Dinoszauruszok kihalása: nem egyedül jött a halálos űrszikla

Vágólapra másolva!
Kettős csapás érhette a múltban a Földet. Egy új tanulmány szerint a dinoszauruszok kihalása nem egy, hanem két aszteroida miatt következett be. A két kisbolygó egyidejű becsapódása megpecsételhette az őshüllők sorsát.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi elméletek szerint a dinoszauruszok uralmának egy 66 millió évvel ezelőtt becsapódó aszteroida vetett véget. Egy új tanulmány szerint azonban a szóban forgó kisbolygó nem egyedül érkezett, ezzel pedig új megvilágításba kerülhet a dinoszauruszok kihalása

A dinoszauruszok kihalása két aszteroidához köthető
A dinoszauruszok kihalása két aszteroidához köthető
Fotó: Science Photo Library via AFP

A Heriot Watt Egyetem tudósai bizonyítékot találtak arra, hogy a két aszteroida becsapódása ugyanabban az évben következett be, ami példátlan pusztítást okozott a Földön.

Dinoszauruszok kihalása: két aszteroida lehet a tettes

Becslések szerint a második aszteroida körülbelül 500 méter széles lehetett, és a nyugat-afrikai Guineai Köztársaság partjainál csapódott a Földbe.

Az 1908-as tunguszkai esemény idején volt az emberiség a legközelebb ahhoz, hogy egy ehhez hasonló esemény részese legyen; ekkor egy 50 méteres aszteroida lépett a Föld légkörébe, és robbant fel Szibéria felett

- mondta Dr. Uisdean Nicholson, a tanulmány vezető szerzője.

A második aszteroidával kapcsolatos első bizonyítékokat még 2022-ben találták meg, amikor Nicholson és kutatócsoportja olyan visszaverődésen alapuló szeizmikus adatokat elemzett, amelyek az Atlanti-óceán fenekéről származtak. Az adatok egy majdnem 9 kilométer mélységű mélyedést mutattak, amelyről azt gyanítják, hogy egy kisbolygó becsapódási krátere lehet. Most a kutatók új, nagy felbontású, 3D-s szeizmikus felvételeket készítettek a mélyedésről, amelyek megerősítették teóriájukat. Az újonnan azonosított krátert Nadir-kráternek nevezték el, és 66 millió évvel ezelőtt jött létre – pontosan akkor, amikor a Chicxulub-kráterért felelős óriásaszteroida becsapódott a Földbe.

Hogyan nézhetett ki a másik dinópusztító kisbolygó?

„Világszerte körülbelül 20 tengeralatti kráterről tudunk, de egyiket sem sikerült olyan részletességgel feltérképezni, mint a Nadírt. Ez csodálatos eredmény” - mondta Dr. Nicholson.

Az új vizsgálat azt is megállapította, hogy a Nadír-krátert létrehozó kisbolygó nagyjából 450-500 méter átmérőjű lehetett (korábban 400 méteresnek tippelték), és 72 000 kilométer per órás sebességgel ütközött a Földnek. A becsapódás nyomán egy 800 méter magas cunami jöhetett létre az Atlanti-óceánon. 

A tudósok jelenleg is azon dolgoznak, hogy pontosabban rekonstruálhassák az eseményeket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!