkezett a 12 teherautóból álló konvoj. Eddig minden pontosan menetrend szerint történt. Aaron Hand, a Delta egyik katonája ezt mondta:

Arra gondoltam, hogy oké, ez gyorsan ment. Végeztünk, mehetünk vacsorázni a repülőtérre. 

Ekkor azonban egy pillanat alatt megváltozott a helyzet. A rangerek döbbenten nézték, ahogy RPG-találat érte a fölöttük lassan köröző, Super 61 jelű Black Hawk farokrotorját. A helikopter irányíthatatlanul kezdett pörögni. Mike Kurth, akinek a hotel egyik sarkánál volt a figyelőpontja, bekiabálta a rádióba, hogy tájékoztassa az amerikai parancsnokokat:

Figyelem, lezuhant egy gépünk, elvesztettünk egy Black Hawkot!

Randy Ramaglia, az akció egyik résztvevője nem hitt a szemének. Senki nem volt felkészülve arra, hogy a szomáliai harcosok lelőhetnek egy amerikai helikoptert.

Amint lezuhant, azt akartam kiabálni, hogy hé, mi amerikaiak vagyunk, a győztesek, mi diktáljuk a tempót a harcban, hogy veszthettünk el egy gépet? Nem hittem el, hogy ez lehetséges. 

A gép 16:20-kor zuhant le, öt háztömbnyire a hoteltől, a darázsfészek kellős közepén, Mogadishu egy sűrűn lakott, Aidid által ellenőrzött, veszélyes részén. A parancsnokság elindított egy harci kutató-mentő (CSAR) csoportot, hogy hozzák ki a túlélőket, vagy az elesett társaik holttestét.

El kell jutni a roncshoz

A szomáliai fegyveresek még hevesebb tüzet zúdítottak az amerikaiakra. Egy katona látta, ahogy a társát találat éri, egy másik azt, hogy egy őrmester hüvelykujja a bőrén fityeg, miután meglőtték. A csoport hamar elérte a roncsot, amely az oldalán feküdt. Nem gyulladt ki, így közel tudtak hozzá menni. 

Az amerikaiak nem voltak felkészülve az RPG-támadásokra
Fotó: Reddit

A gép két pilótája meghalt, két lövésze pedig súlyosan megsebesült. A helikopteren két mesterlövész is utazott, ők nem sérültek meg, és amíg a társaik oda nem értek, védték a roncsot. A szomáliaiak megafonon kiabálták nekik:

Bújjatok elő! 

A sebesülteket azonnal a tábori kórházba kellett vinni, ezért egy Little Bird helikopter leszállt a keskeny utcán. John Bellman őrmester látta, ahogy a pilótája is lőtt a fegyveresekre.

A lábai a pedálokon voltak, a bal keze a vezérlőkart fogta, hogy ha kell, azonnal emelkedhessen. A jobb kezében egy MP-5 géppisztolyt tartott és a nyitott ajtón át sorozatokat adott le a szomáliaiakra. Amikor a sebesülteket beültették a gépbe, a helikopter azonnal felszállt. A rotorjai vége pár centire volt a házak falaitól.

A szomáliai milicisták és az önkéntesek körbevették a Super 61-es roncsát és az utcát. Az itt harcoló amerikai CSAR-csoport tagjai csapdába estek. A segítségükre érkezett a Super 68 hívójelű Black Hawk. Ezt a helikoptert is eltalálta egy RPG, de a pilótának sikerült egy helyben tartania, amíg minden kommandós leereszkedett róla, majd visszavezette a sérült gépet a repülőtérre. 

Harrison tábornok parancsot adott a konvojnak, hogy hozzák ki ezt a csoport katonát, a járművek azonban csak alig fél percnyi utat tettek meg, amikor az első utcasarkon rajtuk ütöttek a milicisták. A háztetőkről, ablakokból és barikádok mögül golyózáport zúdítottak a terepjárókra és a páncélozatlan teherautókra. Anton Berendsen életében először érzett halálfélelmet. 

Többen megsebesültek, egy toronylövészünk meghalt. Olyan intenzív volt a tűz, hogy nem értem, hogyan maradtam életben. 

Lezuhan a Super 64-es Black Hawk is

16.40-kor a szomáliai fegyveresek egy helikoptervadász csoportja, RPG-vel felfegyverezve az első amerikai gép roncsa felé tartott, amikor lassan elrepült a fejük felett a Super 64 hívójelű amerikai gép is. A Black Hawk a földi konvoj miatt körözött a levegőben, hogy ha majd a járművek odaérnek, támogassa az áttörésüket a csapdába esett kutató-mentő katonákig. Csakhogy egy félreértés miatt teljesen feleslegesen eltelt 20 perc, amíg a helikopter pilótái és a konvoj parancsnoka egymásra vártak, hogy ki hívja előbb a másikat. Ez idő alatt a Black Hawk az utcák felett, alacsonyan repült, és ez végzetesnek bizonyult.

Az egyik Black Hawk roncsa Mogdishuban
Fotó: Scott Peterson

A szomáliai csoport egyik lövésze kifutott az utca közepére és kilőtt egy páncéltörő gránátot a gépre. A lövedék eltalálta a farokrotort. Az első másodpercekben úgy tűnt, hogy a helikopter vissza tud térni a bázisra, de nem sokkal később szétszakadt a rotorszerkezet, és a Super 64 pörögve az utcákra zuhant. A helikopterben mindenki meghalt, kivéve a pilótát, Michael Durantot, aki megsebesült. 

Brad Halling mesterlövész a Super 62 hívójelű helikopteren utazott, Gary Gordonnal és Randy Shugharttal együtt. 

Amit fentről láttunk, az a káosz volt. Életemben először kiszolgáltatottnak éreztem magam. Már az első Black Hawk, a Super 61 lezuhanásakor is szörnyű érzés fogott el, amikor láttam a két mesterlövész társamat több tucat fegyveres ellen harcolni.

A fedélzeti lövész megsebesült, ezért Halling állt a forgócsövű géppuska mögé.

Brad Halling mesterlövész két társa kérte, hogy kiszállhassanak és megvédhessék a lelőtt helikopter túlélő pilótáját
Fotó: Brad Halling

A roncs alig néhány száz méterre feküdt a Super 61 becsapódási helyétől. A konvoj ekkor parancsot kapott, hogy forduljon meg, és törjön át a második roncsig, de az égő barikádokkal eltorlaszolt utcákon ez nagy nehézséget jelentett. Ezért Halling két társa háromszor is kérte, hogy leereszkedhessen a lelőtt géphez, és védje, amíg a konvoj odaér. 

Eszembe se jutott, hogy akkor látom őket életemben utoljára.

A harmadik kérésükre megkapták az engedélyt. Gary Gordon és Randy Shughart a sérült pilóta védelmében halt meg, miután több tucat milicistát és önkéntest lelőtt. 

Michael Durant volt a Super 64-es Black Hawk pilótája, egyedül ő élte túl a helikopter lezuhanását
Fotó: All That Is Interesting

A pilótát Aidid fegyveresei elhurcolták. Hat nap után sikerült elérni, hogy elengedjék. 

Ridley Scott filmje így ábrázolta a helikopterpilóta elfogását, illetve a két mesterlövész hősies harcát a pilóta védelmében.

Ekkor a Super 62-es Black Hawkot is RPG-találat érte. A páncéltörő gránát áthatolt a helikopter hasán, megsebesítette Brad Hallingot a lábán, majd a hajtóműben robbant fel. A helikopter eljutott a kikötőig, és ott a pilótáknak sikerült kényszerleszállást végrehajtaniuk vele. Halling azt mondta, a becsapódás hatalmas volt, de mindenki túlélte a fedélzeten. 

A személyzetért egy olyan helikopter érkezett, amely karbantartás alatt állt, és még nem fejezték be a javítását. Egy pilóta, aki meghallotta a Super 62 segélyhívását, a befejezetlen javítás ellenére felszállt vele, és kimentette a kikötőben rekedt társait. Halling lábát végül amputálni kellett. 

A konvojnak alig sikerült kijutnia Mogadishuból 

A járműoszlopot egy megfigyelő próbálta irányítani egy magasan repülő helikopterről, de mire az utasításait meghallották a legelső Humvee-ban, a terepjáró már túlhaladt az adott utcasarkon, ahol be kellett volna fordulnia. A sofőrök elvesztették a tájékozódó képességüket, és lassan már senki nem tudta a járműveken, hogy hol is vannak tulajdonképpen. 

Amerikai katonák és járművek Mogadishu egyik külső kerületében
Fotó: US Army 

John Burns őrmester előrerohant, hogy megtudja, mi a taktikai helyzet a környéken, amikor Joyce őrmester eltalálták. Mire betették egy terepjáróba, már sokkos állapotban volt, és útközben meghalt. Itt már gyerekek is lőttek az amerikaiakra. 

Megláttam az első fegyveres gyereket, 12 éves lehetett. Alig bírta el a Kalasnyikovot, de felemelte és meghúzta a ravaszt. Később sok fiatalt és gyereket láttam fegyverrel a kezében. 

A katonák védekeztek. Volt, aki úgy írta le ezt a helyzetet, mintha lőgyakorlaton lett volna. Jason Moore poszttraumás stressz-szindrómát kapott ettől a jelenettől.

Ma is borzasztóan felzaklat, ha arra gondolok, hogy lőttünk, és eldőlt valaki az utcasarkon. Megint lőttünk, megint eldőlt valaki. De nem hagyták abba, és csak jöttek és jöttek. Szürreális volt, túl könnyű célpontot jelentettek. Sorra haltak meg a szemünk láttára. 

17:40-re a konvoj már 2 órája tűz alatt volt, hiszen már akkor is lőttek rájuk, amikor a hotelhez hajtottak a foglyokért. A kerekeket kilőtték a szomáliaiak, a hűtőkből elfolyt a folyadék, a járművek padlóját és üléseit vér borította.

Mindenhonnan azt lehetett hallani, eltaláltak, eltaláltak!

18 órakor a járműoszlop végre visszavánszorgott a repülőtérre, de 90 ranger ott ragadt a helikopterek roncsainál. 

Ahogy besötétedett, az jutott eszembe, hogy ott fogunk meghalni.

A katonák a sebesültjeikkel együtt behúzódtak egy házba, de a falak résein át is lőttek rájuk a milicisták. Többen épp bent sebesültek meg. 

A Little Bird helikopterek nélkül nem lehetett volna kimenteni a rangereket Mogadishuból
Fotó: Military Time

Az ostromlottakat a Little Bird helikopterek támogatták, amelyek a környező utcákat lőtték. A helikopterek lőszert is vittek a katonáknak, de nem tudtak leszállni, mert az ellenség folyamatosan tűz alatt tartotta az épületet. 

Ki kell menteni a katonákat!

Montgomery altábornagy, az ENSZ-erők helyettes parancsnoka, és Garrison tábornok, a Task Force Ranger parancsnoka tudta, hogy ha nem sikerült eljuttatni egy járműoszlopot a rangerekhez, a katonáknak elfogy a lőszerük és a milicisták lemészárolják őket. 23:20-kor az ENSZ-csapatok bázisáról elindították a gyors reagálású erőt, a 10. hegyi hadosztály mentőcsapatát. Ez az egység nem vett részt Aidid üldözésében, a feladata az volt, hogy szükség esetén támogassa a rangereket és a Delta operátorait. A katonák beültek a maláj páncélosokba, és pakisztáni tankok biztosítása mellett elindultak a társaik kimentésére. 

Maláj páncélosok vitték az amerikaiakat a társaik kimentésére
Fotó: Reddit

Az ostromlottak hallották a járművel motorjának zaját az éjszakában, de a konvoj csak nem érkezett meg. Mike Kurth őrjítőnek nevezte ezt a várakozást.

Hol balról, hol jobbról hallottuk a motorzajt, és amikor már azt hittük, hogy végre odaérnek hozzánk, egyszer csak csend lett. A konvoj elment. 

Szomáliai fegyveresek az utcán. A képkocka egy gyenge minőségű VHS-videófelvételből származik
Fotó: Youtube

Bill David alezredes vezette a járműoszlopot. Az amerikai tiszt döbbenten tapasztalta, hogy a pakisztáni parancsnok az első égő barikádnál megállította a tankjait, és közölte, hogy azok nem mennek tovább, mert túl veszélyes a helyzet. A maláj sofőrök a lövészpáncélosokban szintén ódzkodtak attól, hogy a járműveikkel széttapossák az utcán felállított, hevenyészett, égő akadályokat. Ezért David alezredes embereinek ki kellett szállniuk a lövészpáncélosokból, és kézzel széthajigálni a barikádokat, hogy a menet továbbmehessen. 

A malájok nem beszéltek angolul, mi nem beszéltünk maláj nyelven, ráadásul életünkben először utaztunk a Condor páncélosokon. Nem ismertük a felszereléseit, eszközeit, vagy azt, hogyan kell kinyitni a páncélajtót. Közben hallottuk, ahogy a lövések kopogtak a páncélon. 

A mentőcsapat, a CSAR-csoport innentől fogva gyalog folytatta a harcot. Elhaladtak az Olympic hotel előtt, ahol Aidid emberinek a tanácskozása folyt délután. A hotelt szét kellett lőniük, mert minden ablakból lőttek rájuk. Utána egyenként átkutatták a házakat, hogy megtalálják a rangereket, akikről csak sejteni lehetett, hol rejtőznek. 

Az egyetlen fotó, amely a csata közben készült
Fotó: Wikipedia

Az első helikopter roncsa közelében Lee van Arsdale alezredes, a Delta parancsnokságának egyik tisztje állt a katonák élére, mert a saját századosuk egy másik tiszttel összeveszett azon, melyikük a rangidős. 

A helyzetet meg kellett oldani, ezért mint alezredes, azt mondtam nekik, hogy mivel az én rangom a legmagasabb, én fogom vezetni a támadást. Szerencsére a rangerek elfogadták, hogy a Delta Force egy tisztje legyen a parancsnokuk.

Van Arsdale átvette a parancsnokságot és rohamra vezette a mentőcsapatot. Sikerült áttörniük a Super 61-es Black Hawk roncsához. Itt óvatosan, nehogy egymásra lőjenek az amerikai katonák, az ostromlottak tisztje és Arsdale a rádió segítségével megkeresték egymást a sötétben.

Arra gondoltam, hogy azonnal mindenki be kell ültetni a járművekbe, és kivinni onnan. A pilóták holttestéhez azonban nem fértünk hozzá, mert a helikopter az oldalán feküdt. Hajnal 03:30-ig dolgoztunk azon, hogy ki tudjuk emelni a két pilótát az üléseikből, de végül sikerült. Senkit nem hagyhattunk ott. 

A munkát nehezítette nemcsak a milicisták lövöldözése, hanem az is, hogy az amerikaiak nem készültek műszaki eszközökkel, szerszámokkal.

Az elveszett szakasz a másik Black Hawk roncsánál

Az Alfa századnak további 250 métert kellett megtenni a másik roncsig, de a pergőtűzben nagyon lassan haladtak. Amikor a roncshoz értek, látták a vérfoltokat a gépben és a talajon. Rodney Burke azt mondta, a katonák kiabálni kezdték a pilóták és a mesterlövészek nevét, mert ekkor még nem lehetett tudni, hogy élve hurcolták-e el őket. 

Kalyibáról kalyibára haladtunk, megpróbáltuk átfésülni a környéket, hátha egy pincében vannak, vagy egy hátsó udvarban, de nem találtuk őket. 

Mark Hollis hadnagy, a második szakasz parancsnoka néhány emberével együtt elszakadt a többiektől az éjszakában. A hadnagy rádiója nem működött, de egy katonájának sikerült venni a parancsnokság adását. 

Odakiáltottam a hadnagynak. "Hé, hadnagy úr, a bázison azt hiszik, hogy mindannyian meghaltunk. 

Mire a hadnagy elkérte a rádióját, kiállt az utca közepére a szomáliai lövések ellenére, hogy megfelelő legyen az adás, és a nyílt frekvencián ezt jelentette:

Itt a második szakasz. Nem haltunk meg, beszorítottak minket egy sikátorba. 

A roncsnál levő csapat parancsnoka utasítására az elveszett szakasz emberei világítórakétát lőttek az égre. Ekkor derült ki, hogy majdnem 1 kilométerre vannak a többiektől. 

Amerikai katonák Mogadishuban, 1993-ban
Fotó: NARA

Az elveszett szakaszt végül a pakisztáni páncélosok mentették ki. Abdul Aziz Latif őrnagy megtagadta a parancsnoka utasítását, és a tiltás ellenére odahajtott a tankokkal a szakasz búvóhelyéhez. Addigra minden amerikai már megsebesült ebben a csoportban. 

A mogadishui mérföld, avagy a reggeli futás

Felkelt a nap. A roncsoknál levő csapat tagjai tudták, hogy nemsokára elfogy a lőszerük. 

Úgy voltam vele, nem érdekel, hogyan, de el kell tűnnünk innen, különben végünk. 

Van Arsdale, a Delta ezredese úgy döntött, hogy gyalog kell kitörniük, és eljutni a maláj és pakisztáni páncélosokig. 

A gyors reagálású erőt küldtem előre, ők voltak a legjobb állapotban. Középre a Deltát tettem, mert ők voltak a legtapasztaltabbak, és onnan előre, és hátra is be tudtak avatkozni, ha szükség volt erre. A sor végén magam jöttem a rangerekkel és a sebesültekkel, akik már 17 órája harcoltak étlen-szomjan. 

Amerikai katonák utcai harcban
Fotó: Military.com

A résztvevők szerint Ridley Scott filmje hűen mutatta be, ahogy a katonák Mogadishu utcáin küzdötték magukat a tankok felé. A csapatnak harcolva kellett megtennie 1,600 métert, egy mérföldet a konvojig. Ebből származott később a „Mogadishu mérföld” kifejezés az amerikai haderőben. Keith Emerson, az Alfa század tagja azt mondta, ugyanazon az útvonalon haladtak, mint amelyen a roncsig jutottak, mégis más volt ez a reggeli menetelés.

Befelé jövet egy tárat lőttem el, kifelé menet ötöt. Ennyivel intenzívebb volt a harc. A milicisták mindent elkövettek, hogy ott maradjunk. 

Amikor a katonák elérték a lövészpáncélosokat, bezsúfolódtak a szűk szállítóterekbe. 

Az ENSZ-kontingens egy pakisztáni páncélosa

Ekkor tudatosult sokakban, hogy most már biztonságban vannak.

Egymásra néztünk. Leírhatatlan eufóriát éreztünk, ahogy egymás hegyén-hátán ültünk, feküdtünk, de védve voltunk. Lehet, hogy túléltük? 

A maláj ENSZ-páncélosok végül a szomáliai milícia tüzében indultak el, és juttatták biztonságba az amerikai katonákat. Aki nem fért be a járművekbe, az oszlop után futott. Ezekre a gyalogosokra már nem vadásztak a milicisták. 

Epilógus

A kimerült amerikai katonák a pakisztáni ENSZ-erők által elfoglalt focistadionba érkeztek. Itt szembesültek a veszteségekkel, hiszen sok hullazsákot láttak a földön, és rengeteg volt a sebesült. 

Persze, az ütközet közben is láttam, hogy meghaltak a társaim, de itt, a stadionban zuhant ránk a tudat, milyen veszteségeket szenvedtünk. Túléltük a csatát, de nagy árat fizettünk. 

A mogadishui csataként elhíresült, véres ütközetben 18 amerikai meghalt, 84 megsebesült. Az ENSZ maláj csapatai egy halottat és hét sebesültet vesztettek, a pakisztáni kontingensből pedig két katona sebesült meg.

Képkocka Ridely Scott filmjéből, amely valósághű módon mutatta be a csata intenzitását
Fotó: The Lafayette Observer

A szomáliai oldalon nincsenek pontos adatok a veszteségekről. Valószínűleg legalább 300 milicista és önkéntes meghalt a harcban, és kb. 800 megsebesült.

Bill David, aki alezredesként vezette akkor a konvojt, és altábornagyként szerelt le, azt mondja, nem szabad elfelejteni, hogy 18-20 éves fiatalemberek vívták meg ezt a csatát. 

Szinte még gyerekek voltak, mégis helytálltak. Nem rajtuk múlott, hogy a katonai győzelmünk politikai vereség lett. Szakmailag ma sem találok kifogást azon, ahogy harcoltunk, és katonaként semmit nem csinálnék másképp. Minden mást beszéljenek meg a politikusok.

Amerikát sokkolták azok a képek, amelyek azt mutatták, ahogy a szomáliai civilek a halott amerikaiak holttestét vonszolják az utcán. A harc és a veszteségek nyomán a Fehér Ház kivonta az amerikai katonákat Szomáliából, és az ország visszasüllyedt a törvénytelenség és a polgárháború mocsarába. 

Ujjongó tömeg az egyik Black Hawk roncsánál
Fotó: AFP

Egy évvel később az ENSZ is megszüntette a segélyek kiosztását, mert a hadurak rablóbandái életveszélyessé tették a helyzetet az afrikai országban, ahol megjelentek az iszlámista terrorszervezetek is,

Mohamed Farrah Aididot sosem állították bíróság elé. 1996-ban halt meg, miután megsebesült egy olyan lövöldözésben, amelyben korábbi szövetségesei támadtak rá. 

Az alábbi videóban korabeli katonai légi felvételeket láthatnak az akcióról. 

Itt pedig Brad Halling őrmester angol nyelvű visszaemlékezését nézhetik meg a csatáról.