Boris jött, az árvíz ment, az aszály maradt

A Carl Lutz őesti alsó rakpartot elborító Duna 2024. szeptember 22-én.

Fotó: Szomor Anikó

A Boris névre keresztelt ciklon 24 ember halálát okozta Közép-Európában és nyolc országban okozott áradásokat. A környező országokban elkezdődött a károk rendezése, hazánkban is elbontották már a homokzsákokat, az iszapot lassan elmossák az újabb esőzések. Lenyugodtak a kedélyek, a címoldalakról is lekerültek az árvízi híradások, és a felfokozott hangulatban minden politikai oldalon megfogalmazott eltökéltség a Dunával együtt elapadt. Az élet megy tovább, pedig most, hogy a védekezésnek vége, lehetőség lenne higgadtan levonni a tanulságokat.- írjaDeák Dalma, környezetpolitikai szakértő, a WWF Magyarország munkatársa a WWF Magyarország honlapján.

Ez az árvíz már nem az az árvíz

Régen minden jobb volt, talán az árvizek is, mert bár sokszor jégtorlasszal és kiadós csapadékkal érkeztek, mégiscsak kiszámíthatóbbak voltak. A Duna vízjárását például az országhatárainkon túli vízgyűjtőterületének sajátos tulajdonságai, lefolyási és csapadékviszonyai határozták meg. Megszokhatta évszázadok alatt a magyar ember, hogy tél végén, illetve kora tavasszal, amikor az Alpok alacsonyabb régióiban – általában eső kíséretében – bekövetkezik a hirtelen hóolvadás, akkor a Dunán jön a nagy árvíz. Május-júniusban pedig, amikor a magasabb régiókban is egyszerre olvad el a hó a nyár eleji zivatarok kíséretében, akkor megérkezik a zöldár. Olykor augusztus végén is előfordul egy-egy figyelemre érdemes áradás (pl. 1991-ben és 2002-ben), de ez igazán ritka és általában nem közelít rekordokat. A szeptember-október a béke időszaka a Dunán, hiszen ekkorra már a vízgyűjtő vízkészletei kimerülnek, a hófelhalmozódás lassan, fokozatosan elkezdődik, a folyó vízszintje ilyenkor alacsonyan marad… legalábbis eddig így volt…

A Carl Lutz őesti alsó rakpartot elborító Duna 2024. szeptember 22-én. A Boris ciklon okozta árvíz.
Fotó: Szomor Anikó / Szomor Anikó

 

A szeptemberi áradások nem jellemzők a hazai Duna-szakaszra, annál inkább az Alpok délebbi területein eredő mellékfolyóira, a Rábára és a Drávára, ahol a mediterrán hatás miatt már nem szokatlan ez a jelenség. Önmagában már emiatt is figyelemre méltó lenne a mostani dunai árvíz, de az azt okozó Boris ciklon kialakulásának körülményei miatt akár azt is mondhatnánk – a divatos „klímahiszti” kifejezés analógiájára –, hogy ez az árvíz bizony egy „klímaárvíz”.

 

Boris fogantatása

Boris kialakulása május óta kódolva volt a rendszerben, de augusztusban nőtt meg igazán a valószínűsége egy korábban még nem látott mértékű katasztrofális időjárási eseménynek.

 

Kevesebbet beszélünk róla, de az éghajlatváltozás nem pusztán melegedést okoz, hanem többletenergiát is juttat a vízkörforgásba. A Nap sugarai először a földfelszínt melegítik fel, az onnan visszasugárzott hőenergiát pedig az üvegházgázok lényegében becsapdázzák a légkörbe. 

 

A víz ugyan lassabban melegszik fel, de így még több energiát képes begyűjteni és tárolni, ezért van az óceánok melegedésének és a kontinensek elrendeződésének kulcsszerepe a globális éghajlat alakulásában.

Az idei év májusában már sorozatban tizenkettedszer történt olyan, amikor a globális havi középhőmérséklet rekordot döntött a korábbi azonos hónapok hőmérsékletéhez viszonyítva. Ennek megfelelően májusban már elkezdtek megdőlni az Atlanti-óceán felszínén mért hőmérsékleti rekordok. Ezután július 21-én és utána rögtön 22-én is megdőlt a mindenkori globális átlaghőmérséklet napi rekordja (17,16 °C az új rekord). A Földközi-tenger melegedése a térségben pusztító szokatlan hőség miatt még erőteljesebb volt. A mediterrán tenger új rekordot döntött: az átlagos felszíni hőmérséklet elérte a 28,15 °C-ot. Leginkább az Adria és – a ciklonok bölcsőjének is nevezett – Genovai-öböl melegedett fel aggasztóan, itt 4-5 °C-kal volt melegebb az ilyenkor szokásoshoz képest. Augusztus 15-én megdőlt az abszolút hőmérsékleti rekord is, 31,96 °C-ot mértek az egyiptomi partokat nyaldosó tengerben. Mindeközben nagyjából két hónapon át kitartó forróság és aszály telepedett a szintén 28 °C körülire melegedő Fekete-tenger partvidékére (és hasonló, csapadékmentes forróság gyötörte a Kárpát-medence lakosait is).

A Carl Lutz őesti alsó rakpartot elborító Duna 2024. szeptember 22-én.
Fotó: Szomor Anikó / Szomor Anikó

 

 

Boris születése

Ez az elképesztő mennyiségű energia mind a tengerekben, óceánokban, mind pedig a szárazföldeken vészjelzés kellett volna, hogy legyen. A forróságban a felmelegedett tenger intenzíven párolog. A csapadékképződés szempontjából egy-két fok melegedés is rendkívül sokat számít, mivel minél melegebb a levegő, annál több vizet képes kicsapódás nélkül tárolni (fontos tudni, hogy minden fok melegedés megsokszorozza a levegőben tárolható vízmennyiséget). Várható volt tehát, hogy az első hidegbetörés katasztrófához vezet a Földközi-tengeren, de előre nem lehetett tudni, hogy pusztító medikánként (mediterrán hurrikán), fél Európát elmosó esőzésként vagy lokálisan extrém villámáradat képében érkezik a csapás.

Végülis az időjárási együtthatókból megszületett Boris. A fent említettek mellett születésében közrejátszott egy északnyugatról érkező markáns hidegbeszakadás, az Alpok és Kárpátok emelő hatása, a kelet-afrikai sivatagok felett átívelő nedvességhíd – ami légi szállítószalagként hozta a trópusi eredetű nedvesség-utánpótlást a ciklonképződéshez –, és a Földközi-tengertől keletre a hidegfront útját blokkoló anticiklonok. Tombolásához az „üzemanyag-utánpótlást” a Földközi- és Fekete-tenger meleg, páradús levegője szolgáltatta, ahonnan szinte légi folyóként áramlott a nedvesség Közép-Európába.

A Carl Lutz őesti alsó rakpartot elborító Duna 2024. szeptember 22-én.
Fotó: Szomor Anikó / Szomor Anikó

 

 

 

Boris, a mi fiunk

Boris egészen biztosan nem tudott volna ilyen magasan északra kúszni, ha nincs a szokatlanul forró nyár. Valószínűleg akkor sem, ha nincs az ember által okozott éghajlatváltozás. Furcsa módon Magyarországnak éppen az volt az óriási szerencséje, hogy az egyébként is elképesztő előrejelzésekhez képest még kissé északnyugatabbi irányba tolódott Boris legproblémásabb csapadékzónája, így végül nem a Duna vízgyűjtőjére zúdult rá a „légi folyamokban” szállított csapadékvíz zöme, ráadásul az Alpok területén rengeteg hó is hullott, ami ugyan helyben problémát jelentett, azonban a tágabb térséget megmentette azzal, hogy az áradásokhoz a szilárd halmazállapotú csapadék nem adódott azonnal hozzá.

Mi jódarabig a ciklon csapadékszegényebb középpontjában voltunk – lényegében a térségünknek saját ciklona született –, és a száraz talajra hulló, nem túlságosan intenzív esőzések a Dunántúl vízellátottságának még jót is tettek (csak a napi szélrekord dőlt meg: a Kab-hegyen 131 km/órás széllökést mértek a HungaroMet szakemberei). Mindebből kifolyólag nálunk a villámárvizek és a Dunán várt rekordárvíz is elmaradt, de azért bőven akadt munka így is az árvízvédelmi töltéseken.

 

 

Boris, a klímaváltozás hírnöke

Az időjárási és hidrológiai feljegyzések történetében még nem volt ekkora árvíz Közép-Európában. Boris tombolása nyolc országban okozott áradásokat, volt olyan terület, ahol néhány nap alatt 400 mm csapadék is lehullott – hazánkban száraz években egyes alföldi területeken ez az éves csapadékmennyiség. Huszonnégy ember életét vesztette, és az anyagi kár is jelentős. Az Európai Unió már dolgozik azon, hogy rendkívüli segélyt nyújtsanak a katasztrófa sújtotta országoknak, de még biztosan idő lesz, mire az áradásokkal leginkább érintett osztrák és cseh területeken kiheverik a természeti csapást.

A Carl Lutz őesti alsó rakpartot elborító Duna 2024. szeptember 22-én.
Fotó: Szomor Anikó / Szomor Anikó

A klimatológusok az ember által okozott klímaváltozással kapcsolatba hozható rendkívüli események sorába helyezik a Boris okozta áradásokat. A szélsőséges időjárási eseményeket az éghajlatváltozással összefüggésben vizsgáló ClimaMeter valószínűsíti Boris és a felmelegedés kapcsolatát, a World Weather Attribution vizsgálatai pedig azt jelzik, hogy a globális felmelegedés megduplázta a Borishoz hasonló hatású időjárási események valószínűségét, és az extrém csapadékok intenzitásának 7%-os növekedését prognosztizálja. Ezen nem is lehet meglepődni, hiszen 

 

mára tendenciává váltak a hosszú aszályos időszakok és hirtelen lezúduló csapadékesemények,

 

vagyis a felmelegedés miatt gyorsuló vízkörforgás eredményei. Mindez nem csupán Európát érinti, nemrégiben Afrikában a közép-európai áradások pusztítását messze meghaladó katasztrófák történtek, óriási mennyiségű csapadék hullott szaharai területekre, miközben északabbra már-már sivatagi jellegű aszály és hőség volt.

Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án. 
Fotó: MTI/Balogh Zoltán / MTI/Balogh Zoltán

Nem lehet és nem is szabad persze minden időjárási eseményt a klímaváltozás számlájára írni, de Boris kiváló példát szolgáltat a forróság és az árvíz kapcsolatára. Lehet persze kételkedni a klímaváltozás és időjárási szélsőségek kapcsolatában, de az tapasztalati úton is belátható, hogy a múlt kihívásai – a többé-kevésbé kiszámítható rendszerességgel érkező árvizek, a hosszú, áztató esőzések és az esetlegesen érkező rövid aszályos időszakok – helyett a jelenben, és még inkább a jövőben, már sokkal szélsőségesebb időjárásra, extrém áradásokra kell felkészülni.

(Forrás: WWF Magyarország: https://wwf.hu/)