Föld-szerű bolygó: nyugtalanító felfedezést tettek a tudósok

Vágólapra másolva!
Csillagászok felfedeztek egy távoli, Föld-szerű bolygót, amely hátborzongató betekintést nyújt abba, hogyan nézhet ki a Föld több milliárd év múlva.
Vágólapra másolva!

Az újonnan felfedezett bolygó egykor talán lakható volt, és egy csillag körül keringett, hasonlóan úgy, ahogy a mi planétánk kering a Nap körül. Az anyacsillag azonban megsemmisült, a körülötte mozgó Föld-szerű bolygó pedig kilökődött az űrbe. Egyes tanulmányok szerint a Napunk körülbelül egymilliárd év múlva kezdi meg haláltusáját. Ha ez bekövetkezik a Föld hasonló sorsra juthat, mint az újonnan felfedezett planéta.

A Föld-szerű bolygó csillaga fehér törpévé vált
A Föld-szerű bolygó csillaga fehér törpévé vált
Fotó: Science Photo Library via AFP

A most felfedezett Föld-szerű bolygó Földünk jövőjét mutatja meg

Az új bolygó és anyacsillaga a Tejútrendszer központi régiójának közelében található, mintegy 4000 fényévre tőlünk. 2020-ban észlelték először, de a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) csillagászaiból álló kutatócsoportnak csak most sikerült részletesebben tanulmányoznia a hawaii Keck-távcső segítségével. Eredményeik alapján a Föld-szerű bolygó jelenleg egy fehér törpecsillag körül kering. A fehér törpék elpusztult csillagok sűrű, forró magjai.

Mielőtt a csillag elpusztult volna, ez a bolygórendszer nagyon hasonlíthatott a Naprendszerhez. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a vizsgált Föld-szerű bolygó több milliárd évvel ezelőtt életet hordozhatott. Ma már csupán egy sziklás, kopár égitest, amely a fehér törpe lakhatósági zónáján kívül tartózkodik. 

Sajnos a fehér törpe és bolygójának esete a mi Napunk, valamint a Föld sorsát is előrevetíti. Egyes tanulmányok szerint csillagunknak még egymilliárd év van hátra az életéből. 

A Nap pusztulása elpárologtatja a Föld óceánjait és megduplázza a Föld keringési sugarát. Persze csak abban az esetben, ha a Nap tágulása nem nyeli el előbb a bolygónkat.

  • Ahogy a Nap belép a vörös óriás fázisba – vagyis a halála előtti utolsó szakaszba -, felfúvódik, majd elnyeli a Merkúrt és a Vénuszt. 
  • Ezzel párhuzamosan a túlélő bolygók – például a Föld – keringési pályája megváltozik, amely talán esélyt teremt bolygónk megmaradására.

Jelenleg nincs konszenzus arról, hogy a Föld túlélheti-e a Nap vörös óriássá válását. Bolygónk mindenesetre még körülbelül egymilliárd évig lesz lakható, majd az óceánok elpárolognak az elszabadult üvegházhatás miatt. Ha el is nyeli a Földet a Nap, akkor bolygónk már halott égitest lesz”

- mondta a kutatás vezető szerzője, Keming Zhang, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa a kiadott közleményben

Ma már kietlen, sivár égitest a felfedezett Föld-szerű bolygó

Nyolcmilliárd év múlva a Nap megkezdi végső átalakulását, és „halott” fehér törpévé fog válni. Külső rétegei szertefoszlanak, csupán egy sűrű, izzó gömböt hagynak maguk után, amely akkora lesz, mint a Föld, ám még mindig rendelkezni fog a Nap eredeti tömegével. 

Ha a Föld túléli a vörös óriássá alakulást, akkor körülbelül kétszer olyan messzire kerül a Naptól, mint most. Ezzel az új pályával jóval a keletkező fehér törpe lakhatósági zónáján kívülre kerül. 

A kutatók szerint ez történhetett azzal a bolygóval is, amelyet most a Keck-teleszkóppal vizsgáltak. A Keming és kollégái által talált Föld-szerű bolygó eredetileg a mi világunkhoz hasonló pályán keringett. Túlélte saját csillagának vörös óriássá válását, de távolabbra lökődött eredeti helyétől, és most egy olyan pozícióban kering, amely lehetetlenné teszi az élet megmaradását a felszínén. 

A kutatócsoport a Nature Astronomy című folyóiratban tette közzé eredményeit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!