Úgy tűnik, hogy ezt a „nagy pusztulást” az események összetett sorozata vezérelte. A Science folyóiratban publikált, új tanulmány szerint a mai El Niñókhoz hasonló, hosszan tartó és intenzív éghajlati ingadozások kétségtelenül tovább rontották az amúgy is rossz helyzetet, amelyek a Föld legpusztítóbb kihalási eseményét eredményezték.
A Kínai Földtudományi Egyetem geológusa, Yadong Sun vezette nemzetközi kutatócsoport a tengervíz hőmérsékletének ingadozását mérő, úgynevezett proxykópiák és a klímamodellezés aktualizált változatainak felhasználásával szimulációkat dolgozott ki az óceáni és légköri áramlatok mintegy 250 millió évvel ezelőtti apályára és áramlására vonatkozóan.
Az élet változatossá vált a katasztrofális kihalásokat megelőző évezredekben, amelyek során a perm időszakot a dinoszauruszok első kora, a triász váltotta fel. A kontinensek összeolvadását egyetlen globális óceán vette körül, ami egyfajta száraz belső térséget hozott létre, amelyet hűvös part menti vizek szegélyeztek. A tűlevelűek erdővé sűrűsödtek, miközben a mai emlősök, madarak és hüllők négylábú ősei az ágaik alatt szaladgáltak.
A dolgok egy ideig rendben mentek, de aztán komoly változás történt; a tetrapodák családjainak mindössze tíz százaléka jutott el a következő generációig. Évmilliókkal később az óceáni fajok egymás után tűntek el, míg végül csak minden ötödik faj élte túl a körülményeket. A világ azóta sem látott ilyen mértékű pusztulást, ami arra késztette a kutatókat, hogy feltegyék a kérdést: miért volt ez a bizonyos időszak ennyire veszélyes.
Egy hatalmas vulkáni kőzetréteg a mai Szibéria területén a 252 millió évvel ezelőtti perm-triász határon átnyúló kiterjedt vulkáni tevékenységre utal, amely túlságosan véletlen ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk
– mutattak rá a tudósok a ScienceAlert online tudományos portálnak, akik azt gyanítják, hogy a folyamatos kitörések különböző tovagyűrűző hatásokat váltottak ki az ózontól és a légkör felmelegedéséhez szükséges szén-dioxidtól, miközben a mikrobák virágzása oxigénnel árasztotta el az óceánokat, mielőtt azt újra kiszívta volna.
Bármilyen katasztrofálisan is hangzik ez, de a bioszféra már anélkül szembesült ilyen pusztítással, hogy komoly veszteségek közelébe került volna.
A robusztusabb fajok alkalmazkodtak a barátságtalan körülmények változásaihoz, például a sarkok felé költöztek, vagy új menedék- és vízforrásokat kerestek.
A szakemberek eddig nem vizsgálták a hőmérséklet és a csapadék nagy, rövid távú ingadozásainak hatását. Az időjárás ingadozásai, amelyek árvizeket és aszályokat, hőhullámokat és hideghullámokat okoznak, még ma is felelősek a széles körű ökológiai veszteségekért. A kutatók az ősi tengeri élőlények megkövesedett fogaiban található oxigénizotópok arányait elemezve megbecsülték a hőmérséklet-változások időbeli alakulását, ami a légköri légáramlatok némi komoly gyengülését feltételezte.
Napjainkban a tenger felszíni hőmérsékletének hasonló zonális elmozdulásait tapasztalhatjuk, amely a Walker-körforgás néven ismert visszacsatolási ciklust jelenti.
Amikor ez a légkör megenyhül:
Ezek az El Niño események enyhén szólva is problémásak, pedig csak egy-két évig tartanak.
Az eredmények ráadásul új megvilágításba helyezhetik a mai éghajlati válságot, mivel az előrejelzések szerint a modern El Nino események egyre erősebbek és gyakoribbak lesznek, ami a világ számos ökoszisztémájára hatással lehet.