Méltatlan helyen találtak rá az utolsó etióp uralkodó holttestére

etióp katonák a második olasz–etióp háborúban

Etiópia napjainkban úgy ismert, mint Afrika egyik legszegényebb állama. Kevesen tudják azonban, hogy nem volt mindig egy szűkölködő ország, és a több mint három évezredes államisággal rendelkező nemzet igen gazdag történelmet tudhat magáénak. Hailé Szelasszié, az utolsó császár uralkodása azonban meglehetősen ellentmondásos időszak volt Etiópia történelmében.

Az utolsó etióp uralkodónak számos nagynevű felmenője volt. Többek között úgy gondolta, hogy a Kr. e. 1000 körül élt Salamon zsidó király leszármazottja. Mivel apja kormányzó, távoli rokona pedig II. Menelik etióp császár volt, ezért kiváló oktatásban részesült, és egész gyermekkorát jóval szerencsésebb körülmények között töltötte, mint az ország lakosainak nagyobb része.

Mindenki ellenség

Apja halála után Hailé Szelasszié is kormányzó lett, és ekkor szembesült a problémákkal: az ország nagy részében még mindig középkori viszonyok uralkodtak, a lakosság többsége pedig nyomorban élt.

Hiányzott a szervezett egészségügy, a kormányzati infrastruktúra pedig gyakorlatilag nem létezett. Szelasszié ezeket a problémákat jól látta, valamint arra is felfigyelt, hogy ha nem történik valami változás, Etiópia hamar a gyarmatosító nagyhatalmak prédája lesz.

A császár halála után egy zavaros időszak következett, melynek végén a kormányzó 1917-ben sikeresen magához ragadta a hatalmat. Uralkodása politikai tisztogatásokkal vette kezdetét, és amikor hatalmát szilárdnak érezte, nekilátott reformjai megvalósításának.

Ő császári felsége, I. Hailé Szelasszié
Fotó: Wikipedia / Wikipedia

Tervei között szerepelt, hogy az etióp gyermekek európai színvonalú oktatásban részesüljenek, valamint le akarta törni a helyi hadurak hatalmát. Fáradozásainak köszönhetően Etiópiát 1923-ban felvették a Nemzetek Szövetségébe.

Regnálása tehát kecsegtetően indult, azonban nem mindenki volt elégedett: 1928-ban az ország konzervatív előkelőségei puccsot kíséreltek meg ellene, ám ez hamar kudarcba fulladt. Ezután egyre több hatalom összpontosult a kezében, uralkodását szerényen csak „jóindulatú önkényuralomnak” nevezték.

A második próbatétel az olasz expanziós törekvéseknek való ellenállás volt. 

Mussolininek az új Római Birodalomról szóló álmában Etiópia is helyett kapott volna. Azonban nem mint szövetséges, hanem mint egy alávetett tartomány. Magától értetődően Szelasszié erről hallani sem akart, viszont a túlerőeben lévő olasz csapatokkal hadserege nem vehette fel s siker reményével a harcot. Így 1936-ban elmenekült és száműzetésbe vonult, de ambiciózus terveit ekkor sem adta fel.

A király visszatér

Szelasszié Churchill segítségével tért vissza a trónra 1941-ben, népszerűsége pedig az egekbe szökött. Az uralkodót külföldön sokan hol istenként, hol messiásként tisztelték. A rasztafári vallás Jamaicában élő hívei úgy gondolták, hogy Szelasszié fogja hamarosan a világot uralni, Etiópia pedig minden fekete számára a mennyország lesz.

Az országban azonban korántsem volt minden rendben. A modernizáció keretében a császár eltörölte a rabszolgaságot, de ezzel párhuzamosan birodalmi eszméket is dédelgetett. Ez utóbbi az Eritrea elleni invázióban nyilvánult meg.

A reformok megvalósítása azonban felemás volt: Etiópia nagy része még mindig nyomorban élt, ugyanakkor az oktatásban résztvevő fiatalok már egy demokratikus rendszert, valamint földosztást óhajtottak, továbbá megkérdőjelezték az uralkodó hatalmát.  Így puccsot kíséreltek meg ellene, ismét sikertelenül.

Szelasszié ezek után érthetően paranoiássá vált, és egyre nagyobb összegeket fordított a hadseregre. 

Szelasszié felszólal a Nemzetek Szövetségének gyűlésén az 1936-os invázió ellen 
Fotó: Wikipedia

Alattvalóinak az uralkodójuk iránti ellenszenve az éhezéssel párhuzamosan fokozatosan nőtt. Az etnikai kisebbségeknek még rosszabb sors jutott, ezért nyílt lázadással válaszoltak. 

1974-ben a zendülés olyan méreteket öltött, hogy Szelassziét a nyakánál fogva rángatták ki a palotából és vonszolták végig az utcán. 

A felkelők hivatalos közleménye szerint az ily módon leváltott uralkodó betegségben elhalálozott, azonban máig nyitott kérdés, hogy maradványait miért a császári palotában található latrinarendszer alatt találták meg.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.