Az ásítás tényleg ragadós és nem csak azonos fajok között

Az ásítás tényleg ragadós és nem csak azonos fajok között

Sokak számára ismerős lehet a szituáció: egy értekezleten az egyik kolléga elkezd ásítani, amit követi egy társa, majd a harmadik. Az ásítás ragadós és erre már számos biológia magyarázatot létezik: de vajon mit gondol erről a tudomány?

Az ásítás univerzális jelenség, ami számos gerinces fajnál megfigyelhető, a farkasoktól a papagájokig. Természetesen az embernél is jól ismerjük, ami egészen kicsi kortól kezdve megjelenik. De vajon miért kezdünk el ásítani, ha azt látjuk, hogy valaki más is ásít? Legyen szó az agy oxigénellátásáról, a testhőmérséklet szabályozásáról vagy a társadalmi jelek továbbításáról, felvetésekben nincs hiány az ásítás valódi célját illetően. A legszélesebb körben elterjedt elképzelés szerint az ásítás növeli az agy oxigénellátását, ezt azonban nem erősítették meg tudományos körökben. Egy másik magyarázat szerint inkább segít fenntartani a figyelmet, de ebben sincs egyetértés.

Az ásítás tényleg ragadós és nem csak azonos fajok között
Fotó: Pexels

Az ásítás és a cirkadián ritmus, mint a biológiai óránk közötti kapcsolat azonban bizonyos. Az ásítások többsége ugyanis nyugalmi állapotban történik, és általában az ébredés és az elalvás fázisai köré koncentrálódik. Pontosabban akkor fordul elő, amikor a szervezet kevésbé éber, például amikor egy étel megemésztésén dolgozik

 – magyarázta Astrid Thébault Guiochon, az Ingénieure et Enseignante kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.

 

Az ásítás, mint kommunikációs eszköz?

Bár az ásítás okait még nem sikerült a szakembereknek teljes mértékben igazolni, „ragályos természete” jelentős felfedezéseket eredményez a különböző tudományágakban, mind a biológia, mind a szociálpszichológia területén.

Az ásítás fontos szerepet játszhat a társas interakciókban, ahogy azt például a struccoknál megfigyelték, amelyek a csoportos viselkedés szinkronizálására használják. Az emberekhez hasonlóan ők is gyakran ásítanak, amikor ébrenlétről pihenésre váltanak, vagy fordítva. Az ásítás ilyenkor az aktivitás vagy az éberség változását jelző jelzésként szolgálhat, ami biztosítja, hogy a csoport minden tagja egyszerre legyen éber vagy pihenő állapotban, növelve a kollektív biztonságot és fenntartva a csoport ritmusát

 – emelte ki Astrid Thébault Guiochon, hozzátéve, hogy az ásítás terjedése elsősorban emberi tulajdonság, de néhány kivételtől eltekintve, mint például a csimpánzok vagy az oroszlánmajmok.

A ragadós ásítás az állatvilágban is gyakori
Fotó: Pinterest

Ez a sajátosság megerősíti azt az elképzelést, hogy az emberi ásítás a tisztán fiziológiai funkcióin túlmenően a nem verbális kommunikáció egyik eszköze. A fő hipotézis szerint az ásítás segít a csoport viselkedésének szinkronizálásában.

Valóban: a szakemberek szerint ha látunk vagy hallunk valakit ásítani, az az utánzásban és az empátiában részt vevő agyi területeket stimulálja, különösen a tükörneuronoknak köszönhetően. 

Ezek a neuronok a cselekvések megfigyelésével aktiválódnak – például amikor a gyermek követi szülei mozgását, miközben megköti a cipőjét. Az agy bizonyos területei azonban (amelyek kifejezetten a ragadós ásításban érintettek) az empátiához és a szociális interakcióhoz kapcsolódó neurális hálózatok részét képezik.

A kutatások még azt is kimutatták, hogy az olyan külső tényezők, mint

• a légzés és
• a testhőmérséklet csökkenthetik, illetve növelhetik a fertőző ásítást.