Egy 6000 éves spanyol megalit megelőzte a Stonehenge-et és a piramisokat

A Menga dolmen belülről

A modern épületek legjobbjai is legfeljebb pár évig állnak stabilan, de akkor hogyan maradhattak fenn egyes ősi építmények több ezer évig? Dél-Spanyolország napsütötte síkságain egy megalit évszázadok óta ejti rabul a régészeket. A Menga Dolmen, az Antequera közelében található őskori megalitikus építmény Európa távoli múltjának egyik legimpozánsabb és legrejtélyesebb műemléke.

Ezt az ősi temetkezési dombot a neolitikum idején masszív kőlapokból készítették, ami hatezer éven át érintetlen maradt. Ez a megalit (szó ógörög szavakból áll össze: mega, azaz nagy és lithosz, vagyis kövek.) ráadásul közel 1500 évvel idősebb, mint a gízai Nagy Piramis és 1000 évvel korosabb, mint Stonehenge. 

A Menga dolmen az UNESCO világörökség része, és a világ egyik legnagyobb megalitja
Fotó: Grez/Wikimedia Commons

Ez a szakemberek szerint ez igencsak megdöbbentő, hiszen annak ellenére, hogy a legfejlettebb építőeszközök és technológiák állnak rendelkezésünkre, a mai mérnökök és építészek nem tudnak olyan építményeket létrehozni, amelyek ilyen hosszú ideig fennmaradnának. Még az olyan modern építészeti csodák, mint például a Burzs Khalifa, az Empire State Building vagy a Sydney-i Operaház várható élettartama is „csak” 100-250 év. 

 

A megalitok neolitikus tudománya

Vajon akkor hogyan lehetséges, hogy a neolitikumban az emberek képesek voltak egy olyan, mesterséges kőkamrát készíteni, amely elég erős ahhoz, hogy hatezer évig kitartson, ráadásul olyan modern gépek, mint a mechanikus daruk és a vasbeton nélkül? A Science Advances folyóiratban publikált, új tanulmány erre a kérdésre próbált választ adni.

Ezeknek az embereknek nem volt tervrajzuk, amely alapján dolgozhattak volna, és tudomásunk szerint nem volt korábbi tapasztalatuk sem az ilyen jellegű építkezésekben. Mégis megértették, hogyan illesszenek össze hatalmas kőtömböket olyan pontossággal, hogy az emlékmű közel hatezer éven át épségben maradjon

 – mondta Leonardo García Sanjuán, a tanulmány egyik szerzője, a spanyolországi Sevillai Egyetem régésze a Nature-nek, amit a ZME Science online tudományos portál idéz.

A Menga dolmen belülről
Fotó: Pedro J Pacheco/Wikimedia Commons

Az úgynevezett Menga dolmen nehéz kövekből áll, amelyeket nagy pontossággal rögzítettek és helyeztek egymáshoz. Az építmény tetejét alkotó legnagyobb kő például 150 tonnát nyom, ami olyan nehéz, mint egy kék bálna, és ötször nehezebb, mint a Stonehenge-ben használt legnagyobb kő. 

Egyértelmű, hogy ezek az emberek tisztában voltak a fizikával, a súrlódással, a szögekkel. Ismerték a geológiát, a kőzetek tulajdonságait, a geometriát. Ha ezeket a dolgokat összerakjuk, mit kapunk? Tudománynak kell neveznünk. Korábban soha nem beszéltünk a neolitikus tudományról, mert túl arrogánsak vagyunk ahhoz, hogy azt gondoljuk, hogy ezek az emberek úgy tudták alkalmazni a tudományt, ahogyan mi

– magyarázta García Sanjuán. 

Tény, hogy az ilyen hatalmas kőtömbökkel való munka alapvető geológiai, mérnöki, geometriai és építészeti ismereteket igényel.

 

Döntő fontosságú technikát alkalmaztak

Ma a Menga dolmen az UNESCO világörökség része, és a világ egyik legnagyobb megalitja. Készítéséhez összesen harminckettő kőlapot használtak fel, amelyek együttesen 1140 tonnát nyomnak. Az építésének tanulmányozásához a szerzők lézerszkenneléseket használtak, és megvizsgálták a szerkezetről korábbi tanulmányokból származó diagramokat és fényképeket. 

A Menga dolmen építkezés feltételezett részletei
Fotó: Scientific Reports (2023)

A következőket találták:

• a Menga dolmen építéséhez használt harminckettő kőtömböt egy, az építkezés helyszínétől mintegy egy kilométerre található kőbányából tárták fel;
• a köveket speciális fából készült síneken szállították;
• a Menga Dolmen készítői az építkezés helyszínén (az alapkőzetbe) 1,5 méter mélyre nyúló alapokkal ellátott foglalatokat terveztek: a kőlapokat kifaragták és gondosan beillesztették ide, rámpák és ellensúlyok segítségével;
• minden kőtömböt úgy faragtak ki, hogy enyhén lejtős legyen, és pontosan illeszkedjen a szomszédos kövekhez, ami egy rendkívül stabil, önhordó szerkezetet eredményezett, amelyben az egymásba illesztett kövek egymást erősítik.

A szakemberek szerint ez a technika (amelynek célja a kövek egyenletes és fokozatos dőlése volt a foglalatokba), döntő fontosságúnak bizonyult, mivel ez lehetővé tette a kövek milliméteres pontosságú elhelyezését mind a foglalatokon belül, mind a mellette álló kövekhez képest.

Ezt a gondosan megtervezett megközelítést alkalmazva a készítők először a falakat és az oszlopokat hozták létre, majd ezek fölé nehéz záróköveket helyeztek, hogy kialakítsák a tetőt. Ezután hozzáadták a záróköveket, majd kifaragták az összes sziklát, hogy elkészítsék a kamrát. Végül a szerkezetet talajkupacokkal és apró sziklákkal borították be, hogy jó szigetelést biztosítsanak és megóvják mindenféle időjárási viszontagságtól.