Több ezer élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait találták az emberi szervezetben

Több, mint 3600 élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait azonosították az emberi szervezetben
Több, mint 3600 élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait azonosították az emberi szervezetben
Vágólapra másolva!
Szakemberek több mint háromezer-hatszáz, az élelmiszerek csomagolásában vagy elkészítésében használt vegyi anyagot mutattak ki az emberi szervezetben. Az élelmiszer-csomagolások közül néhány ráadásul veszélyes az egészségre, míg másokról keveset tudunk, derült ki egy most közzétett tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A most azonosított, több ezer vegyi anyag közül mintegy százról állítják a tudósok, hogy az emberi egészségre nézve „nagy aggodalomra ad okot”. Az élelmiszer-csomagolásokban található vegyi anyagok némelyike viszonylag jól tanulmányozott, és már kimutatták őket az emberi szervezetben, mint például a PFAS-t és a biszfenol A-t; és mindkettő tiltólistán szerepel.

Több, mint 3600 élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait azonosították az emberi szervezetben
Több mint 3600 élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait azonosították az emberi szervezetben
Fotó: Monty Rakusen/Getty Images

Némelyik vegyi anyag egészségügyi hatásairól azonban még keveset tudunk, ezért további kutatásokra van szükség azzal kapcsolatban, hogy a csomagolásban használt vegyi anyagok hogyan kerülnek az élelmiszerekkel együtt lenyelve a szervezetbe

– mondta Birgit Geueke, a zürichi székhelyű, nem kormányzati szervezet, az Food Packaging Forum Foundation munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A kutatók korábban mintegy 14 ezer élelmiszerrel érintkezésbe kerülő vegyi anyagot (FCC) katalogizáltak, amelyek a műanyagból, papírból, üvegből, fémből vagy más anyagokból készült csomagolásokból képesek „bejutni” az élelmiszerekbe, de az élelmiszer-előállítási folyamat más részeiből is származhatnak, például szállítószalagokról vagy konyhai eszközökről. Ezután rákerestek ezekre a vegyi anyagokra a meglévő biomonitoring adatbázisokban, amelyek emberi mintákban lévő vegyi anyagokat követnek nyomon.

 

Veszélyes lehet az élelmiszer-csomagolás

A csapat arra számított, hogy mindössze néhány száz FCC-t talál, ehelyett meglepődtek, amikor összesen 3601-et találtak – az összes ismert élelmiszerrel érintkezésbe kerülő vegyi anyag negyedét.

Ez a tanulmány nem tudja kimutatni, hogy ezek a vegyi anyagok szükségszerűen az élelmiszer-csomagolásból kerülnek a szervezetbe, mivel „más expozíciós források is lehetségesek”. A „nagy aggodalomra okot adó” vegyi anyagok között számos PFAS (perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok), más néven „örökkétartó” vegyi anyagot találtunk, amelyeket az elmúlt években az emberi test számos részében kimutattak, és számos egészségügyi problémával hozhatunk összefüggésbe

– hangsúlyozta Geueke, hozzátéve, hogy kevés a bizonyíték ezeknek a vegyi anyagoknak az egészségre gyakorolt ​​hatásaira.

Ugyancsak kimutatták a:

  • biszfenol A-t, egy hormonzavaró vegyi anyagot, amelyet a műanyagok előállításához használnak, és amelyet számos országban már betiltottak;
  • egy másik hormonzavaró vegyi anyagot, a ftalátok-at, amelyeket a meddőséggel hoztak összefüggésbe;
  • illetve a kevésbé ismert aoligomert, amely szintén a műanyaggyártás mellékterméke.
Az élelmiszer csomagolások közül néhány igen veszélyes az egészségre
Az élelmiszer-csomagolások közül néhány igen veszélyes az egészségre
Fotó: Pinterest

A toxikológiában egy régi mondás szerint „az adag teszi méreggé” ezeket. A Journal of Exposure Science and Environmental Epidemiology című folyóiratban pubikált tanulmány egyik korlátja az volt, hogy nem tudta megmondani, hogy bármelyik vegyi anyagnak különösen magas volt-e a koncentrációja. A tudósok figyelmeztettek azonban arra, hogy ezek könnyen kölcsönhatásba léphetnek egymással, és rámutattak, hogy egyetlen mintában akár harminc különböző PFAS-t is találtak.

Geueke ezért azt javasolta, hogy csökkentsük a csomagolással való érintkezési időt - és kerüljük az élelmiszerek felmelegítését abban a csomagolásban, amelyben azok érkeztek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!