A híd túl messze volt: 80 éve indult a világtörténelem legnagyobb légideszant háborúja

Nyolcvan éve, 1944. szeptember 17-én kora délelőtt az égből érkező és egyre jobban erősödő motorzúgás hangjára figyeltek fel a közép-angliai települések vasárnapi misére siető lakosai. A fülsiketítő hangorkánná fokozódó zaj az eget elborító sok száz csapatszállító repülőgéptől, a Market Garden hadművelet deszantos egységeit Hollandiába szállító C-47-seitől származott. A hihetetlen látványba belefeledkezett bámészkodóknak ekkor még fogalmuk sem volt arról, hogy a történelem legnagyobb légi-deszantos hadművelete kezdetének váltak a szemtanúivá. Ezen a napon ugyanis az angolszász szövetségesek három légi úton szállított hadosztályt indítottak útnak Hollandiába, mélyen a német vonalak mögé azzal a céllal, hogy rajtaütésszerűen elfoglalják a Rajnán átívelő nagy közúti hidakat, utat nyitva ezzel a náci Németország szívére irányzott egyetlen halálos csapásnak. Bernard L. Montgomery brit tábornagy, a Market Garden szellemi atyja azt remélte, hogy ezzel a vakmerő akcióval halálos mattot adhat a Harmadik Birodalomnak, és karácsonyra már hazatérhetnek a katonái.

Az angolszász szövetségeseknek a „D-day”, vagyis az 1944. június 6-án sikeresen végrehajtott nagy partraszálló hadművelet után csaknem másfél hónapig elhúzódó véres csatározások árán, július végén sikerült kitörniük a normandiai hídfőből. Ekkortól kezdve  úgy tűnt, hogy nem maradt olyan ellenséges erő, ami feltartóztathatná a mélyen Franciaországba nyomuló szövetségesek diadalmas előretörését. Augusztus 25-én felszabadult Párizs, szeptember 2-án pedig a belgiumi Antwerpen, az egyik legfontosabb nyugat-európai kikötő került a szövetségesek kezére. Szeptember első napjaiban az amerikai és a brit csapatok betörtek Belgiumba majd Hollandiába is, a német határ felé szorítva Gustav-Adolf von Zangen vezérezredes szétesés határán álló és leharcolt 15. hadseregét. A sorozatos sikerek hatására euforikus hangulat uralkodott el a szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower tábornok főhadiszállásán, mivel reális lehetőségnek látszott, hogy néhány héten belül már a náci Németország területén fognak folytatódni a hadműveletek.

A Market Garden volt a világtörténelem legnagyobb légideszant-akciója Forrás: WW2

Kérjetek mielőbbi fegyverszünetet, idióták!

A nyugati összeomlás súlyos krízist okozott a német hadvezetésben. Az 1944. július 20-án gróf Claus von Stauffenberg ezredes és összeesküvő társai által megkísérelt Hitler-ellenes merénylet, illetve katonai puccs kudarcba fulladt; Adolf Hitler kisebb sérülésekkel túlélte a rastenburgi főhadiszálláson végrehajtott pokolgépes merényletet. 

A balul elsült államcsíny-kísérlet után a Führer őrjöngő bosszúja nem ismert határokat, 

és a válságos hadi helyzettel mit sem törődve óriási tisztogatást rendelt el a német tábornoki karban. A bosszúszomjas Hitler leváltotta a nyugati front főparancsnokát, Günther von Kluge tábornagyot, de a vezér paranoiás gyanakvása nem kerülte el a nyugati front másik kiemelkedő német parancsnokát, Erwin Rommel marsallt sem. A tisztogatási hullám a lehető legrosszabbkor érte a német hadvezetést, mert nemcsak a nyugati, hanem a keleti fronton is katasztrófával fenyegetett a hadi helyzet.

Rommel ( a kép bal szélén) és von Rundstedt (középen), a nyugati front főparancsnoka
Fotó: Bundesarchiv

A Vörös Hadsereg 1944. június 22-én elindított hatalmas offenzívája, a Bagratyion hadművelet augusztus végére kiszorította a német hadseregcsoportokat Belorussziából és Nyugat-Ukrajnából, a hadműveletek pedig áttevődtek Lengyelország, valamint a Balkán területére. Az összeomlással fenyegető helyzet nem tűrt halasztást, ezért Hitler – lenyelve a békát –, visszahívta aktív szolgálatba az általa korábban „kimerültség és ideggyengeség” címén felmentett, illetve vérig sértett idős porosz marsallt, a kiváló hadvezért, Gerd von Rundstedt vezértábornagyot. A régi vágású arisztokrata, von Rundstedt soha sem volt túl nagy véleménnyel a goebbelsi propagandában „minden idők legnagyobb hadvezérének” kikiáltott Hitler katonai képességeiről, akit szűk baráti körben megvetően csak „hülye osztrák káplárként” emlegetett.

Gerd von Rundstedt vezértábornagy, 1944-ben
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

Von Rundstedt, amikor átvette a nyugati front parancsnokságát, áldatlan helyzettel szembesült. Már a megérkezése napján minderről kendőzetlen őszinteséggel telefonon tájékoztatta Wilhelm Keitel vezértábornagyot, a német véderő főparancsnokság, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) főnökét. Von Rundstedt – hasonlóan Hitlerhez – Keitelt sem tartotta sokra, akit „a német hadsereg sírásójaként” emlegetett. Amikor Keitel a válságos helyzettel szembesülve telefonbeszélgetésük végén kétségbeesett hangon megkérdezte a mogorva porosz tábornagyot, hogy mit tegyenek, Rundstedt csak ennyit válaszolt: „Kérjetek mielőbbi fegyverszünetet, idióták!”

Nyugalom, Monty, ilyen hangon nem beszélhet velem, elvégre  a főnöke vagyok!

A nyugati német hadseregcsoport válsága adhatott ugyan jókedvre okot az amerikai és a brit tábornokoknak 1944 szeptemberének első napjaiban, ám a szövetséges főparancsnokságon ennek ellenére sem volt felhőtlen a hangulat. A július utolsó napjaitól kibontakozó szövetséges offenzíva vártnál sokkal gyorsabb előretörése miatt ugyanis rendkívül megnyúltak az utánpótlási vonalak. A szövetségeseknek hiába sikerült megszerezniük Antwerpen kikötőjét, a németek olyan alaposan szétrombolták a kikötői berendezéseket, hogy továbbra is Normandiából, a La Manche-csatorna partjáról kellett eljuttatni a hadianyagot a német határ felé közeledő angolszász csapatokhoz. Mindez óvatosságra késztette a főparancsnokot, Eisenhower tábornokot.

Az angolszász szövetségesek főparancsnoka, Eisenhower tábornok
Fotó: Wikimedia Commons

A főparancsnokot az is elgondolkodtatta, hogy szeptember elejétől jelentősen megerősödött és szervezettebbé vált a német ellenállás. Éppen ezért a lassabb és megfontoltabb előrenyomulást szorgalmazta a nyugati front teljes hosszán, ellenezve az egy-egy pontra koncentráló mély betöréseket, amiket „kalandor akcióknak” tartott. Emiatt meg is gyűlt a baja két öntörvényű és egyéni dicsőségre szomjazó „primadonna-tábornokával”, a brit Montgomery marsallal, és az amerikai George Patton tábornokkal. Az egymást szívből gyűlölő két tábornok mindennek volt mondható, csak csapatjátékosnak nem. A bő szárú kopott kordbársony nadrágjáról, kinyúlt pulóveréről és jelvényekkel teleaggatott hatalmas fekete barettjéről ismert Montgomery, »El-Alamein oroszlánja« excentrikus, a felülről érkező parancsokat nehezen tűrő egyéniségnek számított. 

A Market Garden kiötlője, Montgomery tábornagy
Fotó: WW2

Eisenhower másik »primadonnája«, George Patton sem volt könnyebb eset. Az extrovertált, hirtelen haragú, lovagló pálcát és elefántcsont-markolatú ezüst Coltot viselő Patton, Montgomeryhez hasonlóan nehezen viselte Eisenhower „óvatoskodó” stratégiáját, és szívesebben ment volna a saját feje szerint. „Monty” – ahogyan a társai becézték a brit tábornagyot –, a nyugati fronton augusztus végére kialakult helyzetből arra a következtetésre jutott, hogy soha sem lesz ennyire kedvező a helyzet egy olyan rajtaütésszerű akcióhoz, ami egyetlen csapással a náci Németország szívéig hatolhat, Hitler bukását okozva. Ezt a vakmerő akciót – természetesen senki mással sem osztozkodva a remélt dicsőségben –, egyedül ő maga akarta levezényelni. Montgomeryt rendkívül felbosszantotta Eisenhower szerinte túl lassú és „civil” hadvezetése.

Montgomery riválisa, George Patton tábornok
Fotó: U.S. Army Photo/Signal Corps

Éppen ezért elhatározta, hogy jobb belátásra bírja a főparancsnokot, akit egyszersmind rákényszerít tervének támogatására is. 

Eisenhower visszaemlékezése szerint Montgomery úgy rontott be hozzá, „mint Jézus a templomba, hogy kikergesse a kufárokat.”

Amikor a brit marsall emelt hangon elkezdte kritizálni a főparancsnok hadvezetési módszerét, Eisenhower félbeszakította: „Nyugalom, Monty! Ilyen hangon nem beszélhet velem, elvégre én vagyok a főnöke.” A főparancsnok közbeszólásától Montgomery hirtelen lehiggadt: „Igaza van, uram, elnézést!” Ezután már nyugodt hangnemben folytatódott tovább a társalgás, és Monty részletekbe menően beavatta Eisenhowert vakmerő vállalkozásának tervébe.

A németek pont Arnhem közelében helyeztek pihenőbe egy harcedzett SS-seregtestet

A brit tábornagy terve, ami a Market Garden (Veteményeskert) fedőnevet kapta, lényegét tekintve két egymással szorosan összekapcsolódó hadmozdulatból állt. A hadművelet első szakaszában három, légi úton szállított hadosztályt dobtak volna le mélyen a német vonalak mögé, hogy elfoglalják a Rajnán átívelő három nagy holland közúti híd, Eindhoven, Nijmegen és Arnhem átkelőit. A hidak elfoglalása után a belga-holland határon várakozó páncélos hadtest alakulatai pedig „átrobogtak” volna a megszállt hidakon, hogy meg se álljanak a német ipar központjáig, a védtelen Ruhr-vidékig. Montgomery számítása szerint a Ruhr-vidék elvesztése – ami a német hadiipar legfontosabb központja volt – olyan súlyos csapást jelentene a náci Németország számára, hogy ettől Hitler rendszere napokon belül összeomlana. 

1944 szeptember elejére felerősödött a német ellenállás
Fotó: U.S. Army Photo

Eisenhower rövid töprengés után tábornokai aggályai és Patton dühöngése ellenére zöld utat adott Montgomery tervének, amit a brit miniszterelnök, Winston Churchill is hathatósan támogatott. Így született meg a Market Garden hadművelet, minden idők legnagyobb légideszant-vállalkozásának terve. Akadt viszont egy komoly probléma: a grandiózus terv előkészítésére csak alig két hét állt rendelkezésre. 

Miközben Montgomery és a szövetséges vezérkar lázas sietséggel hozzáfogott a Market Garden megszervezéséhez, Gerd von Rundstedt is nekilátott a harcokban szétzilált nyugati hadseregcsoport újjászervezéséhez. 

Ennek keretében a nyugati védelmi harcokban magát többszörösen is kitüntetett és Wilhelm (Willy) Bittrich SS-Obergruppenführer (SS-altábornagy) parancsnoksága alatt álló II. SS-páncéloshadtestet pihentetés és feltöltés céljából ideiglenesen kivonta az arcvonalból.

Wilhelm Bittrich tábornok (a kép jobb szélén), a harcedzett II. SS-páncéloshadtest parancsnoka
Fotó: Bundesarchi/Büschel

A harcedzett SS-alakulatoknak az Arnhem melletti erdőséget jelölte ki várakozási körletként. A hadtestet alkotó két elit SS-páncéloshadosztály közül Walter Harzer Obersturmbannführer (alezredes) ideiglenes parancsnoksága alatt álló 9. Hohenstaufen hadosztály személyi állománya arra kapott parancsot, hogy nehézpáncélosaik átadása után vagonírozzanak be, és szeptember 17-én délután induljanak vissza Németországba a hadosztály teljes feltöltése céljából. Montgomery és törzse ekkor még nem sejtette, hogy a hadművelet egyik legfőbb kulcspontjának számító Arnhem környékén harcedzett SS-páncélosalakulatok rejtőznek a város körüli erdőkben. 

Egy német Stug-III rohamlöveg. Anhem körzetében harcedzett német páncélosalakulatok állomásoztak
Fotó: Bundesarchi/O.Ang

A holland földalatti ellenállás ügynökei hiába jelezték időben a brit katonai hírszerzésnek, hogy Arnhem körzetében SS-páncélosalakulatok bukkantak fel, Browning tábornok, a légideszant-művelet parancsnoka egyszerűen nem adott hitelt ezeknek az aggasztó híreknek. Amikor az angol légi felderítés is olyan felvételeket mutatott be a brit tábornoknak, amelyeken jól látszottak az erdő szélén álcázva rejtőzködő páncélosok, Browning erre úgy reagált, hogy ezek csupán a 15. német hadseregtől lemorzsolódott olyan demoralizált, „pihés állú kölykökből, és rémült aggastyánokból” álló alakulatok maradványai lehetnek, akik minden bizonnyal már az első puskalövésre meg fognak futamodni.

 

Mindenáron menni akartak, lesöpörték a hírszerzés figyelmeztetését

 

A rohammunkával elkészített Market Garden hadműveleti tervnek – akármilyen zseniális is volt – akadt néhány gyenge pontja. Az egész vállalkozás sikere a meglepetésen és az óramű pontossággal kidolgozott ütemterv betartásán alapult. A hadműveleti terv kidolgozói eredetileg azzal számoltak, hogy már az első napon mindhárom hadosztályt ledobják a bevetési körzetekben. Ámde a logisztikai tervezés során kiderült, hogy egész Angliában nincs annyi szállítógép, ami képes lenne egyszerre elszállítani a támadásra kijelölt erőket. Ezért úgy kellett módosítani a tervet, hogy három egymást követő napon szállítják át Hollandiába a deszantos egységeket.

Amerikai C-47-es szállítógép. Nem volt elegendő repülőgép mindhárom hadosztály első hullámban való ledobásához
Fotó: U.S. Army Photo

Ez viszont egy újabb, ráadásul kiszámíthatatlan tényezővel, az időjárással tette még bonyolultabbá a hadművelet kivitelezését. A grandiózus akció csak akkor járhatott sikerrel, ha mindhárom hidat elfoglalják, és ezeket szilárdan a kezükben is tartják az átkelők megszállására kijelölt alakulatok. A három híd közül az arnhemi számított a legfontosabbnak.

De a hadművelet szárazföldi része, a „Garden” sem tűnt sétagaloppnak. 

Brian Horrocks altábornagy XXX. hadtestének ugyanis egy keskeny és magas töltésen kellett végighaladnia ahhoz, hogy elérje a hidakat. A töltésen libasorban haladó harckocsik pedig német támadás esetén nagyon könnyen egérfogóba szorulhattak. Montgomery és törzse úgy vélte azonban, hogy ezek mind elfogadható kockázatok, így szabad jelzést adott az akció szeptember 17-i elindításához. A hatalmas légi armada első hulláma 1944. szeptember 17-én vasárnap délelőtt  emelkedett a magasba a közép-angliai repterekről.

Baljós jelek sorozata, amiről Monty mit sem tudott

Aznap délben az Arnhem melletti Hartenstein Hotelben Walther Model tábornagy, „Hitler tűzoltója”, akit a Führer a hollandiai válság felszámolására helyezett át a keleti frontról, éppen ebédelni készült. A kellemes, kedélyes ebédnek azonban a kintről beszűrődő egyre erősebb motorzúgás hangja vetett véget. A marsall kirohant a hotel teraszára, és amit látott, attól még a monokli is kiesett a szeméből; a szállodától nem túl nagy távolságra fekvő rét felett ugyanis ejtőernyősök százai ereszkedtek alá a folyamatosan elzúgó szállítógépekből. Model az első pillanatokban nem is értette, hogy mit kereshetnek itt az angol deszantosok, hiszen nincs itt semmi sem. 

Model tábornagy először azt hitte, hogy őt akarják elfogni az angol ejtőernyősök
Fotó: Wikimedia Commons

Azután hirtelen a homlokára csapott: Megvan, az ő elfogására érkezhettek ide az angolok! Azonnal kérette a kocsiját, és sietősen hívta Wilhelm Bittrich tábornokot, teljes harckészültséget rendelve el a II. SS-páncéloshadtestnek. Bittrich azonban jóval gyakorlatiasabban látta az eseményeket, mint az izgatott marsall, és rájött, hogy az angoloknak az arnhemi nagy híd megszerzése lehet a céljuk. Ezért késedelem nélkül utasította Harzert, a vasúti kocsikra már felrakodott és indulásra kész 9. Hohenstaufen hadosztály parancsnokát, hogy hogy villámgyorsan vagonírozzanak ki és álljanak harcrendbe. Ugyancsak teljes harckészültséget rendelt el Heinz Harmel Brigadeführer (vezérőrnagy) 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztályának, arra utasítva a tábornokot, hogy vegyék fel a harcot, és semmisítsék meg az Arnhem határában landolt angol deszantos egységeket. 

Az első német rohamot sikeresen feltartózatták az angolok az arnhemi hídon
Fotó: WW2

Roy Urquhart vezérőrnagy 1. brit légideszant-hadosztályának ejtőernyősei sikeresen landoltak leszállási körzetükben, az arnhemi hídtól 12 kilométerre fekvő füves réten. A hadosztályt szinte alig érte veszteség a landoláskor, de az a néhány szállítógép, ami az ellenséges légelhárító tűzben elveszett, vitte a magasabb egység páncélelhárító lövegeit. 

Ez még korántsem volt minden, mert az is kiderült, hogy egyetlen magukkal hozott URH-rádiókészülék sem működik, 

így Urquhart tábornok sem az angliai főhadiszállással, sem pedig a saját egységeivel nem tudott rádiókapcsolatba lépni. Eleinte mégsem tűntek túl súlyosnak ezek a problémák. A „Vörös Ördögök", John Forst alezredes zászlóalja sikeresen betört Arnhembe, ahol rövid tűzharc után elfoglalták a nagy híd bal parti feljáróját, és befészkelték magukat a hídfő mellett álló masszív emeletes lakóházba.

A Market Garden hadművelet végül nem érte el a célját
Fotó:  WW2 Database

A híd túlsó végének elfoglalására vezetett rohamot  a németek azonban már visszaverték. Forst alezredes ennek ellenére sem esett kétségbe, mivel úgy gondolta, hogy Horrocks altábornagy páncélosainak másnapi megérkezéséig szilárdan kézben tudja tartani az elfoglalt hídfeljárót. A deszantosok landolásával egyidőben, a belga–holland határon több kilométer hosszan várakozó brit XXX. páncéloshadtest első Sherman tankjai is rákanyarodtak a Nijmegen felé vezető keskeny töltésre. Eleinte nem történt semmi, mert a brit harckocsizók nem vették észre a töltés oldalán húzódó erdőben gondosan álcázva lapuló német páncélelhárító lövegeket. 

A Vörös Ördögök egy elfogott némettel
Fotó: WW2

Amikor az oszlop első tankjai elvonultak a német ágyúk előtt, felugattak a lövegek, és az élen haladó tankok lángba borultak. A német tüzérek ezután egymás után lőtték ki a roncsok miatt megállt és a töltésen rekedt páncélosokat. Noha a RAF időközben riasztott, rakétákkal felszerelt, hangosan süvítő Typhoon vadászbombázói perceken belül felbukkantak és az erdő lomboronáját súrolva elhallgattatták a német ütegeket, a töltésen lángoló roncsok hosszú órákra megállították a XXX. hadtest előrenyomulását.

Túl messze volt a híd

Másnap, szeptember 18-án délelőtt, sűrű ködpaplan lepte el az angliai reptereket. Ezért az invázió második hulláma, az arnhemi hídfőt tartó csapatok számára oly nélkülözhetetlen utánpótlással együtt a földön ragadt. Pár száz kilométerrel keletre, a „Vörös Ördögök" éppen a híd túloldalán rohamra készülődő SS-alegységek fogadására készültek. Harmel tábornok egy páncélgránátos zászlóaljat vezényelt az arnheimi hídra, az angolok kifüstölése céljából. A félhernyótalpas páncélozott csapatszállítók hangos csörömpöléssel kanyarodtak fel a hídra, és heves géppuskatűz-fedezet mellett kezdetét vette a német roham. 

Elesett német páncélgránátos az arnhemi hídon
Fotó: U.S. Army Archive

Forst alezredes emberei páncélököl segítségével kilőtték a parancsnoki járművet, majd lendületes ellentámadással visszaszorították a németeket a híd túlsó oldalára. A kudarcból okulva Harmel Brigadeführer a második rohamhoz már Párduc és Tigris nehézpáncélosokat vezényelt a hídra, meghagyva személyzetüknek, hogy lőjék szét az angolok elfoglalta házat. 

A félelmetes hírű Tigrisek és 88 mm-es lövegeik ellen az angoloknak nem volt hatásos ellenszerük, 

ezét a hídra felhajtó monstrumok háborítatlanul lőtték az egyik gránátot a másik után a rövidesen füstölgő romhalmazzá váló, britek tartotta házra. Ezzel az újabb német rohammal kezdődött el Forst egységének, valamint a Vörös Ördögök által tartott hídfőnek a felszámolása. 

Tigris-I német nehézharckocsi
Fotó: Bundesarchiv/Grimm

Az angoloknak arról sem volt fogalmuk, hogy a németek az egyik lelőtt Horsa szállítógép roncsai között megtalálták a Market Garden komplett hadműveleti tervét. Noha Model tábornagy kategorikusan megtévesztő hamisítványnak minősítette a németek kezére került becses dokumentumot, Wilhelm Bittrich, a II. SS-páncéloshadtest parancsnoka mégis erre alapozva szervezte meg az angolok elleni újabb akciót. Másnap, szeptember 19-én a Csatorna túloldalán ismét köd szögezte földhöz a tehetetlenül várakozó deszantos erőket. Forst alezredes a súlyos veszteségek miatt röviden jelezte, hogy már nem tud sokáig kitartani. Montgomery főhadiszállásán azonban a köd miatti sorozatos késedelmek ellenére is töretlen optimizmus uralkodott. Minden bizonnyal remekül halad a hadművelet, hiszen ha problémák adódtak volna az arnhemi körzetben, azt Urquhart vezérőrnagy már jelezte volna rádión – vélekedett a brit tábornagy.

Eisenhower és Montgomery. A brit tábonagy úgy vélte, a legnagyobb rendben folyik a Market Garden
Fotó: WW II Pictures

 A 101. és a 82. amerikai légi szállítású hadosztálynak noha késedelemmel is, de sikerült elfoglalnia az eindhoveni és a nijmegeni hidakat, sőt szeptember 21-én a Maason átívelő egyik hidat is, tehát a késlekedések ellenére úgy tűnhetett, hogy minden a legnagyobb rendben halad. A reményteli bizakodás azonban hamarosan elillant. Szeptember 21-én Bittrich a II. SS-páncéloshadtest tartalékainak mozgósításával Vegelhelnél erőteljes ellentámadást indított, és kettészakította Horrocks XXX. hadtestét. Ezzel nagyon veszélyessé vált a helyzet, hiszen a folyamatos erősítést kapó és egyre erősebbé váló németek bekerítéssel fenyegették a kettévágott angol páncélos hadtestet. Ennek kockázatát viszont már nem lehetett vállalni, ezért Horrocks parancsot kapott a visszavonulás megkezdésére. 

A Market Garden a szövetségesek számára kudarc, a németeknek pedig taktikai győzelem lett
Fotó: WW2 Database

A maroknyira fogyatkozott Vörös Ördögökre, valamint Sosabowski dandártábornok utolsó hullámban ledobott és az arnhemi katlanba szorul lengyel dandárának katonáira a reménytelenné vált küzdelem feladása után a keserves hadifogság várt. Mivel nem sikerült megszerezni az utolsó nagy közúti hidat, a Market Garden legfőbb célja, a Ruhr-vidék lerohanása is megvalósíthatatlan álom maradt. A híd túl messze volt.